A magyar jégkorong-válogatott az idei évad harmadik Eurotour-tornáján Mariborban egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárt, és végül a harmadik helyet szerezte meg.
A viadal előtt Dusan Kapusta szövetségi kapitány abban reménykedett, hogy a csapatnak sikerül egy győzelmet elcsípnie, és szoros, kiélezett küzdelemre késztetnie az A-csoportot is megjáró Olaszországot, Szlovéniát és a mindig kellemetlen hollandokat. A kitűzött célt sikerült elérni, a hollandok ellen összejött a győzelem, bár a házigazda szlovénok ellen tulajdonképpen nem volt esély a sikerre.– Lényegében elégedett vagyok – kezdte az értékelést Dusan Kapusta. – El kell fogadnunk, hogy nemzetközileg rutinosabb csapatoktól nem szégyen kikapni. Igaz, van, amivel nem vagyok elégedett. – A hollandok elleni mérkőzésre gondol, amikor négy egyről tíz perc alatt hagytuk az ellenfelet feljönni és kiegyenlíteni?– Például. Azon a meccsen fölényesen vezettünk, jól játszottunk, majd kaptunk egy gyors gólt kiállításból, majd két percre rá még egyet, és ez megzavarta a fiúkat. De az olaszok ellen is rengeteg helyzet kimaradt.– Miért?– Hiányzik a rutin a játékosokból. Persze átéltek már nagy csatákat, de ez még mindig kevés. Az, hogy egy divízió–1-es vébén a norvégok vagy britek ellen, vagy a Hat Nemzet Tornán a szlovákok ellen kibírtunk nehéz pillanatokat, az nemzetközi szinten még mindig kevés. Mert jön egy olyan együttes, amely már ötven hasonló drámai meccsen túl van, a játékosai nemcsak a válogatottban, hanem a hazai bajnokságban is edződnek, és a döntő pillanatokban máris higgadtabbak. A maribori tornán láthattuk például, milyen okosan oldotta meg a feladatot a holland Chris Eimers, akit Kanadából honosítottak, vagy a két szlovén, Razingar, aki a cseh Pardubice játékosa, nem beszélve Tomaz Vnukról, aki az osztrák első osztályban a legjobb játékos.– Utóbbi lőtt is nekünk két gólt…– Igen, méghozzá profi módon, nem kapkodva.– És a magyar játékosok kapkodnak? Azért ők is már sokat tapasztaltak az Interligában.– Az Interliga hihetetlenül fontos a magyar csapatoknak, de a lengyel, olasz vagy szlovén játékos a hazai bajnokságban is találkozik nehéz ellenfelekkel, s ez Magyarországon nem így van. – Hogyan lehetne ezen változtatni?– Minden fontos döntésnek meg van az előnye és hátránya is. Ha például a válogatott kulcsjátékosai, Palkovics, Ocskay, Ladányi, és még néhányan külföldre szerződnének, ott megszereznék a szükséges pluszt. Az olaszoknál és a szlovénoknál is legalább öten játszanak külföldön. A magyar válogatottban is vannak remek játékosok, akik szerintem beférnének a szlovák Extraligába is, és az ott megszerzett rutinnal sokat erősödnénk.– Így viszont gyengülne a magyar bajnokság.– Pontosan. Ezért az is fontos lenne, hogy néhány rutinos idegenlégióst is alkalmazzanak a magyar csapatok, hogy a fiataloknak legyen kitől tanulniuk. No és persze nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlásra.– Térjünk vissza a maribori tornához. Mi az, ami hiányzott a szlovénok elleni győzelemhez?– Gyorsabban korcsolyáztak, a bulik után gyorsabban reagáltak, és erőnlétileg is jobbak voltak. Ráadásul nálunk, úgy veszem észre, kezd szlovénkomplexus kialakulni, a klubcsapatokat a Volán és a Dunaújváros képes megverni az Interligában, de a válogatottal nem bírunk.– Van akkor reális esélyünk a közeljövőben kiharcolni az A-csoportos szereplést?– Félreértett, egyáltalán nem vagyok borúlátó. A magyar hoki nagyon jó úton halad, csak türelmesnek kell lennünk, edzőknek, játékosoknak, vezetőknek egyaránt. Most még tanulnunk kell, itt egy győzelem Norvégia ellen, ott egy döntetlen a fehéroroszokkal, máskor egy bravúr a szlovákok ellen. És csak tanulni, tanulni, tanulni. Hiszem, hogy feljuthatunk, az olaszok, szlovénok is bekerültek, és meggyőződésem, hogy ezzel a generációval még mi is alkothatunk nagyot. Nagyon sok dolgunk van még, de jó úton haladunk. És ezen az úton fontos állomás, hogy minél több olyan tornán részt vegyünk, mint amilyen a maribori volt. Még nem sikerült megnyernünk, de most nem is ez volt a legfontosabb. Még nem…