Szlovénia: Már nem Blazevic a Mura edzője

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.09.18. 22:38
Címkék
Csütörtökön bekövetkezett, amit már régóta rebesgettek: távozott posztjáról Miroslav "Ciro” Blazevic, az első osztályú Mura horvát vezetőedzője. A kiváló szakember – aki pályafutása legnagyobb sikerét 1998-ban érte el, amikor vb-bronzérmet szerzett a horvát válogatottal – lemondását jelenlegi csapata kupabúcsújával indokolta. A harmadosztályú Nafta ellenében alulmaradó muraszombatiakon kívül hat élvonalbeli gárda – a többi között a címvédő Olimpija és a listavezető Gorica – esett ki szerdán a Szlovén Kupából. Blazevic bizonyára nem marad munka nélkül, mivel az utóbbi időben nem egy klub érdeklődött iránta. (A rossznyelvek szerint "Ciro” éppen ezért csak az első adandó alkalmat várta, hogy felálljon a Mura kispadjáról.) Az egyik a Hajduk Split, amelyben, nem titok, a most távozó Blazevic szívesen elfoglalná a vezetőedzői posztot, a másik pedig a Varteks. A Mura trénere ideiglenesen Zlatko Gabor sportigazgató lett, aki már munkához is látott csütörtökön, levezényelve az aznapi edzést. Szlovén Kupa
Nyolcaddöntő (a győztesek továbbjutottak): Ljubljana–KD Olimpija 3–1, Dravograd–Domzale 2–0, Nafta–Mura 3–1, Factor–CMC Publikum 1–8, Bela Krajina–Sport Line Koper 1–0 – aranygóllal, Maribor PL–Kumho Drava 2–0, Rudar Velenje–Gorica 2–1, Paloma Sladki–Jesenice 1–4
Legfrissebb hírek

Két játékossal is hosszabbított a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2 perce

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
7 perce

O’Sullivan a fél idényt kihagyva tör a nyolcadik vb-címére

Egyéb egyéni
9 perce

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
29 perce

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
1 órája

Ali túljárt az eszén – George Foreman-sorozat, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
1 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik