Sport Forum Hungary: A párizsi olimpia magyar szempontból sikeres volt – Fábián László

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.11.27. 11:51
Fábián László (Fotó: Koncz Márton)
A MOB főtitkára abban bízik, hogy Los Angelesben még a 14. helynél is előkelőbb helyen végezhet a magyar csapat az éremtáblázaton.

Párizs után, Los Angeles előtt – A sport jövője a párizsi olimpia után címmel tartott előadást a Puskás Arénában zajló Sport Forum Hungary rendezvényen, az immár legnagyobb hazai sportkonferencián Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki hangsúlyozta: „Magyar szempontból a párizsi olimpia sikeres volt. Száznyolcvan magyar sportoló kvalifikált, az elmúlt húsz évben ez volt a legnépesebb magyar olimpiai csapat.”

A főtitkár arról is beszélt: 206 ország vett részt a játékokon, a nagy sportnemzetek is hatalmas forrásokat mozgattak meg a minél jobb szereplés érdekében, egyre szorosabb és élesebb a verseny a nemzetek között. „Noha az olimpiák örökös éremtáblázatán Magyarország a kilencedik helyen áll, az első húszba kerülést tűztük ki célként, amit Párizsban a tizennegyedik hellyel el is értünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tovább fejlődni, Los Angelesben négy év múlva talán ennél is előkelőbb helyen végezhetünk” – fogalmazott. 

 

Legfrissebb hírek

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Fábián Lászlót nevezték ki a magyar olimpiai csapat vezetőjének

Egyéb egyéni
2025.01.24. 20:50

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

A párizsi szereplés sikeres volt, de átfogó változásokra lesz szükség – hangzott el a MOB közgyűlésén

Párizs 2024
2024.12.07. 15:14

Sport Forum Hungary: a versenyzők is érdeklődnek a tudományos háttér iránt

Egyéb egyéni
2024.11.28. 16:06

Sport Forum Hungary: konkurens kandidálók egy asztalnál

Egyéb egyéni
2024.11.28. 15:40

Deutsch Tamás: A magyar sport csak erős egyesületekkel lehet sikeres

Egyéb egyéni
2024.11.28. 11:27

Sport Forum Hungary: izgalmas vitát hozott a régóta várt „elnöki derbi” Kubatov Gábor és Ratatics Péter között

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 19:25
Ezek is érdekelhetik