Küzdelmes sikerek után

– Ebben az évben majdnem minden sikerült, amit célul tûztem magam elé – idézte fel a versenyidényt Annus. – Persze jobban örültem volna, ha győzök a világbajnokságon, de hát Párizsban a fehérorosz Ivan Tyihon volt a jobb. A Szombathelyen rendezett világdöntőn azonban sikerült visszavágnom neki, és jó érzés, hogy most már enyém az országos csúcs is. Egyszóval elégedett vagyok, sose legyen nagyobb bajom, mint hogy ezüstérmet nyerek.
– Mik voltak az év fő állomásai?
– A felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, kétszer két hétre Splitbe utaztunk edzőtáborozni, ahol általában ideálisak a körülmények. Ezúttal nem volt szerencsénk, az első alkalommal hidegebb volt, mint itthon, másodszorra pedig fújt a Bora, amely olyan erős volt, hogy nem tudtunk megállni a dobókörben. Csúszott a felkészülésünk, ezért le kellett mondanunk a tavaszra tervezett dél-afrikai versenyeinket. Ahhoz, hogy valamit produkálni tudjunk, kapkodni kellett volna, annak pedig nem volt értelme.
– Itthon egy áprilisi versenyen mégis nyolcvan méter fölött dobott.
– Ez elfogadható lett volna, csakhogy ott volt a fejemben, hogy egy évvel korábban ugyanebben az időszakban majdnem nyolcvankét méterig jutottam.
– Ha jól emlékszem, úgy tervezték, hogy az idén később jöjjön formába.
– Ez így van, mégis nagyon idegesítő, ha kisebbet dob az ember. Azt még elviseltem valahogy, hogy májusban Oszakában a japán Murofusi Kodzsi nagyon megvert, de hogy utána sem sikerült kiverekednem magam a hetvenkilenc méterekből, az nyomasztott.
– Mi volt a rosszabb eredmények oka?
– Volt néhány technikai hibám, amit hiába próbáltam, nem tudtam kijavítani. Az edzőm, Vida József ugyan nyugtatgatott, hogy messze van még a főszezon, augusztus végén rendezik a világbajnokságot, mégis nehéz volt azokat a napokat átélni, hiszen Murofusitól többször is kikaptam. Akkor még úgy gondoltam, ő az, aki Párizsban az első számú ellenfelem lesz.

