A Párizsban zajló világbajnokság hétfői versenynapján a kalapácsvetésre figyeltünk a leginkább, de mielőtt kora este elkezdődött volna a mi egyik "fő számunk, bőven volt időnk az eddigi hősökkel foglalkozni. Például az amerikai Kelli White-tal, a vasárnapi női 100 méter aranyérmesével. Marion Jones távollétében nyitottnak tűnt ez a szám, igaz, az utóbbi hetekben voltak arra utaló jelek, hogy White kirobbanó formában van. Ugyan a Golden League-viadalokon Chandra Sturrup kezdett jobban, de ő éppen azért nincs már versenyben a jackpotért, mert Berlinben White megszakította a győzelmi sorozatát. Az amerikai futónő másik feltűnést keltő teljesítménye a június 1-jén, a kaliforniai Carsonban a megengedettnél erősebb (2.8-as) hátszéllel elért 10.79 másodperces ideje volt. Az Egyesült Államok bajnokságának döntőjében 10.93 másodperces egyéni csúccsal nyert, 200-on 22.21-gyel diadalmaskodott. Egy csapásra az érdeklődés középpontjába került, amire humorosan csak annyit mondott: "Most már legalább tudják, hogyan kell betűzni a nevemet.
Kelli White a gyôzelem pillanatában – az amerikai sprinter akkor futotta élete legjobbját, amikor erre a legnagyobb szüksége volt
Kelli White a gyôzelem pillanatában – az amerikai sprinter akkor futotta élete legjobbját, amikor erre a legnagyobb szüksége volt
Kelli White-nak volt kitől örökölnie a gyorsaságát. Édesanyja, Debbie Byfield a müncheni olimpián a 4x100 méteres jamaicai váltó tagja volt, 100 yardon 10.7 másodpercet tudott. Édesapja, Willie White az ötvenes évek végén a legjobb amerikai vágtázók közé tartozott, 100 méteren 10.3 másodpercet, 100 yardon 9.4-et futott. Párizsban már az elődöntő után sejteni lehetett, hogy Kelli lesz a győztes, hiszen minden megerőltetés nélkül futott 10.96 másodpercet. A döntőben esélyt sem adott ellenfeleinek, és egyéni csúcscsal, 10.85 másodperccel nyert. A versenyt követő sajtótájékoztatón rendkívül kedvesen, közvetlenül nyilatkozott.
– Engem is meglepett, hogy ilyen jó időt értem el, de nagyon gyors a pálya – mondta szerényen. – Örülök, hogy egyéni csúcsot futottam, s lélekben már készülök a fő számomra, a kétszázra. Azon egészen másképp kell futni, mint száz méteren. – Mit gondol, ezzel a győzelemmel új szakasz kezdődik az életében? – Nem hiszem, hogy a világbajnoki címem valaminek a kezdete lenne, inkább egy folyamat része, az eddigi munkánk egyik szép eredménye. Nincs értelme azt mondani, hogy a jövőben mennyi világbajnokságot és olimpiát szeretnék nyerni. Az a célom, hogy egyenletes teljesítményt nyújtsak, és ugyanúgy élvezzem a futást, mint eddig. – A férfi száz méteren történtek miatt fél órával később jöhettek be a döntőre a stadionba. Nem viselte meg ez a csúszás, illetve honfitársának, Jon Drummondnak a kizárása? – Az elődöntőt követően végig az edzőpályán, majd a jelentkeztető helyen voltam, fogalmam sem volt arról, mi zajlik a stadionban. Azt gondoltam, hogy a világversenyeken előforduló csúszásról van szó. Ehhez pedig már hozzászoktam. – Mit gondol, Marion Jones – látva a futását – mit érez? – Ezt tőle kellene megkérdezni. Nekem azonban még sokat kell tennem azért, hogy az ő szintjére érjek. Azt, hogy idáig eljutottam, a családomnak és edzőmnek, Remi Korchemnynek köszönhetem. Édesanyámnak, aki itt ül a teremben, megígértem, hogy két aranyat nyerek, és a papám is velünk van, itt szurkol nekem. Csak a barátom, a gerelyhajító Boris Henry nincs még Párizsban, ő otthon, Németországban készül a saját versenyére. – Mit csinált rosszul, és mit jól a döntőben? – A rajtom, mint mindig, szörnyű volt, a hajrám viszont remek. De kérdezzék inkább az edzőmet! – Sokat nem tudok mondani – mondta az idős mester. – Kelli futásait videóra veszem, azon keresztül pedig nem látni semmit sem. Hazatérve szoktuk elemezni a filmeket. Annyi biztos, hogy aranyat nyert. – Mi Kelli legnagyobb erénye? – A képessége a tanulásra. Nagyon jól lehet dolgozni vele. A reakcióideje az egyik legjobb a világon, s nagyon jól rajtol – vélekedett Korchemny tanítványától eltérően (White reakcióideje