Visszavágtak a törökök

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.06.23. 23:23
Címkék
A várakozásoknak megfelelően a franciaországi török kolónia képviselői ellepték a Geoffroy Guichard-stadiont, és  ugyancsak előre sejthetően  hangot adtak a csapatukat a tavalyi vb-n kétszer is legyőző brazilokkal szembeni ellenérzéseiknek.
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
Bülent (3) köszönti az egyenlítô Gökdenizt
A szurkolók megveszekedetten fütyültek, ha a sárga mezeseknél volt a labda, és bizony az első tíz perc során alig kellett kivenni az ujjukat a szájukból, mert a selecao eddigi produkcióihoz képest meglepően jól kezdett. A kameruniak elleni 24 perces szereplése során labdához is alig érő Ilan az ötödik percben megugrott a jobb oldalon, de Adriano háta mögé adta a labdát, így a hatalmas lehetőségből lövőhelyzet se nagyon lett – a török védők bele is vetődtek a parmai csatár próbálkozásába.
Rögtön ezután már maga Ilan szerezhetett volna gólt, egy remek jobb oldali ívelés szinte üresen találta az ötösön, de a jobb kapufára fejelte a labdát. Az első negyedóra végén újra a másik brazil támadó következett, s képes volt az előbbinél is nagyobbat rontani: Rüstü kiejtette a kezéből Kléberson beadását, a jó helyen ólálkodó Ronaldinho kicselezte a kapust, visszagurított, s noha Adriano még át is vehette a labdát, hat méterről a gólvonalon álló védőbe lőtte a labdát.
Nem volt megállás, a túloldalon először megvillanó Tuncay be is talált, de előtte ellökte Juant, ezért a bíró nem adta meg a gólt. Az ellentámadás végén viszont már kétszer kellett Markus Merknek a sípjába fújnia, Maurinho ugyanis hatvanméteres labdával indította Adrianót, aki mellre vette a labdát, aztán a késve, de annál életveszélyesebben kirontó Rüstü felett spiccel a kapuba emelt (és nemcsak a góljának örülhetett, hanem annak is, hogy a Barca újdonsült hálóőre nem "rúgta le” a fejét). A jól játszó brazilok támadásban maradtak, Adriano egy villámgyors akció végén egyedül húzott befelé jobbról, a középen érkező Kléberson azonban elrúgta a labdát a mögötte futó Ilan elől, ráadásul még csak a kapu felé sem tudta irányítani. Egy Ronaldinho-szóló, majd – miután a török védők határozottan, de szabálytalanul véget vetettek a szlalomozásnak – egy fölészálló Ronaldinho-szabadrúgás zárta le az első félidőt.

Konföderációs Kupa

B-csoport, 3. forduló

Törökország–Brazília 2–2 (0–1)


Saint-Étienne
V: Merk (német). G: Gökdeniz (53.), Okan Y. (81.), ill. Adriano (23.), Alex (93.). K: Ronaldinho (94.)
TÖRÖKORSZÁG: Rüstü – Fatih, Alpay Ö., Bülent K., Ibrahim Ü. – Gökdeniz, Selcuk, Ergün (Ibrahim T., 72.), Volkan (Okan Y., 36., Balci, 90.) – Bastürk, Tuncay
BRAZÍLIA: Dida – Juan, Lúcio, Gilberto (Kléber, 71.), Maurinho – Ricardinho (Alex, 63.), Émerson, Kléberson, Ronaldinho – Adriano, Ilan (Gil, 61.)

Kamerun–Egyesült Államok 0–0

Lyon
V: Shield (ausztrál)
KAMERUN: Kwekeu – Falemi, Njanka, Mettomo, Mezague (Mbami, 74.), Epalle, Emana, Atouba, Idrissou, Job (Eto'o, 74.), Bahoken (Geremi, 83.)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Howard – Bocanegra, Califf, Gibbs, Martino (Donovan, 56.), Cherundolo, E. Lewis (Beasley, 82.), Armas, Convey, Mathis, Kirovski (Stewart, 68.)
A török tizenegy támadóbb szellemben kezdte a második játékrészt, mint az elsőt (igaz, ez nem volt nehéz), Ibrahim, majd Gökdeniz el is eresztett egy-egy távoli lövést, de előbbiét fogta Dida, míg utóbbié elkerülte a célt. Az 53. percben aztán a brazilok megbűnhődtek a semmittevésükért: Gökdeniz a leshatárról lépett ki, és Adrianóéhoz hasonló mozdulattal emelte át Didát. Ezzel pedig már a törökök voltak a továbbjutók, úgyhogy vissza is vettek kissé a tempóból.
Riválisaik viszont képtelenek voltak újra felpörögni, így kiegyenlített játék folyt a pályán. Érdekes jelenet volt, amikor Bastürk két lábbal szállt bele leverkuseni csapattársába, Lúcióba, de összességében nem volt durva a találkozó. Lúcio persze hamarosan meggyógyult, sőt volt egy veszélyes fejese, Maurinhónak meg egy éles szögből leadott lövése – egyikből sem lett gól.
A 81. percben a teljesen kitámadó brazilok kaptak még egy gólt. Három török vihette rá Didára a labdát, s Bastürk passzát Okan Yilmaz a jobb alsó sarokba gurította. Ugyanő később kétszer is növelhette volna az előnyt, de többször nem tudott kifogni a Milan kapusán, pedig a Dida előtt tevékenykedő védelem ekkor már nem nagyon tudta kezelni a helyzetet. A brazilok tanácstalanságát mutatja, hogy Ronaldinho és Alex is műesésért kapott sárga lapot, jóllehet utóbbi talán vétlenül. Mi több, Alex a hajrában végül kilőtte a bal alsó sarkot, 2–2-re módosítva a végeredményt, a Rüstüvel a labdáért harcoló Ronaldinhót meg kiállította a bíró. A döntetlen is elegendő volt azonban Törökországnak a négy közé jutáshoz: a kevésbé tartalékos és kevesebb helyzetet kihagyó válogatott játszhatja Franciaországgal az elődöntőt.

Kamerun beérte a veretlenség megőrzésével

A továbbjutásért zajló versenyfutásból egy "megállóval” korábban kiszálló amerikaiak a tőlük megszokott lelkesedéssel kezdték a lyoni mérkőzést, a labdát kezdetben többnyire ők birtokolták – igaz, így a kameruniak előtt megnyílt a tér a kontrákra, például Job gyors egymásutánban háromszor is betalálhatott volna, de egyszer a kapu fölé helyezett, egyszer a kapusba lőtt, egyszer pedig, ha nem is sokkal, de lemaradt a neki szánt labdáról. Három kameruni szöglet jelezte az erővonalak fokozatos eltolódását, igaz, a másik oldal lesipuskásai is résen voltak, a Martino remek labdájával kilépő Convey például nagy helyzetben a kapusba bombázott. Egy biztos: a lyoni publikum tetszését nem nyerte el a játék, a szünetre vonuló futballisták kaptak hideget-meleget.
A második félidőben folytatódott a "töltés nélküli tüzelés”, azaz, ha voltak is lövések, azok messze elkerülték a kaput. A legjobb játékosaik közül jó néhányat pihentető kameruniak így is örültek a veretlenség megőrzésének, és az amerikaiak sem azzal a kellemetlen érzéssel utaznak haza, hogy egyetlen pontot sem szereztek.

A csoportok végeredményéről és a további menetrendről tekintse meg Konföderációs Kupa című összeállításunkat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik