Szerdán az öt pótselejtező visszavágóival véget értek a 2004-es Európa-bajnokság előcsatározásai. Eldőlt, hogy a rendező Portugália, a csoportelsőként továbbjutott Franciaország, Dánia, Csehország, Svédország, Németország, Görögország, Anglia, Bulgária, Olaszország és Svájc mellett Horvátország, Lettország, Spanyolország, Hollandia, valamint Oroszország lehet ott a 2004. június 12-től július 4-ig tartó kontinensviadalon.
Maris Verpakovskis (jobbra) a csoportmérkôzések után a pótselejtezôkön is a lett válogatott elsô számú gólgyárosa volt
Maris Verpakovskis (jobbra) a csoportmérkôzések után a pótselejtezôkön is a lett válogatott elsô számú gólgyárosa volt
Amikor elkészítették a pótselejtező sorsolását, az egyik párosítás láttán a többség csak legyintett, mondván: Lettországnak esélye sem lesz a továbbjutásra a világbajnoki bronzérmes Törökország ellen. A balti állam csapata a selejtezőcsoportjából is csak némi szerencsével, a svédek takarékos futballjának köszönhetően lépett tovább, világeseményen még sohasem szerepelt, és bizony kevés olyan szurkolót találunk, aki kapásból fel tudna sorolni egy komplett tizenegyet. Velük szemben állt a dinamikusan fejlődő Törökország, a 2002-es vb harmadik helyezettje, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett játékoshaddal, no meg többmilliós szurkolótáborral. Ilyen előzmények után ki-ki ítélje meg maga, mekkora szenzáció, hogy a lettek 3–2-es összesítéssel kiejtették a "félholdasokat"! A bukás miatt természetesen egész Törökország felháborodott, erre senki sem számított, még annak tudatában sem, hogy Rüstü, Fatih és Emre Asik kénytelen volt kihagyni a sorsdöntő párharcot. Akkor még az ő távollétük sem tűnt jelentősnek, amikor alig egy óra után 2–0 állt az eredményjelzőn, néhány perccel később azonban már mindenki őket hiányolta. Előjött a törökök régi betegsége, a magas labdákkal szembeni viszolygás, a lettek két ilyen kísérletet követően betaláltak (most már a törökök is retteghetik Maris Verpakovskis nevét, aki mindkét meccsen beköszönt nekik…), és kvalifikálták magukat fennállásuk első nagy nemzetközi futballtornájára. Jelentések szerint a lefújást követően milliók sírtak országszerte, majd kollektív felelőskeresésbe kezdtek. Olyan sokáig nem kellett kutakodniuk, kézenfekvő volt, hogy Senol Günes szövetségi kapitány lesz az első számú jelöltjük. A szurkolók és az újságok szerint az edző a "nyugdíjasok válogatottját" szerepeltette, holott látnia kellett volna, Tugay, Hakan Sükür (a gólja ellenére!), Ergün, Okan Buruk, Alpay és Ümit Davala ma már nem képes megváltani a világot. Az előbbi névsorból Tugay rögvest a meccs után visszavonult a válogatottól, a többiektől ugyanezt várja el a közvélemény, és szerinte Günesnek is kötelező lenne lemondania. Az edzőnek azonban esze ágában sincs távoznia. "Nagyon sajnálom a történteket, bocsánatot kérek Törökországtól, de nem mondok le. Szeretnék hozzálátni a jövő csapatának építéséhez" – fogalmazott a kapitány. Ismerve az ottani viszonyokat, erre aligha lesz lehetősége. A sajtó hadjáratot indított ellene. "Ez futballtörténelmünk legsötétebb napja", "Csak turistaként megyünk Portugáliába" – ezek voltak a szalagcímek, és Günes felelősségét egyetlen újság sem mulasztotta el megemlíteni –, a játékosokkal újabban nincs azonos hullámhosszon, és a szövetség is aligha bocsát meg neki. Kollégája, Aleksander Starkovs viszont ünnepelt hős Lettországban, a népszerűségi versenyben talán csak Verpakovskis tudná őt megverni. A csatár esélyeit nem szabad lebecsülni, hiszen Magyarország, Svédország és Törökország megleckéztetésében is jelentős érdemeket szerzett.
A vb-bronz átka
1982 óta már-már hihetetlen átok sújtja az aktuális világbajnoki bronzérmest. Ugyebár a vb-harmadik az öreg kontinensen – legalábbis papíron – szintén minimum a harmadik erônek számít (sôt, 1986-tól másodiknak, tekintve, hogy azóta dél-amerikai csapat mindig szerepelt a vb-döntôben), azonban a következô Európa-bajnokságra egyszer sem sikerült kijutnia. Legyen szó nyolcas vagy tizenhatos fináléról… Az 1982-ben bronzot nyerô lengyelek harmadikok lettek a csoportjukban, akárcsak négy évvel késôbb a franciák. Az 1992-es kontinensviadal elôtt az olaszok közel jártak a továbbjutáshoz, a végén azonban csak a második helyet tudták megcsípni a Szovjetunió mögött. Újabb négy esztendôvel késôbb a svédek már a 16-os nagydöntôbe próbáltak meg bekerülni – sikertelenül, miután Svájc és Törökország mögött, Magyarországot megelôzve a harmadik helyen végeztek a 3. csoportban. A 2000-es torna elôtt a horvátok lettek „bronzérmesek”, most pedig a törökök maradtak le az Eb-rôl, ôk voltak az elsôk, akik pótselejtezôn buktak el.
"Csoda történt Isztambulban! – lelkendezett Starkovs. – Úgy érzem, mintha álmodnék. Szerencsére egyelőre nem kell felébrednem. Köszönöm a török szurkolóknak, hogy a végén megtapsolták a csapatomat, ilyen elismerésben nagyon kevés együttes részesül Isztambulban. A meccs előtt viccesen azt kérdeztem a fiúktól, ki akarnak rúgatni, hogy ilyen magasra tették a mércét? Ez történelmi győzelem, azt hiszem, erre egész Európa felkapja majd a fejét." A védelem egyik oszlopa, Mihails Zemlinskis is csatlakozott az örömünnepet ülőkhöz: "Még mindig nem értjük, mi történt velünk. Elmerülünk az örömben!" Persze utóbbi nem csupán a játékosokra, hanem a balti ország teljes lakosságára igaz. Rigában és az összes nagyobb városban hajnalig ünnepelték a lett hősöket, és a tömegben ott voltak az ország vezető politikusai is. "Csodálatos, egyedülálló, utolérhetetlen, amit az aranyfiúk nyújtottak" – vélte például Vaira-Vike Freiberga államelnök, míg Einars Repse miniszterelnök a következőt nyilatkozta: "Nemcsak a lett és az európai futballban írtak történelmet a fiúk, hanem nagyszerű ajándékkal kedveskedtek a függetlensége elnyerését kedden ünneplő országnak is." Megkockáztatható, a lettek legalább akkora meglepetésre jutottak el az Európa-bajnokságra, mint négy éve a szlovénok. Az pedig szinte biztos, hogy elégedettek lennének, ha lemásolnák a dél-európaiak németalföldi produkcióját. Akkor a szlovénok két döntetlennel és egy vereséggel zárták a kontinensbajnokságot.