A szegedi országos bajnokság zárónapjára elfogytak a meglepetések, a nagyobb egységeknél az esélyesek állhattak dobogóra. A hét számból háromban a Danubius NHE, kettő-kettőben pedig a Csepel EK és a Démász-Szegedi VSE versenyzői győztek.
Kétszeres világbajnokunk, Haller Ákos vasárnap duplázott – négyesben és nyolcasban is a bajnok- csapat tagja volt –, így négy elsőséggel távozhatott a Maty-éri pályáról, s ezzel az ob egyik legeredményesebbje lett, ami különösen azért elismerésre méltó, mert mindezt hat és fél héttel a bokatörése után vitte véghez."Nagyon színvonalas bajnokságon vagyunk túl – összegzett Melis Zoltán szövetségi kapitány. – A 848 induló a tavalyi létszámhoz képest is előrelépést jelent, na és számos igen szoros döntőt láthattunk. A válogatottak számára ez a megmérettetés nem jelentett válogatót, ám egy számban mégis elképzelhető, hogy változtatok az augusztusi milánói csapaton. Ez ügyben hétfőn döntök, és addig nem szeretném megnevezni, melyik egységről is van szó…”.A legjobbaknak egyébként most egy hét pihenő következik, majd Velencei-tavon és Szegeden folytatódik az edzőtáborozás.104. ob, Szeged, Maty-ér, Gróf Széchenyi István-pálya
Férfiak. Könnyűsúlyú kétpárevezős. Bajnok: Danubius NHE A (Vanczák Gergely, Neisz Gábor, edző: Molnár Zoltán) 6:42.18
Férfiak. Könnyűsúlyú kétpárevezős. Bajnok: Danubius NHE A (Vanczák Gergely, Neisz Gábor, edző: Molnár Zoltán) 6:42.18, 2. Ganz Villany EK (Lőrincz Attila, Lőrinczy Péter) 6:49.30, 3. Csongrádi VSE (Blum Krisztián, Polonyi Tibor) 6:50.89, 4. MEC A 6:52.75, 5. ESZTEHE 7:04.69, 6. Danubius NHE A 7:08.72. Könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes. B: Csepel EK A (Ladvenszky Zsolt, Szabari Péter, e: Melis Antal) 7:04.11, 2. Tisza EE B (Franczen Árpád, Szabó Kornél) 7:06.91, 3. Győri VSEK (Z. Szabó András, Jakab Attila) 7:08.79, 4. Csepel EK B 7:09.65, 5. Démász-Szegedi VSE 7:19.85, 6. Csepel EK C 7:24.38. Négypárevezős. B: Démász-Szegedi VSE (Vámos György, Lobozár Antal, Haller Ákos, Kónya Gábor, e: Dani Zsolt) 5:58.19, 2. Vác VEC (Hirling Zsolt, Jámbor László, Hirling Bálint, Pető Tibor) 6:00.06, 3. Mohácsi TE (Kónya Tamás, Cselinácz István, Litter Gábor, Vajas Balázs) 6:04.87, 4. MEC 6:16.01, 5. Győri VSEK 6:16.29, 6. Csongrádi VSE 6:30.35. Nyolcas. B: Démász-Szegedi VSE (Vámos György, Kitka Gergely, Lobozár Antal, Haller Ákos, Kónya Gábor, Dani Zsolt, Csonka Csaba, Hegyközi Ferenc, k: Cser Gábor, e: Dani Zsolt) 5:45.92, 2. Csepel EK A (Dalos Péter, Ékes Márton, Zorándi Mátyás, Légrádi Ádám, Schneider Henrik, Regényi Tamás, Ladvenszky Zsolt, Szabari Péter, k: Zöld Viktor) 5:50.00, 3. Csepel EK B (Szőnyi László, Zöld András, Mezei István, Hargitai Viktor, Lengyel Ákos, Boros Péter, Gottlieb Zoltán, Szulovszki István, k: Bokodi Ferenc) 6:08.45, 4. Tisza EE A 6:11.51, 5. Danubius NHE 6:15.98
Nők. Könnyűsúlyú kétpárevezős. B: Danubius NHE (Alliquander Anna, Buday Anna, e: Sarlós Erzsébet) 7:21.44, 2. Démász-Szegedi VSE (Kitka Nóra, Kónya Alíz) 7:23.02, 3. MTK (Hakkel Tünde, Orosz Anita) 7:34.14, 4. Győri VSEK 7:47.37, 5. Külker EK A 7:51.93. Négypárevezős. B: Csepel EK A (Sutus Viktória, Stift Edit, Czikó Viktória, Barz Gitta, e: Bene László) 6:46.01, 2. Vác VEC (Wachtler Edit, Tölgyesi Brigitta, Szabó Katalin, Fekete Zsófia) 6:53.58, 3. Danubius NHE (Foltán Veronika, Máthé Krisztina, Zarándy Beáta, Kulifai Krisztina) 7:00.35, 4. Külker EK 7:26.92, 5. Csepel EK B 7:59.01. Nyolcas. B: Danubius NHE A (Alliquander Anna, Vimi Zita, Sai Halász Dóra, Foltán Veronika, Máthé Krisztina, Zarándy Beáta, Kulifai Krisztina, Buday Anna, k: Baráth Luca, e: Sarlós Erzsébet) 6:53.70, 2. Csepel EK (Gajdos Zsófia, Vásárhelyi Nagy Ildikó, Krepesits Anna, Perei Andrea, Czikó Viktória, Barz Gitta, Stift Edit, Sutus Viktória, k: Molnár Mónika) 6:56.53, 3. Vác VEC (Dombovári Krisztina, Déry Viktória, Majer Melinda, Tölgyesi Diána, Vácy Emese, Miskei Boglárka, Kovács Dorottya, Jakus Anna, k: Klucsár Marietta) 6.58.34, 4. Győri VSEK 7:17.75, 5. Démász-Szegedi VSE 7:18.19