Székesfehérvárott a kanadaiak ellen

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2003.11.20. 21:56
Címkék
Döntött a Magyar Jégkorongszövetség. A jövő év csemegéjének számító, február 3-án esedékes Magyarország Kanada mérkőzés helyszíne a székesfehérvári jégcsarnok lesz.
A hihetetlenül rangos, közönségcsalogató barátságos összecsapás megrendezéséért három helyszín, a debreceni Főnix-csarnok, a káposztásmegyeri AstraZeneca jégcsarnok és az Alba Volán székesfehérvári pályája szállt harcba. A szövetség ajánlattételt kért a pályázóktól, és szerda este döntött."Székesfehérvárra esett a választásunk, mert ez a helyszín már kiválóan bizonyított a tavalyi divízió–1-es világbajnokság alkalmával”– indokolt Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke. El lehetne arról vitatkozgatni, hogy az AstraZenecában az ország fővárosa láthatta volna vendégül a világhírű vendégeket, vagy hogy Debrecenben sokkal több néző lehetett volna szemtanúja a – talán nem túlzás ezt állítani – történelmi mérkőzésnek, ráadásul a Főnix-csarnok néhány kategóriával impozánsabb építmény a fehérvárinál, és a kontinensnyi Kanada távolságaihoz szokott vendégeknek meg se kottyanna a 220 kilométeres utazás. Persze a döntés hátterében – mint mindig – a pénz is meghatározó tényező. Konkrét összegek említésétől az érintettek természetesen elzárkóztak, ám annyit sikerült kiderítenünk, hogy a győztes Fejér megyei város kétmillió forinttal többet ajánlott fel pályázati anyagában.De nem ez a legfontosabb. A lényeg, hogy olyan mérkőzésnek adhat Magyarország otthont, mely valószínűleg újabb döntő lökést ad a sportág honi fejlődésének.
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
1 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik