Az elmúlt héten rendezett országos bajnokságon duplázott, az egyéni és a csapatverseny eredményhirdetésekor is aranyérmet akasztottak a nyakába. Ráadásul ő volt az egyedüli duplázó, akinek sikerült megvédenie mindkét tavalyi aranyérmét. Nagy Orsolyáról, az UTE-Selectrade Európa-bajnoki bronzérmes kardvívójáról van szó, aki azzal is büszkélkedhet, hogy szakága bajnokságai közül egy kivételével mindet megnyerte.
Nagy Orsolya (balról) kilenc bajnoki aranyéremnél jár, de tartja, a csapatban szerzett elsôségére a legbüszkébb (Fotó: Meggyesi Bálint)
Nagy Orsolya (balról) kilenc bajnoki aranyéremnél jár, de tartja, a csapatban szerzett elsôségére a legbüszkébb (Fotó: Meggyesi Bálint)
– A bajnokság nagy esélyese volt, és ezt az esélyt sikerült is aranyra váltania. Hogyan élte meg ötödik egyéni sikerét? – Végre könnyű ágam volt. Az eddigi bajnokságokon általában az én ágamra került a fél válogatott, mert én jól vívtam a csoportmérkőzéseken, ők viszont elrontották a selejtezőket. Most az első kemény asszómat az elődöntőben Varga Dórival vívtam – kezdte Nagy Orsolya. – Az aranyért tavalyhoz hasonlóan házidöntőt vívott klubtársával. – Igen, csak tavaly Sznopek Gabival, most pedig Vécsey Annával kerültem össze. Bevallom, imádok Annával vívni, és nagyon örültem annak, hogy juniorként döntőbe került. Bízom benne, lendületet ad neki ez az ezüstérem. – A csapatversenynek is címvédőként vágott neki… – De nem volt egyszerű a helyzetünk. A BSE tavaly óta erősödött, mi pedig most vívtunk először úgy, hogy én voltam az egyedüli felnőtt, mellettem pedig ott voltak a juniorok, akiknek még nincs rutinjuk. Attól függött a címvédésünk, hogy mikor találkozunk a BSE-vel, és milyen formát fogunk ki ellenük. – Milyen érzés volt "tyúkanyóként” a kicsikkel harcba indulni? – Mesterem, Bódy István szokta mondani, hogy nem számít, felnőtt vagy junior valaki, mindenkinek a maximumot kell hoznia. Ez a bajnoki cím különösen fontos volt számunkra, mert nem "csak” az aranyért vívtunk, hanem aki a nehéz anyagi helyzetben hihetetlen küzdelmek árán tartja életben a szakosztályt, no és a közelmúltban elhunyt Nádudvary Istvánért, vagyis Papáért, aki a vívótermünk mindenese volt. A csatakiáltásunk is az volt, hogy "Papáért”, mert tudtuk, hogy erről a versenyünkről sem hiányzik, csak éppen nem a teremben, hanem fentről néz minket. Szóval nagyon akartunk nyerni, vitt minket az UTE-szív. – Önt különösen, mert az utolsó asszóra az ellenfél 40:37-es vezetésénél állt fel, és 45:42-re fordított Csaba Edina ellen. – Megint csak azt mondhatom, nagyon akartam, nagyon akartunk nyerni. És úgy érzem, inkább a BSE-t nyomta a teher. A csapattal nyert bajnoki arany már a kilencedik a gyűjteményemben, de talán ez a legkedvesebb. – Az idén áprilisban megnyerték a BEK-et, és a mostani győzelemmel megint biztosították a helyüket Európa legjobb csapatainak versenyén… – Tréfásan meg is jegyeztük az ünneplés közben, hogy csak gondot okozunk Dezsőnek, mert megint elő kell kerítenie a pénzt, hogy elutazhassunk a BEK-dötőre.