Az eltűnt ember nyomában

"Együtt értünk futballistává, így a pályán mindig tudom, hol helyezkedik. Meg azt is, hogy ha eljut hozzá a paszszom, nem nagyon hibázza el a helyzetet."
Thierry Henry

Kellemetlen meglepetés éri azokat, akik a két mértékadó futballszaklap, a World Soccer és az Onze Mondial idei számait lapozgatják, és David Trezeguet-ről keresnek nagyobb lélegzetû anyagot. Nincs (pedig az Onze éppenséggel francia lap). Ekkor kezd el gyanakodni az ember, vajon Trezegolnak tényleg olyan kiváló éve volt, mint ahogyan az FF 50-es listája és rangsorunk is tükrözi? Vagy csak a németeknek nem egészen egy hónapja bepakolt duplája hagyott mély nyomokat a voksolókban?
"Vissza akarok térni a csúcsra” – mondta a France Football idei első számában a Juventus argentin származású támadója, ami részben máris magyarázat az "eltûnésre”. Trezeguet ugyanis nem sokkal a 2002-es világbajnokság után térdsérülést szenvedett, majd a vállával is voltak gondjai, így a 2002–2003-as idény első felét szinte teljes egészében családapai teendőinek szentelhette. Tavasszal aztán már játszott, 17 bajnokin összesen kilenc gólt szerzett, amivel ugyan nem volt esélye előző évi gólkirályi címe megvédésére, ám Alex Del Piero mögött mégiscsak ő volt a bajnok "zebrák” második leghatékonyabb gólszerzője. Ott volt a BL-döntőben is, de arról nem őriz szép emléket, hisz rögtön elrontotta a Juve első kísérletét a büntetőpárbajban, rosszul meglőtt labdáját Dida könnyedén védte. A BL-döntőig mindenesetre el kellett jutni, és abban Trezegolnak is megvolt a maga része.
De elég ez a listára kerüléshez? Nem feltétlenül. Most érdemes vetnünk egy pillantást a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS idei nemzetközi góllövőlistájára, amelyen Trezeguet egyelőre a harmadik helyen áll 13 találattal (Thierry Henry 15-tel vezeti a nemzetközi kupameccseken és válogatott találkozókon szerzett gólok alapján összeállított listát, a spanyol Raúl 14-gyel a második). Bár a Konföderációs Kupáról és a francia válogatott diadaláról – csakúgy, mint 2001 nyarán – térde pihentetése miatt lemaradt, az öt BL-gól mellé csak-csak kitermelt nyolcat az Eb-selejtezőket százszázalékosan befejező nemzeti csapatban is. A "kékek” legutóbbi négy mérkőzésének mindegyikén betalált, összesen hatszor. Ha az olasz bajnokság most futó idényében szerzett hét gólját is hozzácsapjuk, már nem is olyan rossz a mérleg.
Tovább nyomozva az őt körülvevő viszonylagos franciaországi médiacsend "ügyében”, mindenképpen szót kell ejtenünk kritikus szemléletéről. Trezegol bizony nem tartozik a francia klubfutball nagy csodálói közé. "A technikai alapokkal nincs semmi baj odahaza, csak éppen a mentalitáson kellene változtatni. Egy-egy, mégoly szép játékkal is kiharcolt győzelem után nem kell mindjárt azt hinniük, mondjuk a lyoniaknak, hogy ők a Real Madrid vagy a Manchester – vallja, majd saját, beszédes példáján túl tanáccsal is szolgál a feltörekvő fiataloknak. – Franciaországban nincs olyan csapat, amellyel Bajnokok Ligája- vagy UEFA-kupa-győzelemre lehetne törni. Ezért annak, aki nyer egy bajnoki címet, de többre vágyik, nem lehet más választása, mint külföldre menni.”
Mondjuk Torinóba, ahogyan ő tette a 2000-es Európa-bajnokság döntőjében éppen az olaszoknak bebombázott aranygólja után. "A torinóiak egy kicsit hidegek, de én sem vagyok forrongó lélek, így aztán jól érzem itt magam. Az a fontos, hogy belül lobogjon a tûz” – mondja egy hang onnan a lángok öleléséből. Látszólag ellentmond e nagy szeretetnek, hogy az év első felében szinte másról sem cikkeztek a torinói lapok, mint hogy Trezegol megzsarolta a Juve vezetőit: távozik, ha nem kap jelentős fizetésemelést. A csatár cáfolt ("ismerik az olasz újságírókat…”), a tárgyalások is nyugvópontra jutottak – részben a játékos apjának, Jorgénak köszönhetően, aki egy ideje ellátja a fia körüli menedzseri teendőket.
Még annyit, hogy egy nagy vágya teljesülőben van: Jacques Santini keze alatt rendszeresen együtt játszhat egykori monacói éktársával, Thierry Henryval a válogatottban. Éppen ezt tükrözik az IFFHS számai.