Újra együtt gyakorolt a sydneyi négyes

Ekkor ismét egyazon vízitelepen kezdték meg az olimpiai felkészülést, vállalva azt, hogy 11 hónapon át minden – főként munkával, kajakozással töltött – percüket megosztják egymással és edzőjükkel, Sári Nándorral. Szövetségüket 2004. augusztus 27-én, délelőtt 10 óra 44 percig mindenképp fenntartják. Körülbelül ekkor ér majd véget az athéni olimpia férfi K–4 1000 méteres döntője a szkíniaszi regatta-központban, melyen – bármily kegyetlenül is hangzik – csakis egy aranyérem igazolhatná, hogy helyes döntés volt a közös újrakezdés.
Az egymásra találó sydneyi bajnokok egyébiránt vendégségben láttak hozzá vágyaik valóra váltásához: noha Kammerer a Győri VE, Storcz a Démász-Szeged, Vereckei és Horváth pedig a Honvéd-Westel versenyzője, ők most az MTK evezőstelepén, a Gubacsi híd lábánál tették vízre hajóikat. Ebben a hónapban még itt készülnek, majd odahagyva a vízi munkát a Honvéd sportlétesítményeiben alapoznak majd. Sári mester négy edzőtáborozást tervez: meleg vízi lapátolás címén kétszer Horvátországba, egyszer pedig Spanyolországba utaznak, míg télvíz idején ausztriai sífutótáborba mennek. "Egyelőre még sok a nyitott kérdés: szükségünk lenne egy hajószállító kisbuszra és egy saját vízitelepre” – szólt remélhetően átmeneti nehézségeikről Sári.
Ennél nehezebb kérdések is megoldódtak már – hogy messzebb ne pillantsunk: például a négy, meglehetősen különböző egyéniségű fiatalember együvé terelése. "Most az egyértelmű helyzet és az együttes érdek szorgalmazza a közös munkálkodást, így nem tartok attól, hogy a csapaton belül konfliktushelyzet alakul majd ki. A versenyzőkhöz hasonlóan én is úgy hiszem, hogy a férfi kajakszakágban épp a négyessel lehet esélyünk a címvédésre. A régi felállás Kökény Rolandot és Veréb Krisztiánt hozhatja kellemetlen helyzetbe, mert nekik most kevesebb lehetőségük marad.”
Az első gyakorláson mindketten ott voltak, de Veréb meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott a közös folytatásról: "Hogyha ennél a csapatnál nincs olyan egység, amellyel sanszom lehet az athéni részvételre és az éremszerzésre, elmegyek. Már szóba került, hogy én is visszatérek ahhoz a számhoz, amelyben Sydneyben bronzérmet nyertünk, és korábbi partnerem, Bártfai Krisztián sem zárkózik el attól, hogy másutt újrakezdjük.”
Storcz elsőként bocsátotta a Soroksári-Duna-ág vízére kajakját, és legott ígéretet vállalt arra, hogy a jövőben sem marad el társai mögött: "Úgy érzem, most mindnyájunk számára világos, hogy mit kell tennünk, ezért aligha lesz problémánk egymással – szögezte le a kétszeres olimpiai bajnok. – Én a vébé kihagyása miatt már augusztus közepe óta edzegetek, ám tudom, az igazi munka most kezdődik.” Vereckei is osztotta nézeteit, igaz, a közös lapátolás délutánra maradt. Miután az Egyesült Államokból még nem érkezett vissza az összes felszerelés, a honvédos kajakos kölcsönhajójába csak délutánra tudták beszerelni a számára megfelelő lábtámaszt és ülőkét.
"A legfontosabb, hogy tartsuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy a négyest mindenek fölé helyezzük” – mondta újfent "jegyzőkönyvbe” Vereckei. Hajójuk kormányosa és motorja, vagyis a vezérevezős Kammerer és az utolsó lyuk bérletese, Horváth a vízről viszszatérve hozzáfűzte: ennél mi sem természetesebb, különösképp azért, mert ők hű csapatemberekként mindig is a kvartett sikereit tartották a legtöbbre. "Sok munkám fekszik abban, hogy újra együtt vagyunk, bár a nagy szervezkedés még semmit sem jelent ahhoz a melóhoz képest, amely most vár ránk. Nekem huszonöt évesen lehet akár még egy olimpiám, csakhogy egyrészt én sem akarom elfecsérelni a tehetségemet, másrészt több csapattársamnak ez az utolsó nagy lehetősége” – mondta Kammerer, s nehéz volt eldönteni: az öltöző felé indulva csak hunyorog az őszi napsütésben, avagy Horváth felé kacsint.
A négyes legrutinosabb tagja, Horváth (1996 olimpiai ezüstérmese, 2000 bajnoka) persze magától is tisztában van azzal, mit jelentene számára e lehetőség: "Tudom, nem siettem el, ám harminckét évesen végre tényleg benőtt a fejem lágya. A tavalyi sérüléssorozatomat immár nem követhetik újabb balesetek. A négyes érdekében még a motorozásról is letettem, és kisebb autómat egy jókora terepjáróra cseréltem, hogy a többiek is nagyobb biztonságban tudhassanak, amikor vége az edzésnek.”
S tényleg, most is vége a tréningnek. Négyen négyfelé indulnak ebédelni, ám a lényeg az, hogy majd az olimpiai döntőben legkevesebb 2:55.18 percen keresztül teljes erőbedobással egy irányba húzzanak. Sydneyben ezzel az időeredménnyel győztek.