Ezúttal Crespóról tárgyal az Inter és a Chelsea

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.08.21. 21:21
Címkék
Százmillió euró. Akár ezt a hajmeresztő összeget is meghaladhatja a Chelsea által ezen a nyáron elköltött pénz menynyisége. Pillanatnyilag 75 milliónál jár a klub tulajdonosa, Roman Abramovics, de az orosz a hírek szerint nagyon bele akar húzni a napokban: Hernán Crespo átigazolásáról tárgyal az Internazionaléval.
Az olasz klub hetekkel ezelőtt már elutasított egy Christian Vierire tett Chelsea-ajánlatot, az argentin csatárról azonban hajlandóak beszélni a kék-feketék."Jelenleg megbeszéléseket folytatunk a londoniakkal, de hogy kiről, azt nem árulhatom el, pénteken többet fogok tudni mondani” – próbált titokzatoskodni Massimo Moratti, az Inter elnöke, amivel csöppet nevetségessé tette magát, elvégre csütörtök délután már rég Crespo nevétől volt "hangos” az internet. A játékos ügynöke, Fernando Hidalgo ugyanis nem kertelt, kimondta, hogy melyik egyesület érdeklődik a védence iránt, de ennél több információt ő sem közölt. Crespót 2006-ig köti szerződés a milánói csapathoz, Európában korábban a Parmában és a Lazióban játszott.A Chelsea közben egy másik itáliai klubnál, a Juventusnál is puhatolózik, méghozzá Edgar Davids ügyében. "Edgart egyszer már megkeresték, akkor elutasította az ajánlatot, de a dolgok megváltozhatnak, előfordulhat, hogy a Juve és a Chelsea megegyezik. Az biztos, hogy Edgar maradni akar Torinóban” – egyensúlyozott a holland középpályás ügynöke, Robert Geerlings.A sok unalmas átigazolási hercehurca közepette szinte felüdülés Patrick Vieira összeesküvés-elméletéről hallani. A francia középpályás kifejtette, szerinte Sol Campbell ellen csakis azért folyik fegyelmi eljárás, mert az Arsenal futballistája. Az ágyúsokra ugyanis – így Vieira – "pikkel” az angol FA, és sokkal szigorúbban bírálja el tetteiket, mint a többi csapat játékosainak esetében. Campbellt egyébként azért fogják valószínűleg eltiltani a tv-felvételek alapján, mert a Manchester United elleni Community Shield-mérkőzésen durván törlesztett Eric Djemba Djembával szemben. Azon a meccsen az Arsenalból kiállították Francis Jefferst, később, a bajnokság első fordulójában pedig magát Campbellt – ami a gárda kritikusai szerint a sokszor emlegetett durvaságra, míg Vieira szerint az Arsenal-ellenes hadjáratra bizonyíték.Bár a szezon még két hete sem tart, máris megvan az első, alkohollal kapcsolatos botrány: a Leeds United labdarúgóját, Seth Johnsont kapta el a rendőrség ittas vezetés közben a Bradford melletti autópályán. A Derbytól 2001-ben szerződtetett, 24 éves középpályás esetéhez Peter Reid, a Leeds szakvezetője csak annyit fűzött hozzá, hogy a klubon kívül nem kíván foglalkozni az üggyel, megoldja majd saját berkein belül.Reidnek amúgy is vannak gondjai, válogatott védője, Danny Mills például alighanem távozik. Mills az első fordulóban olyannyira rossz néven vette kihagyását a kezdőből, hogy "beszólt” Reid mesternek, mire a klub máris engedélyezte számára, hogy a kölcsönadásáról tárgyaljon a Premiership-riválisokkal. Úgy hírlik, a Birmingham és a Middlesbrough kapható az ügyletre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik