Sportlövészet: Összeállt az Eb-csapat

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 20:42
Címkék
Miután a hét végén a puskások, a pisztolyosok és a futócéllövők is túlestek a második Európa-bajnoki válogatóversenyükön – a koronglövők már korábban lezárták a versengést –, Hammerl László szövetségi kapitányra várt a feladat, hogy az eredmények alapján kijelölje a júliusi plzeni és brnói 50 méteres kontinensviadalra utazó csapatot.A kapitány nem volt könnyű helyzetben, hiszen az idén úgynevezett nagy Eb-re kerül sor, ahol valamennyi fegyvernem szerephez jut, ezért a küldöttség is igen népes lesz. Az elnökség a következő névsorra bólintott rá. Felnőttek: Sidi Péter, Fluck Zoltán, Jákó Csaba, Joó Éva, Vincze Kinga, Krzyzewsky Beáta (kisöbű sportpuska 3x40, illetve 3x20 lövéses összetett és 60 fekvő), Papanitz Zoltán, Karacs Zsolt, Simon Attila (szabadpisztoly), Pálinkás Lajos, Jambrik István, Balogh László (gyorstüzelő pisztoly), Sike Renáta, Csonka Zsófia, Erdős Dorottya (sportpisztoly), Győrik Csaba (standard pisztoly), Hollandi Pál, Boros György, Csuka Zoltán (központi gyújtású pisztoly), Sike József, Tasi Tamás, ifj. Laczik Zsolt (futócél 30+30 lövés és 40 vegyes), Gerebics Roland, Palkovics András (dupla trap), Putz István, Putz Ákos (trap), Gombos Károly (trap és dupla trap), Turák György, Lipcsik István, Kári József, Igaly Diána, Göbölös Ibolya, Vasvári Erzsébet (skeet). Juniorok: Mlinkovics Tibor, Török Zoltán, Somogyi Péter, Jászberényi Márta, Miskolczi Julianna, Nagy Dóra (kisöbű sportpuska 3x40, illetve 3x20 lövéses összetett és 60 fekvő), Makai Péter (szabadpisztoly), Gallai Éva, Mónus Ágnes, Herr Adrienn (sportpisztoly), Kaszás Zoltán, Kocsis Norbert, Kabai Gergely (futócél 30+30 és 40 vegyes), Bokor Bálint, Zarándok János, Széles Botond, Pongrátz Bianka (skeet), ifj. Szollár András, Szalai L. Máté, Putz Ádám, Piros Gabriella (trap).
Legfrissebb hírek

Hiába Doncic 37 pontja, a Lakers vereséggel kezdte a rájátszást – VIDEÓK

Amerikai sportok
35 perce

Sportlövő vk: Péni István újabb bronzérme Limában

Egyéb egyéni
39 perce

Bukovszky és Háfra is távozik Vácról

Kézilabda
50 perce

Öttusa: Balzsay Jázmin az U17-es korosztályban folytathatja remeklését

Utánpótlássport
59 perce

Sallói duplázott, a Sporting nyolcgólos meccsen nyert, míg Gazdagék Lionel Messiék ellen szenvedtek vereséget – videók

Légiósok
1 órája

Szoboszlai Dominik már ma bajnok lehet a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2 órája

A Bodö/Glimt El-bravúrjáról beszélt a Norvégiában élő korábbi magyar válogatott támadó

Európa-liga
2 órája

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik