Csak a pályán nem viccel

"Ha nem ő kapja az Aranylabdát, akkor az azt jelenti, hogy találtak Európában egy futballistát, aki jobban játszik az igazi aranylabdásnál.”
Ezt a mondatot néhány napja, november 24-én olvashattuk a milánói La Gazzetta dello Sportban, a Bologna– Roma mérkőzés tudósításában, ahol a szakíró ezzel magyarázta meg, miért adott Itáliában magasnak számító, 8-as osztályzatot Francesco Tottinak. Azt persze Olaszországban is tudják, hogy a Roma csapatkapitányának vajmi kevés esélye van a France Football díjának elnyerésére, hiszen Totti semmit sem nyert az idény során, márpedig az Aranylabdához nem elég zseniálisan futballozni, "illik” megnyerni legalább egy-két hazai vagy nemzetközi sorozatot.
Francesco egyébként az ominózus bolognai mérkőzésen pazar (ballábas!) kapáslövéssel nyitotta meg a római gólok sorát, majd nagyszerűen irányítva vezette a bordó-sárga "farkasokat” a 4–0-s idegenbeli diadalra. Ebből is kiderül, hogy Totti nemcsak kiváló futballista, sokoldalú tehetség is: csatárokat megszégyenítő módon eredményes (több mint 80 A-ligás gólnál jár, pedig még csak 27 éves), ám igazából akkor érzi jól magát, ha fél sorral hátrábbról, a támadók és a középpályások közötti térben mozogva irányíthat, indulhat meg, passzolhat, adhat be, lőhet kapura.
Vannak mérkőzések, amelyeken Tottit egyszerűen lehetetlen elválasztani a labdától, ami nem csoda, hiszen a családi legendárium szerint 9 hónapos kora óta állandóan kell hogy legyen mellette egy labda. Eleinte együtt is aludt a bőrgolyóval (manapság persze már más jellegű, de egy hasonlóan gömbölyded "jó bőrrel” alszik együtt), és édesapja, Enzo közreműködésével végigjárta a római ificsapatok jelentős részét. Játszott a Fortitudóban, a Smit Teverében, a Lodigianiban, és 13 évesen lett az AS Roma futballistája.

Az A-ligában Vujadin Boskov mester keze alatt mutatkozott be 1993. március 23-án, és a pályafutása innen kezdve igazi diadalmenet volt, még akkor is, ha ez alatt a tíz év alatt nem nyert sok trófeát. A Romában két év kellett neki ahhoz, hogy a csapat stabil játékosa legyen, és ekkorra már az U21-es válogatottnak is tagja volt, 1996-ban Európa-bajnoki címet nyert a squadra azzurrával. (Nem volt gyenge "eresztés” a Maldini-féle gárda: a hátvédsorban Panucci, Cannavaro és Nesta, elöl Inzaghi, Vieri, Del Piero, Delvecchio és Totti szerepelt.)
A nagyválogatottban a ’98-as vb után debütált, majd főszereplő volt a 2000-ben ezüstérmet hozó Európa-bajnokságon, és játszott az ázsiai vb-n is.
Pályafutása eddigi legsikeresebb évadja a 2000–2001-es idény volt, amikor bajnoki címre és Olasz Szuperkupa-győzelemre vezette a Romát, amellyel azonban a nemzetközi porondon egy-két részsikeren kívül igazán jelentős eredményt még nem tudott felmutatni.
Ez a viszonylagos sikertelenség az oka annak, hogy Totti nevét (egyelőre) olvashatjuk ugyan ezeken a listákon, ám még nem az esélyesek között. (Igaz, 2001-ben Owen, Raúl, Kahn és Beckham mögött az ötödik lett az Aranylabda-szavazáson.)
Téved azonban, aki azt hiszi, hogy Francescót olyan nagyon megviselné ez a fajta "mellőzöttség”: számára sokkal fontosabb, hogy az UNICEF beválasztotta őt "nagykövetei” közé, hogy Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő a minap kitüntette a szegény gyerekek megsegítésére kitalált akciói miatt, és hogy remekül fogy a róla szóló viccgyűjtemény, amelynek a hasznát szintén jótékony célra fordítja.
Zárjuk is cikkünket egy Totti-viccel: Totti négy hónap alatt összerakott egy puzzle-t, majd megfordította a dobozát, és látta, hogy az van ráírva: 2-3 évig. "Hé, de hisz akkor én egy zseni vagyok!” – kiáltott fel.
És tényleg az…