Visszavonult Cathy Freeman

MTI, munkatársunktólMTI, munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.16. 20:35
Címkék
Bejelentette visszavonulását Cathy Freeman, a 400 méteres síkfutás sydneyi olimpiai bajnoknője. "Már nincs bennem elég akarat, energia és kitartás, egyszerűen kiégtem. Mindig is a legjobb akartam lenni, ám a jövőben biztosan nem én lennék az, így márpedig nincs értelme a folytatásnak  mondta a egykori világbajnok ausztrál atlétanő.
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
Azok a boldog sydneyi pillanatok…!
A 30 esztendős klasszis két év pihenő után tavaly tért vissza, de sérülései, súlyproblémái, magánéleti gondjai miatt azóta sem tudott jó formába lendülni. Egy hónappal ezelőtt ugyanakkor még úgy nyilatkozott, nem fejezi be pályafutását, igaz, hozzátette, hogy a jövőben csak váltóban indul a világversenyeken. Sőt nemrégiben arról is beszélt, hogy Athénban meg szeretné védeni olimpiai bajnoki címét.
Keith Connor, az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya először nem hitt a fülének a hír hallatán, de aztán kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal. "Ennél rosszabb hírt nem is kaphattam volna. Sajnálom, hogy a legjobb atlétánk befejezi, igaz, így legalább nem kell találgatnunk, mi is lesz Cathy Freeman sorsa…” – mondta a szakvezető.


Nemzetközi verseny, Salamanca
Férfiak. 100 m: 1. Souza (brazil) 10.40. 200 m: Souza 21.08. 400 m: Byrd (amerikai) 45.54. 800 m: Estevez (spanyol) 1:47.66. 110 gát: Dos Santos (brazil) 13.61. Távol: Lamela (spanyol) 8.19. Súly: Cantwell (amerikai) 21.62
Nők. 100 m: Corcoles (spanyol) 11.78. 800 m: Fernandez (spanyol) 2:04.27. 100 gát: Dixon (jamaicai) 13.41. 400 gát: Olivero (spanyol) 56.10. 3000 akadály: Cassandra (román) 9:58.56. Rúd: Buschbaum (német) 4.61. Súly: Legnante (olasz) 18.43
Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
9 perce

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
27 perce

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
34 perce

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
43 perce

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
47 perce

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik