A királynő itt is hódított

A sportok királynője vonult be elsőként a Népstadionba, a Magyarország–Norvégia válogatott viadal volt a nyitó esemény. A verseny első napját 1953. augusztus 19-én még az Előre-pályán rendezték, a másodikat azonban az új létesítményben. Telt ház, nyolcvanezer néző előtt 140.5:71.5 arányban győztük le ellenfelünket. Két héttel később a svédeket láttuk vendégül, szeptember 19–20-án pedig sor került arra a magyar–szovjet összecsapásra, amelyen három világcsúcs született.

Hajrá, Bütyök!

Az első napon hatvanezren jöttek ki a pályára, s ünnepelték Földessy Ödön távolugró országos csúcsát (776), másnap nyolcvanezren tapsoltak a rekordoknak. Először a szovjet Jurij Litujev ért el 400 méteres gátfutásban új világcsúcsot (50.6 másodperc), majd honfitársa, a verhetetlennek vélt Vlagyimir Kuc indított támadást az 5000 méteres világrekord ellen. Úgy tűnt, a szovjet futónak csupán az óra lesz az ellenfele, hiszen a rendkívül erős iramot diktáló atléta olykor 150 méterrel is vezetett. Ám a táv második felében Kovács József elkezdte ledolgozni hátrányát.
"Hajrá, Bütyök!” – zúgott a stadion, amikor a futók utolsó körüket kezdték meg. Kovács nemcsak utolérte Kucot, több mint tízméteres előnnyel le is győzte. Az 5000-es világcsúcstól ugyan elmaradt, de a világ második legjobb eredményét (14:01.2 perc) érte el. Bár Kuc csalódott volt, félig-meddig elérte célját, hiszen táv közben három mérföldön 13:31.4 perccel a világ addigi legjobbját teljesítette. Ezt az időt 4830 méternél, vagyis 170 méterrel a cél előtt mérték, itt Kovács ideje még több mint két másodperccel volt rosszabb (13:33.6). Elképzelhetjük, hogy Bütyök mekkorát hajrázott! A viadal másik két hivatalos világcsúcsát a szovjet női váltók érték el, 4x100 méteres stafétájuk 45.6 másodpercet, 3x800 méteres csapatuk 6:33.2 percet futott.
Felavatásának évében még egy világrekord színhelye volt a Népstadion. Szeptember 23-án a Garay Sándor, Béres Ernő, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor összetételű 4x1500 méteres váltó 15:29.3 percet ért el.
A téli szünet után atlétáink ott folytatták, ahol ősszel abbahagyták. A Vörös Lobogó májusi nemzetközi versenyén újabb világcsúcs született az egy évnél is fiatalabb stadionban. Kazi Aranka 880 yardon 2:11.6 perccel iratkozott fel a csúcslistára. A berni Európa-bajnokságra készülő atlétáink egyik hazai fő versenye a július 3–4-ei magyar–csehszlovák viadal volt. A hagyományosan magas színvonalú rendezvény ez évi fő attrakciója a férfi diszkoszvetés és a 10 000 méteres síkfutás lett. Az előbbit Klics Ferenc 55.79 méteres Európa-rekorddal nyerte, az utóbbi főszereplője ismét Kovács Bütyök volt.
A csehszlovák csapat ásza a többszörös olimpiai bajnok, a nagy versenyeken veretlen Emil Zatopek híréhez méltóan kezdett, s fél távig a magyar futó csak az ellenfél hátát nézhette. Ezt követően azonban Kovács átvette a vezetést, de csak rövid időre. Zatopek újra az élre tört, s állandó ritmusváltásokkal próbálta lerázni riválisát, ám Kovács kitartóan loholt mögötte, s a csengetést követően hatvanezer ember biztatásától megerősödve kezdte meg a hajrát. A célegyenesben óriási küzdelmet vívott a két futó, de végül Kovács biztos győzelmet aratott. Több száz néző rohant be a pályára, s vállra véve ünnepelték a magyar atlétát.
Tíz nappal később világcsúcskísérletre érkeztek férfi középtávfutóink a Népstadionba. A britektől szerették volna visszaszerezni a 4x1500 méteres rekordot. Az előjelek azonban nem voltak kedvezőek, s a lökésszerű szélrohamok miatt a versenybírók félórás halasztás mellett döntöttek. Megérte várakozni, mert a szél némileg csitult, s fél nyolckor hat csapat kezdőembere sorakozott fel a rajthelyen. A Honvéd első futója Tábori László volt, ő Rózsavölgyinek adta a botot, Mikes Ferenc volt a harmadik váltótag, a negyedik pedig Iharos. Az eredmény? Hat másodperccel volt jobb (15:21.2), mint a korábbi rekord. Augusztusban a budapesti főiskolai világbajnokságon ugyancsak kitettek magukért atlétáink, a férfiak pontversenyében az első helyen végeztek.

Újabb magyar világcsúcsok

Az első évtizedben nagy divat volt a válogatott futballmérkőzések szünetében atlétikai versenyeket rendezni. Az Iglói Mihály edzette futók rendre világcsúcskísérlet jelentettek be, s ha néha nem sikerült, a nép ugyancsak csalódott volt. 1955 Iharos Sándor éve volt. A kitűnő futó a magyarok közül egyedüliként elnyerte a Helms Alapítvány díját: abban az évben a világ legjobb sportolójává választották. Ontotta a rekordokat, s két világcsúcsának a színhelye a Népstadion volt. Először szeptember 9-én a magyar– lengyel viadal keretében hódította el Kuctól az 5000 méteres rekordot (13:50.8), majd miután a szovjet futó visszaszerezte azt (13:46.8), október 23-án újabb támadást indított. A magyar bajnokságon 13:40.6 percet ért el, s eközben három mérföldön is a világ legjobbját (13:14.2) futotta.

Egy év múlva újabb magyar világcsúcsoknak tapsolhatott a stadion közönsége. Júliusban a bajnokságon Iharos a 10 000 méter rekordját (28:42.8) szerezte meg – közben hat mérföldön is ő lett a legjobb (27:43.8) – augusztusban a magyar–csehszlovák viadalon Rozsnyói Sándor 3000 méteres akadályfutásban 8:35.6 percet ért el. Bár a Népstadionban ezt követően még jó néhány világrekord született, ez volt az utolsó, amely magyar versenyző nevéhez fűződik.
Az ötvenes évek remek futóeredményei után 1966-ban az Európa-bajnokság, a ’80-as években a Grand Prix-viadalok, 1998-ban pedig az újabb kontinensviadal irányította a Népstadionra az atlétavilág figyelmét.
A ’60-as években atlétikában még nem rendeztek világbajnokságot, nemzetközi meghívásos versenyek is alig akadtak, így az olimpia után a négyévenként megrendezett Európa-bajnokság volt a kiemelkedő esemény. 1966-ban minden hazai verseny az Európa-bajnokság főpróbájának számított, s ez nemcsak a sportolók, a rendezői gárda számára is így volt. A szervezés végül kivívta a világ elismerését, s ekkor alapoztuk meg jó hírnevünket, amelyet később több világverseny megrendezésével öregbítettünk. Atlétáink is nagyon készültek, a súlylökő Varjú Vilmos június 4-én a Népstadionban 19.62 méteres Európa-rekorddal "melegített”. A nagy eseményt augusztus 30.–szeptember 4. között rendezték meg. A magyar csapatban 48 férfi és 19 nő kapott helyet, válogatottunk ezzel a Szovjetunió és az NSZK után a harmadik legnagyobb létszámú volt. A kontinensviadalon ekkor tartottak először szexvizsgálatot – néhányan váratlanul vissza is léptek –, s itt vezették be ügyességi számokban a nyolcas döntőket. A két német állam ezen a versenyen szerepelt először külön csapattal, s itt taroltak először az NDK versenyzői. Azért a mieinknek is bőven jutott érem. Varjú Vilmos megvédte négy évvel korábban szerzett címét, a kalapácsvetés világcsúcstartója, Zsivótzky Gyula azonban csalódottan vette át az ezüstérmet. A két évvel korábban még élet és halál között lebegő sportolónak – akit utóbb az évszázad atlétájává választottak – mégis vannak jó emlékei a Népstadionról.
"Csodálatos érzés volt, amikor 1960-ban 69.53 méterre javítottam itt az Európa-rekordot, de a legszebb élményem az 1964-es országos bajnoksághoz kötődik – mesélte a későbbi olimpiai bajnok. – Fél évvel a tokiói olimpia előtt még kórházban feküdtem, 17 kilót fogytam, s az is kérdéses volt, hogy meggyógyulok-e, nemhogy sportolok. Nyáron mégis 66.60 méterrel nyertem az országos bajnokságot, s jólesett, hogy 15-20 ezren miattam jöttek ki a stadionba. E két nagy élmény mellett inkább rossz emlékeim vannak az itteni szerepléseimről, Európa-bajnoki ezüstérmem az egyik legnagyobb csalódásom volt. Mégis szerettem a Népstadiont, hiszen rendszeresen itt edzettünk, ismertem minden zegét-zugát, no és sokat jelentett, hogy az olimpiai bajnok kalapácsvető Németh Imre volt az igazgató. Ô mindent megtett azért, hogy megfelelő körülmények között készülhessünk, s az itt megtartott sok-sok válogatott viadal szintén kedves emlékem marad.”
Zsivótzky mellett 1966-ban 10 000 méteren Mecser Lajos, 400-on Munkácsi Antónia, 800-on Szabóné Nagy Zsuzsa nyert ezüstérmet, maratonin Tóth Gyula, hármasban Kalocsai Henrik, gerelyben Kulcsár Gergely bronzérmes lett.

Sztárok, már csak pénzért

Ami nem sikerült Zsivótzkynak, sikerült 32 évvel később Gécsek Tibornak: a dobogó legmagasabb fokára állhatott. S bár ő nem nyert olimpiát, mint híres elődje, vagy mint az 1998-as kontinensviadal második helyezettje, Kiss Balázs, egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb. Arra a hírre, hogy három magyar kalapácsvető jutott a ’98-as Eb döntőjébe, hosszú idő után először ismét özönlött a közönség a Népstadionba. Meg kellett nyitni az eredetileg lezárt felső lelátókat is, s a tv-nézők milliói döbbentek rá itthon és külföldön egyaránt, hogy milyen izgalmas, élvezetes lehet egy kalapácsvető összecsapás. No persze, ehhez az kellett, hogy a hazaiak kedvencei vigyék a prímet. Márpedig Gécsek és Kiss egymással vívott nagy csatát, s előbbi végül addigi legjobbjával (82.87) nyert. A fiatal Annus Adrián a nyolcadik helyet szerezte meg.
"Gyermekem születése mellett ez volt életem legnagyobb pillanata – emlékezett vissza Gécsek. – Ha az a nap eszembe jut, még most is összerándul a gyomrom. Negyvenötezer ember szurkolt nekünk, nincs ehhez fogható érzés, ezt semmilyen külföldi győzelem esetén nem élheti át az ember. Akkor már tizennyolc éve versenyeztem, számtalan sikert értem el, de hazai pályán győztesként a magyar zászlóval tiszteletkört futni felemelő volt. A közönség biztatásán kívül az is hozzájárult a sikerhez, hogy Molnár Zoltán, a Népstadion főigazgatója lehetővé tette számunkra, hogy a verseny előtt az újjáépített pályát kipróbáljuk.”
Az öt évvel ezelőtti Európa-bajnokságon meg kellett elégednünk Gécsek arany-, és Kiss ezüstérmével, hiszen a két kontinensviadal között eltelt idő alatt nagyot változott a hazai atlétika. A rendezéssel azonban ismét kivívtuk a világ elismerését, olyannyira, hogy a korábban velünk gáncsoskodó németek a müncheni Európa-bajnokság során átvették az újításokat.
Az elmúlt két évtizedben atlétáink a korábbiaknál haloványabban szerepeltek, s lassan kiürültek a Népstadionban a lelátók. A sportág népszerűsítése érdekében a MASZ vezetői a ’80-as évek elején világsztárok sorát csábították hozzánk. Vendégünk volt a kilencszeres olimpiai bajnok, Carl Lewis, a verhetetlen 400 gátas Edwin Moses, a négyszeres olimpiai bajnok diszkoszvető, Al Oerter, a világcsúcstartó és olimpiai bajnok brit középtávfutók, Sebastian Coe és Steve Ovett. S ugyancsak egy brit, Steve Cram volt az, aki az utolsó világcsúcsot felállította a Népstadionban. 1985-ben 2000 méteren 4:51.39 percet ért el, ő természetesen salak helyett már műanyagon. A sportágban lezajlott változást jelzi, hogy e nagyszerű versenyzők már tetemes fellépti díj ellenében látogattak el hozzánk, nem úgy, mint annak idején Kuc vagy Zatopek. A lelátókon még mindig nagyon sokan voltak, ám az atlétika ma nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a Népstadion a közeljövőben hasonló gálák helyszíne legyen.
(Holnap folytatjuk)