hivatalosan 0.184 másodperc volt – A szerk.). – Mit vár tőle kétszáz méteren? – Most már mindenképpen aranyérmet. Győztesként pluszenergiával állhat oda a rajtvonalra, egészen más lelkiállapotban, mintha vesztett volna. – Hogyan lett White edzője? – Az édesapjával együtt dolgoztam, s úgy tizenöt évvel ezelőtt azzal hozta hozzám, hogy ő nem bír vele. Hamar megtudtam, hogy miért. Kelli tizenegy éves volt, állandóan futni akart, mindig vissza kellett fogni, figyelmeztetni arra, hogy pihenésre is szüksége van. Ez most is így van. Pedig óvatosnak kell lenni. Ha valaki nem sérült, egyre merészebb, egyre tovább feszíti a húrt, s egyszer csak kész a baj. Úgy vélem, ha megsérülnek a tanítványaim, az elsősorban az én hibám. Ezért voltam mérges magamra, hogy tavaly mindkét lába fájt. Ebben az évben is voltak problémáink az idény elején, nem is akartam, hogy rajthoz álljon Oslóban az első Golden League-versenyen. De egy atléta, aki a versenyzésből él, ezt manapság nehezen engedheti meg magának. – Ön ukrán származású, a hírek szerint Valerij Borzovot is edzette. – Sohasem voltam Borzov személyes edzője. A szovjet csapat szövetségi trénereként az edzőtáborozások alkalmával felügyeltem csak a munkáját. Azt, hogy mit edz, hogy miként fut, nem én határoztam meg. – Mióta él Amerikában? – Huszonnyolc éve. Az állampolgárságot 1989-ben kaptam meg. Sokáig úgy tűnt, itt nem tudok edzősködni, de szerencsére többen a segítségemre siettek, és végül azt csinálhattam, amit szeretek. – White mellett Chryste Gaines és Dwain Chambers edzéseit is irányítja. – És még sok kisgyerekét. Bármilyen neves tanítványaim is vannak, a gyerekekről sohasem mondok le. Felemelő érzés, amikor a felnőttek edzései után elkezdem a munkát a kicsikkel. Minden szem rám szegeződik, nyitva a fülük, rendkívül érdeklődőek. Mindig van köztük olyan, akiből nagy futó lehet. Én is igyekszem folyamatosan képezni magam, az egész életem tanulás, kutatás, próbálgatás volt. Kerestem az újabb és újabb megoldásokat. Minden atléta más, és ha valamilyen edzésmódszer az egyiknek kedvező, az nem biztos, hogy a másiknak is jó. – White világbajnoki címe az ön számára mit jelent? Megváltozik az élete? – Csupán annyiban, hogy holnapra egy nappal ismét öregebb leszek. – Hetvenegy éves. Meddig szeretne edzősködni? – Ameddig csak lehet, bár ez nem csupán tőlem függ. A versenyzőim diktátornak tartanak – ezt olyan kedvesen mondja, hogy elképzelni is lehetetlen –, igen, jól hallották, így van. Többször is kijelentették már, hogy tovább nem edzenek velem. Aztán mindig visszajönnek…
A keddi program – győz-e Fazekas?
A kedd délelőtti programban kapott helyet Divós Katalin, aki a női kalapácsvetés B-csoportjában próbálja meg kiharcolni a legjobb 12 közé jutást. Zsivoczky Attiláért egész nap szoríthatunk, hiszen a tízpróbázók kezdenek a legkorábban – 10 órakor indítják a 100 méteres futamokat, és kis túlzással velük, a 21 órakor induló 400 méterekkel zárul a program. Fazekas Róbert a férfi diszkoszvetés döntőjében érdekelt. Mint ismert, két éve Edmontonban összeomlott a selejtezőben. Ugyan a most vasárnapi selejtezőben is rezgett egy kicsit a léc, de az idei világranglistát vezető magyar végül bekerült a legjobb 12-be, és mint állítja, ez egy egészen új verseny lesz, ahol a korábbi eredmények mit sem számítanak majd.
Reggeltől estig 10.00: Tízpróba, 100 m (Zsivoczky Attila) 10.05: Női kalapács, selejtező, A-csoport 10.45: Női 200 m, előfutamok 11.00: Tízpróba, távol (Zsivoczky Attila) 12.00: Női kalapács, selejtező, B-csoport (Divós Katalin) 12.45: Tízpróba, súly (Zsivoczky Attila) 18.00: Tízpróba, magas (Zsivoczky Attila) 18.15: Férfi 400 m gát, előfutamok 18.45: Férfi rúd, selejtező 19.05: Női 5000 m, előfutamok 19.30: Női hármas, döntő 19.50: Férfi diszkosz, döntő (Fazekas Róbert) 20.00: Női 200 m, középfutamok 20.30: Női 100 m gát, elődöntők 20.45: Női 800 m, döntő 21.00: Tízpróba, 400 m (Zsivoczky Attila) 21.35: Férfi 3000 m akadály, döntő 21.50: Férfi 400 m, döntő Tv: Eurosport, 10.00–13.30, 18.00–22.00, élő