Lasko Ausztráliának nyert

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2003.07.14. 22:19
Címkék
Barta Nóra végérvényesen "beugrott a világ legjobbjai közé. Tavasszal a madridi Grand Prix-versenyen állhatott dobogóra, majd Stockholmban megnyerte 3 méterről az Európai Bajnokok-kupáját (minden országból a 3 méteres bajnok állhatott deszkára).
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Nos a jó sorozatot Barcelonában is folytatta az ifjúsági világbajnok, 1 méterről ugyanis sokáig érem is "kinézett” a magyar ugró számára. Ezt igazolja, hogy a hétfőn délelőtt rendezett selejtezőből az ötödik legjobb pontszámmal került tovább az elődöntőbe, többek között a kínai Cseng Lejt, valamint a német Fischert is megelőzte.
Az elődöntőben – ahol két hatos csoportban folytatták a kiválasztottak – aztán már zökkent a szekér, a B-csoportba sorolt magyar versenyző elmaradt a döntőbe jutást jelentő harmadik helytől, végül hatodikként zárt a csoportjában – összesítésben pedig a tizenkettedik helyen. Ligárt Balázs tanítványa amúgy nem az 1 méteres számra készült, Barcelonában a 3 méteres szám a fontos számára, hiszen ha ott a legjobb tizenkettő között végez – minden esélye megvan rá –, akkor kvalifikálja magát a jövő évi athéni olimpiára.
A selejtezőt amúgy az orosz származású, de évek óta ausztrál színekben versenyző Irina Lasko nyerte, az elődöntőben pedig a selejtező másodikja, a kanadai Hartley (A-csoport) és a német Fischer (B-csoport) volt a legjobb. A hatos döntőben aztán a selejtezőben is első Irina Lasko produkálta a legjobb teljesítményt, szoros versenyben előzte meg a német Schmalfusst és a kanadai Hartleyt.
Kedden újabb magyarért szurkolhatunk, a 3 méteres deszkára lép ugyanis a háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes Lengyel Imre. Az Amerikában tanuló és tréningező ugró ebben a számban utoljára 1999-ben, az isztambuli Eb-n állhatott dobogóra. Az érem most is titkos álom, ám a legfontosabb, hogy bekerüljön a tizenkettes döntőbe, ezzel ugyanis jogot nyerne arra, hogy az athéni olimpián is ugorhasson.

Nők. 1 m-es selejtező: 1. Lasko (ausztrál) 284.70, 2. Hartley (kanadai) 279.18, 3. Schmalfuss (német) 272.67, …5. Barta Nóra (magyar) 258.78 – Barta bejutott az elődöntőbe.

1 m-es elődöntő. A-csoport: 1. Hartley 294.09, 2. Li Zsong-csuan (kínai) 280.56, 3. Lindberg (svéd) 275.07. B-csoport: 1. Fischer (német) 291.39, 2. Schmalfuss 283.08, 3. Lasko 281.19,…6. Barta 230.79.

1 m-es döntő. Világbajnok: Irina Lasko (Ausztrália) 299.97, 2. Conny Schmalfuss (Németország) 296.13, 3. Blythe Hartley (Kanada) 291.33, 4. Li Zsong-csuan (kínai) 285.27, 5. H. Fischer (Németország) 275.04, 6. A. Lindberg (Svédország) 259.68, …12. Barta Nóra (Magyarország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik