Pedig olyan jól indult az elmúlt héten rendezett világbajnokság Knapek Edina számára. Pontosabban: kellemes érzésekkel várhatta az olimpiai kvalifikáló viadal rajtját az elmúlt évi, lisszaboni vb egyik bronzérmese.
Egy optimista pillantás a jövôbe. Knapek már a jövô évi olimpián látja saját magát (Fotó: Farkas József)
Egy optimista pillantás a jövôbe. Knapek már a jövô évi olimpián látja saját magát (Fotó: Farkas József)
A selejtező napja, október 5-e éppen a születésnapjára esett, és "szülinapi ajándékként” nem kellett vívnia. No, azért az ajándékot Knapek nem ingyen kapta, egész évben megdolgozott érte – ugyanis azért nem vívott a selejtezőben, mert a világranglista élmezőnyében elfoglalt helye alapján kiemelték. Aztán a verseny nagyon hamar véget ért, mindössze egy asszót hozott a mindig mosolygó vívónőnek. A 64 között még könnyedén győzte le a japán Nakagavát, majd a következő fordulóban, a lengyel Mroczkiewicz ellen – amint azt tudósításunkban olvashatták – hirtelen a földre esett. Percekig ápolták, majd újra próbálkozott, be is vitt két tust, de megint elesett – és feladta. Könnyezve, arcán kínokkal vitték le a pástról. A csapatversenyen már nem is tudta segíteni társait. Kérdésünkre, "hogy van?”, még kicsit szomorkás hangon válaszolt. – A válogatott orvosa, doktor Knoll Zsolt a hazaérkezés után elküldött ultrahangvizsgálatra, amely kimutatta, hogy a jobb térdemben megsérültek a porcok. Azt, hogy a szalagokkal mi történt, elszakadtak-e, a még előttem álló MRI-vizsgálat mondja majd meg. Sajnos, estére még mindig bedagad a térdem, és nagyon nehezen tudom hajlítani. Leguggolni pedig egyáltalán nem tudok – vázolta állapotát Knapek. – Mivel most versenyre nem kell készülnie, így a sportolásban nem akadályozhatja a sérülés. A hétköznapi életben jelent valami gondot? – Például nem tudok, pontosabban csak nagy nehézségek és fájdalmak árán tudok lépcsőzni. De mivel a második emeleten lakom, kénytelen vagyok. Még jó, hogy nem magasabban, lakunk, mert most még a második emelet is nagyon sok. Bízom benne, hogy a november tizedikén kezdődő erőnléti edzőtáborozáson ott lehetek, persze, ez attól függ, hogy milyen gyorsan jön rendbe a lábam. – Úgy emlékszem, páston még sosem sérült meg, csak focizás közben egyszer… – Valóban, vívás közben még egyszer sem ért baleset. Az az emlékezetes focibaleset pedig három éve történt, amikor a vívókezemen, vagyis a jobb kezemen eltört a hüvelykujjam, és kénytelen voltam a következő versenyig megtanulni ballal vívni. De szerencsére sem előtte, sem utána nem volt semmi sérülésem. – Ezután milyen érzésekkel gondol vissza a havannai vébére? – Számomra értékelhetetlen a verseny, mivel nagyon hamar fel kellett adnom. Ki tudja, mire lettem volna képes… – A vébé előtt a világranglista élmezőnyébe tartozott, a versenyeken kiemelt volt. Most viszont kicsúszott az első tizenhatból, a huszadik helyen áll. Menynyi esélyt lát arra, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt, vagyis feltornássza magát az első nyolcba? – Januárban kezdődik az újabb szakasz. Még nyolc kvalifikáló verseny hátravan, és ebből haton nagyon jól kell szerepelni, ugyanis a hat legjobb számít bele a ranglistába. Szóval, még minden lehetséges. Egyébként pedig nagyon örülök annak, hogy huszadik vagyok a ranglistán. – Nocsak… Miért jobb az, mint kiemeltnek lenni? – Mert így a sorsoláskor kaphatok viszonylag könnyebb ágat is. Korábban mindig a tizenhárom-tizennegyedik helyen voltam, és tudtam, hogy Vezzalival, Trillinivel vagy Gruchalával kerülök össze, akikkel senki sem vív szívesen. Persze, mindenkit le kell győzni, de nem mindegy, hogy mikor következik ez az asszó. De bárcsak ott tartanék már, hogy vívhatok!