– Hogyan lett vége ennek a kellemetlen időszaknak?
– Június végén Prágában végre nagyot, 82.73 métert dobtam. Murofusi ugyan még ekkor is megelőzött, de túljutottam a hullámvölgyön. Július közepéig még bizonytalankodtam, aztán viszont jöttek a sikerek.
– Az augusztus eleji országos bajnokságon mégis csak az utolsó dobásával nyert.
– Magamnak köszönhettem azt a helyzetet. Jó formában voltam, de elsőre szektoron kívülre dobtam a kalapácsot. Igaz, megközelítettem a 81 métert, de a rossz kísérlet hozta magával a többi hibát. Nem estem ugyan kétségbe, de szenvedtem. Mégis biztos voltam abban, hogy győzni fogok, akkor is, amikor Botfa Péter nyolcvan méter fölé került.
– Egy héttel később a MAL-kupán remekelt.
– Az majdnem tökéletes verseny volt. 80.45 méterrel kezdtem, s csak a negyedik, 82.15 méteres kísérletem tekinthető kakukktojásnak, egyébként dobásról dobásra javítottam. Utolsóra csúcsot dobtam. A hangulatomnak nagyon jót tett a hazai közönség, szeretek Szombathelyen versenyezni. Jó érzés, hogy sok barát és ismerős kijön a pályára, és buzdít. Más, mint amikor külföldön versenyez az ember, de persze nagyobb a tét is. Nem csoda, hogy ilyenkor előfordul, remeg a lábam az izgalomtól.
– A világbajnokság előtt már számolt Tyihonnal?
– Persze. Amikor júniusban 83 méter körül dobott, még nem nagyon foglalkoztam vele. Később Tulában ismét 81 méter fölé jutott, és amikor én csúcsot dobtam, otthon ő is 84 méternél nagyobb eredményt ért el. Félni ugyan nem féltem tőle, de arra számítottam, hogy 80-81 méter körüli eredményt ér el.
– A világbajnokság után nem volt rosszkedve?
– Nem, csak nagyon elfáradtam. Szenvedtem az egész verseny alatt, de nemcsak én, Tyihonon kívül valamennyi ellenfelem. Mintha lett volna valami a levegőben. A selejtezőben ebből még semmit sem éreztem, elsőre megdobtam a szintet, ami korábban sosem fordult elő. A döntőben aztán hiába próbálkoztam, hiába erőlködtem, mindig a kelleténél hamarabb esett le a kalapács. Az utolsó sorozat előtt a negyedik helyen álltam, és tanácstalan voltam. A lelkem mélyén már bele is törődtem a sorsomba, amikor a szlovén Primoz Kozmus túldobott. Ez mentett meg. Mert az rendben volt, hogy Murofusi megver, az is, hogy Tyihontól kikapok, az ukrán Andrij Szvaruk mögött lemaradni sem szégyen. De hogy a fiatal Kozmus elém kerüljön! A dobása után visszatért belém az élet. Addig hiába próbáltam magam feltüzelni, nem ment. Csak kifáradtam abban, hogy spannolni próbáltam magam, mégsem robbantam. Ekkor viszont éreztem, nem hagyom annyiban. Így lettem második. Tavaly az Európa-bajnokságon könnyedén nyertem, most keményen megküzdöttem az ezüstért. Nagyon-nagyon elfáradtam.
– Mikorra pihente ki magát?
– Sokára. Még a szeptemberi világdöntőn is fáradtnak éreztem magam. A lábam is ettől görcsölt be, ezért nem tudtam a negyedik sorozat után tovább versenyezni. Borzasztó volt, hiába vezettem, ha túldobott volna valaki, akkor sem tudtam volna ismét a körbe lépni. A kínok kínját álltam ki, de igyekeztem ezt palástolni, nehogy az ellenfelek észrevegyék, és kihasználják a lehetőséget. Csak az eredményhirdetés után nyugodtam meg. Másnap iszonyú izomlázam volt, de az már nem érdekelt, számomra vége volt a szezonnak. Csak azért jártam ki a pályára, hogy megnézzem Robi edzéseit. Még lett volna egy versenyem Yokohamában, de oda már nem mentem el. Az év végén már attól is rosszul voltam, ha repülőt láttam. Nem félek ugyan a repüléstől, de már elegem volt az utazásból. Jó volt végre itthon lenni, pihenni, a kislányommal foglalkozni.

Az év külföldi sportolója
Eddigi pályafutása diadalmenet

Bár a pontozásos világranglista alapján a nők közül a dél-afrikai magasugró, Hestrie Cloete érdemelte ki az év atlétája címet, a Nemzeti Sport választása a svéd Carolina Klüftre esett. A húszéves hétpróbázónő ugyanis nemcsak a világ harmadik legjobb eredményével (7001 ponttal) nyerte meg a világbajnokságot, hanem az ujja köré csavarta a közönséget is. Ráadásul a pontozásos világranglistán is élre kerülhetett volna, ha rajtol a világdöntőn távolugrásban. Ám ő és edzője úgy vélték, nem éri meg elcsábulni, s fiatalon a megengedettnél többet vállalni. Azt, hogy Monte-Carlóban lett volna keresnivalója, jelzi: az utánpótlás Európa-bajnokságon 685 centiméterrel ő lett a bajnok.
Klüft pályafutása eddig egyetlen nagy diadalmenet. Sportolócsaládban született, édesapja focizott, édesanyja távolugró volt. A négy lánytestvér közül ő a második, s nővére javaslatára választotta az atlétikát. Tizenegy éves kora óta jár le a pályára, s rendkívüli tehetsége hamar megmutatkozott. Első kedvence a magasugrás volt, de minden számban rendkívüli teljesítményt nyújtott. Tizenhét évesen a junior-világbajnokságon a két évvel idősebbek előtt aranyérmet nyert. Tavaly junior-világrekorddal védte meg címét, később újabb csúccsal, a felnőttek között lett Európa-bajnok. Az idei fedett pályás világbajnokságon ötpróbában diadalmaskodott, Párizsban pedig hétből hat számban egyéni rekordot javított. Kedvességével, humoros megnyilvánulásaival és azzal, hogy láthatóan élvezi a versenyzést, mindenkit meghódított. Rendkívüli képességeit az is jelzi, hogy miután távolugrásban kétszer belépett, harmadikra 668 centimétert ért el.
A svéd kitûnőségnek még bőven vannak tartalékai. Elmondása szerint a mostaninál keményebben is tudna tréningezni, de az edzője nem engedi többet dolgozni. Élvezi azt, amit csinál. "Ha egyszer nem így lesz, azonnal abbahagyom az atlétikát” – mondja.