Ederle csillagai

Nos, oda is sorolták, mert bekövetkezett a rendhagyó eset, amelyről a London Daily News terjedelmes vezércikkében így fogalmazott: "A női egyenjogúságért, képességeik elismeréséért harcoló bajnokoknak is el kell ismerniük: a fizikai tényezők, a gyorsaság, az erő és állóképesség tekintetében a hölgyek mindenkor a gyengébb nemet testesítik meg… Ederle kisasszony meg éppenséggel erre cáfolt rá.”Az amerikai hölgyet New Yorkban kétmilliós, szerpentineket dobáló, konfettit szóró lelkes tömeg fogadta a Broadwayn rendezett parádén. Érkezésekor többen ujjongtak, mint Theodore Roosevelt elnöki beiktatásakor, vagy a repülés hőse, Richard Byrd kapitány ünneplésekor (ő repülte át először az Északi-, majd a Déli-sarkot is). Az akkori amerikai elnök, Calvin Coolidge is fogadta, tettét New York polgármestere egyenesen a Vörös-tengert szétválasztó Mózeséhez és a Rubiconon átkelő Julius Caesaréhoz hasonlította…Gertrude Ederlével olyan mostohán bánt a sors – bár ő nem így gondolja –, hogy például nálunk szinte semmit sem mond a neve. E sorok írója is csak akkor tűnődött el ezen a furcsaságon, amikor a napokban arról értesült, hogy 98. évében egy Wyckoff (New Jersey) melletti, időseket gondozó intézetben elhunyt a hajdani üstökös.Némi mentségünkre szolgálhat, hogy – jóllehet tényleg fantasztikus bravúrról van szó – réges-régen történt. A tiszteletadásról ellenben mégsem feledkezhetünk meg, annál is inkább, mert hiszen az úszósport ismerői tudják: olimpiai érmestől, sőt bajnoktól veszünk búcsút. Itt van azután egy kíváncsiságot ébresztő kérdés is: ugyan mi volt a titka, hogy idejével szinte megalázó módon rávert a férfiakéra?Gertrude Ederle egy, az Újvilágban előbb hentes-, majd élelmiszerüzletet vezető német bevándorló hat gyermekének egyikeként született New Yorkban. Az óhazában nyolcéves korában tett nyári vakációja során beleesett egy tóba, majdnem bele is fulladt, erre sürgősen megtanították úszni – s vízimádó lett belőle. Tizennyolc évesen jutott ki – már többszörös amerikai bajnokként és világcsúcstartóként – 1924-ben a párizsi olimpiai játékokra, ahol a 100 és a 400 méteres gyorsúszásban bronzérmet nyert, a 4x100 méteres gyorsváltóban meg világcsúccsal aranyat. Érdeklődése ezután fordult a távúszás, különösképpen a La Manche-csatorna átúszása jelentette kihívás felé. 1925-ben rekordot döntött a Manhattan–Sandy Hook 21 mérföldes távon, majd nekivágott a nagy vállalkozásnak, a Franciaországot és Angliát elválasztó csatorna átszelésének, ami addig csupán öt férfinak sikerült (elsőként Matthew Webb kapitánynak még 1875-ben, 21 óra és 45 perc alatt).1925. augusztus 18-án reggel 7 óra után Cap Gris-Nez-nél ereszkedett a hullámok közé. Délután négykor már feltűntek előtte Anglia partjai. Ekkor úrrá lett rajta a tengeri betegség, a fáradtság, és egy hirtelen jött jeges áramlat hatására, pihenés gyanánt elnyúlt a vízen. Kísérője, az egyiptomi Isaak Helmi azt hitte, elájult, s kihalászta a vízből. Ebben a pillanatban máris diszkvalifikálta úszóját – meg nem engedett segédlet miatt.Ma szponzornak neveznénk Patterson kapitányt, a New York News napilap kiadóját, aki egy évvel később finanszírozta a remek cikksorozattémának ígérkező második vállalkozást. Edzőnek a tapasztalatokkal gazdagon felvértezett londoni Thomas Burgesst szerződtette – ő volt Webb után a csatorna második sikeres átúszója 1911-ben.Ederle 1926. augusztus 6-án kora reggel ismét elindult a francia partoktól. Délután háromig minden simán ment, akkor viszont a dagály keltette hullámokkal mintegy három keserves órán át küszködnie kellett. Este kilencre érte el végül Kingsdown mellett a tábortüzekkel jelzett doveri partokat: ideje (14 óra 31 perc) két órával jobb volt, mint az argentin specialista, Enrique Tiraboschi 1923-ban elért csúcsa!Kitartásán, remek felkészülésén túl vajon miként történhetett, hogy első nőként megjavította az abszolút rekordot? Korábban – beleértve saját első kísérletét is – mellúszással, illetve a félkaros, oldalazó, úgynevezett matrózúszással próbálkozott, mint elődei. A történelmet író, illetve úszó Ederle változtatott a lábmunkán, a gyorsúszásban azóta közismert crawlt, a krallózó tempót használta második próbálkozása alkalmával. Bejött.Legfeljebb még az a kérdés tisztázatlan: a húszas évek szupersztárját miért vette körül viszonylag hamar feltűnően nagy csend? Fénykorának túlzás nélkül legnépszerűbb hölgyalakja – tánclépést neveztek el róla, dalokba foglalták a nevét, hónapokig turnézott-bemutatózott, Amerikában filmet forgattak a pályájáról (Swim girl, swim) – könnyűszerrel akár dollármilliókat is gyűjthetett volna.Azonban eleget tenni a sztárstátus kötelezettségeinek egyesek számára idegen és kimerítő. A mindig is szerény, tartózkodó úszónőt 1928-ban súlyos idegkimerüléssel kezelték. Már fiatalkorában figyelmeztették az orvosok, hogy a fülére húzódó ifjúkori rubeola következményeként fokozatosan romolhat a hallása, s az úszás nem tesz jót neki. 1933-ban otthonában lezuhant a lépcsőn, megsérült a csípőízülete és a gerince, három évig különleges gyógyfűzőben élt, és tolószékbe kényszerült. 1940-re végérvényesen elveszítette a hallását. Visszavonult, nem is ment férjhez, varrogatott, majd nagy odaadással hallássérült gyerekek úszásoktatásával foglalkozott. Szabad idejében sokat olvasott, verseket írt.Csúcsteljesítményének 75. évfordulója alkalmával 2001-ben az Associated Pressnek adott interjújában tiszteletre méltó szerénységgel, megszívlelendő bölcsességgel vallott magáról. "Elégedett voltam és vagyok. Nem érdemes a hold felé nyújtózkodni, amíg megvannak és ragyognak a csillagaink idelent is. Ennyi – elég. Az Úr jó volt hozzám, kegyes, teljes életet élhettem. Tudjuk, a süketség nem öröm, ám az is igaz, hogy sok rosszat éppen ezért nem hallottam, tudhattam meg a világról. Néma, békés csendet varázsolt körém. Jótékony észrevétlenséget sokféle baj túléléséhez…”