Szabadkártya

Valami szöget üthetett a belga Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének fejében is, mert a kétnyelvű, franciául és angolul negyedévente megjelenő Olympic Review legújabb számában arról ír, hogy szándéka szerint megszüntetné a jótékonysági "találmányt”, amely, mint ismeretes, a kevésbé fejlett országok egyes versenyzői számára szélesre tárja az ötkarikás játékok kapuit – olyan olimpikonok előtt is, akik nem képesek elérni az előírt kvalifikációs szintek minimumát sem.A teniszezők esetében köztudott, a kiemelkedő nemzetközi versenyek rendezői kifejezetten azért élnek a szabadkártya megoldásával, mert ennek segítségével olyan kiváló képességű versenyzők indulhatnak az eseményükön, akik különböző okokból – sérülés, betegség, programváltozás, … – eredetileg nem szerepeltek az indulók listáján. A cél nyilvánvaló és logikus: javítani a verseny minőségét, emelni a színvonalát, a vonzerejét.Az olimpiai játékok esetében merőben más a helyzet, mondhatni, éppen a fentivel ellentétes a filozófiai indoklás. Két emlékezetes példa ennek illusztrálására. Felejthetetlen, ugyanakkor tragikomikus is volt a kétes világhírre ilyenformán szert tevő brit síugró, Eddie Edwards, a "Sas” sztorija az 1988-ban Calgaryban megrendezett téli ötkarikás játékokon. A kissáncról ugorva az 57-es mezőnyben az 56. helyen végzett. Azért, mert az 57. helyezettet kizárták… Sydney játékai idején, 2000-ben e sorok írója együtt ebédelt, interjút is készített Eric Moussambanival, az "Angolnával”. Az Egyenlítői Guineából származó úszó, hasonlóan Eddie-hez, a "Sashoz” – az olimpiai szabályzat értelmében országa egyedüli benevezett versenyzőjeként, szabadkártyát kapott a részvételre. Előfutambeli "fellépéséről” annak rendje és módja szerint beszámoltunk hasábjainkon is – 50 méternél, a fordulónál még habozott, vajon kijöjjön a vízből vagy folytassa, de aztán lélegzetvételnyi pihenő után úgy döntött, menni fog a második hossz is. A 100 méter gyorsúszásban végül 1:52.7 másodperces időt ért el, s persze általános derültséget keltett a lelátókon. Sokakban, valljuk be, vegyes érzéseket is ébresztett egyben… Ha méltán olyan nagyra tartjuk, tiszteljük a nemes vetélkedést, az olimpiai küzdelmeket, akkor vajon szabad ilyen mosolyt keltő, s ezzel együtt valamiképpen méltatlan helyzetet teremteni, ráadásul a "világ szeme”, a televíziókamerái előtt?…Eltűnődhetünk, vajon mi járhatott Rogge elnök és a többi aggályoskodó fejében? Bizonyára felvetődött gondolataik között, hogy az olimpiai szabadkártya intézményével még minősítésre sem alkalmas sportolóknak nyújtanak át nevezési lapokat, s jóllehet az ötkarikás mozgalom demokratikus alapelveinek eleget tesznek – s ez tagadhatatlanul szép, nemes gesztusnak is tűnhet – a harmatgyenge versenyzőket juttatják előnybe azokkal szemben, akik olykor csupán paraszthajszállal maradnak le a kvalifikációs küzdelmekben, amelyek – tegyük hozzá ezt is –, bizonyos versenyszámokban élesebb, színvonalasabb küzdelmet jelentenek, mint az olimpiai döntők.Sajnálatosan meg kell állapítanunk: az ötkarikás mozgalom hangzatos, jól ismert jelszavai sem adnak egyértelmű eligazítást a dilemmában, mert értelmezésük szintén ellentmondást hordoz.A legismertebb felszólítás ott olvasható a lobogón, a kiadványokon – mindenütt: Citius, Altius, Fortius, azaz – Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben!… Vajon mennyire van összhangban a veretes, háromszavas, állandó fejlődésre ösztökélő felhívás a derék Moussambani, az elhíresült "Angolna” minden várakozást alulmúló időeredményével? Hogy érzékeltessük teljesítménye "értékét”: mint említettük, bár a 100 méter gyorsúszás előfutamában úszta az idejét, ennyivel még 200 méteren sem tudott volna a középdöntőbe jutni. Saját korábbi erőfeszítései nyomán elért eredményeihez mérten persze elképzelhető, hogy ideje – egyéni csúcs… Az olimpiai versenyeket és minden más viadalt az induló azonban nem saját magával, hanem ellenfeleivel vívja, az összehasonlítás tehát csak ekként juthat érvényre. Az apró termetű, egyébiránt rokonszenves színes bőrű úszó védelmére – szállodamenedzserek kegyeit élvezve különböző hotelek medencéiben készült, mert a folyókban sok a krokodil, s az edzés kifejezett életveszéllyel jár –, ha egyáltalán ilyesmire rászorul, az ötkarikás játékok francia apostola, Pierre de Coubertin báró siet a távolba vesző múltból. A játékok lényegét anno így határozta meg: "A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, minthogy az életben sem a hódítás az alapvető, hanem a tisztességes küzdelem.” Azt is a nagy olimpiai atya mondta, hogy "Az olimpiai játékok az egész világé, s minden nemzetnek lehetőséget kell teremteni a fellépésre”.Az ő idején persze még utópiaként sem szerepelhettek az XXI. század olimpiai játékainak kiélezett kvalifikációs viadalai, amelyek nemcsak költségesek, hanem sok remekül felkészülő, szinte az egész életét az olimpiai részvételre áldozó sportember számára óhatatlanul azt is jelentik, hogy – bár minden tőlük telhetőt elkövettek, mivel a kvalifikációs küzdelmeken mégsem voltak képesek átvergődni – olimpiai álmaik meghiúsulnak. Miközben nyilván Athénban is ott lesznek az "angolnák” és a "sasmadarak”…Apropó, Eddie Edwards, Calgary szárnyaló hőse! Hazai testülete, a Brit Olimpiai Szövetség a közelmúltban alapszabályt változtatott. Egyebek között az ide vágó módosítás szerint olimpiai csapatukba kizárólag olyan sportolók kerülhetnek be, akik tervezett versenyszámuk mezőnyének szavatoltan első, jobbik feléhez tartoznak. Nem túl szigorú, ugyanakkor megfelel annak a követelménynek is, hogy lehetőleg óvjuk az olimpiai mozgalom komolyságát és a játékok méltóságát. Lehet, Jacques Rogge is valami ilyesmin töri a fejét…