Arany, kvóta, önkritika

– Mielőtt rátérünk az év elemezgetésére, hogy telt a karácsony?
– Köszönöm jól, családi körben.
– Úgy tudom, olasz a barátnője. Hogyan oldották meg az együttlétet a szeretet ünnepén?
– Kimentem két napra Vicenzába, a szentestét mindketten otthon töltöttük családunkkal, egymástól külön, de huszonhatodikán már ő utazott Magyarországra.
– Működik a távkapcsolat?
– A versenyek utáni csaknem egy hónapos pihenőidőt együtt töltjük, a felkészülések során is igyekszünk együtt edzőtáborozni, ő is birkózó ugyanis. Jövő év elején, január tizedikétől például az olasz válogatott nálunk edzőtáborozik. Amikor csak tehetjük, együtt vagyunk, de az igaz, a telefonszámlánk nem kétforintos.
– A 2003-as év gondolom kétféle érzést vált ki önben: volt egy csodás Európa-bajnoksága, amelyen megvédte címét, és egy vébé, amelyen a hetedik helynél úgy sejtem, előrébb szeretett volna végezni.
– Így utólag elégedett vagyok az elmúlt évaddal. Persze lehetett volna jobb is, és nemcsak az eredményeim, hanem a birkózásom is.
– Miért, mi baj a birkózásával?
– Semmi komoly, de élsportoló soha ne legyen elégedett. Rigában, az Eb-n sikerült megvédeni az aranyérmet, de mintha tavaly Bakiban jobb teljesítményt nyújtottam volna. Meg is beszéltük az edzőmmel, Gulyás Istvánnal, hogy mi változott. Régen kivárásra birkóztam, aztán elindult egy fejlődés, amikor támadóbbá vált a felfogásom, igyekeztem irányítani a mérkőzéseket, és mintha ez a folyamat az idén, nem tudom miért, de megtorpant volna. Az Eb-n még sikerült nyerni, bár igaz, ott is az öt meccsből három hosszabbításos volt. Szóval szoros csatákban, egy-egy ponttal nyertem, pedig azt mondják, azoktól a birkózóktól nem egy ponttal vagyok jobb.
– Ennyire kritikus önmagával szemben? Azt hittem, az Eb-ről jókat fog mondani, erre tessék. Hogyan emlékezik akkor a vébére?
– Ha már ilyen keményen edz az ember, mindig nyerni szeretne. A vébén volt két könnyű csoportmecscsem, majd következett egy közepesen erős ellenfél. A négy közé jutásért aztán megint egy pont döntött, ezúttal oda. A Lalijev elleni meccsen kicsit önfejű voltam, lazábbra vettem a szakvezetői utasításokat. Az edzőmmel az volt a tervünk, hogy a végére ki kell fárasztani az ellenfelet, de nem irányítottam eléggé, így nem fáradt ki, és a mérkőzés végén meglepett.
– Pedig ez volt az év versenye, a kvalifikációs vébé, mégsem volt csúcsformában?
– Ezt azért nem mondanám, a bátyám, aki majd' minden versenyemre elkísér, és már a mozgásomról tudja, milyen napom van, azt mondja, jobb formában voltam, mint az Eb-n. Talán az volt a baj, hogy nagyon megszenvedtem a fogyasztással, gyengének éreztem magam. Ezért is nagyon örülök, hogy végül is összejött a kvóta a hetedik hellyel, és nyugodtan készülhetek az olimpiára, nem kell a jövő évi kvalifikációs versenyekre hoznom a súlyomat. De azért, félre ne értsen, elégedett vagyok az elmúlt évaddal, csak maximalista vagyok. Tudok én jobb is lenni.
– Például Athénben?
– Igen, az olimpiával kapcsolatban is optimista vagyok. Igaz, rajtam kívül még legalább öten azért utaznak Athénbe, hogy bajnokok legyenek, de úgy érzem, az én álmom is reális. Keményen edzek, mindent meg fogok tenni, hogy én nyerjek. A legfontosabb, hogy kihozzam magamból a maximumot, hogy elégedett legyek magammal.
– A Nemzeti Sport az év legjobbjának a kötöttfogású Deák Bárdos Mihályt választotta, bár nem nyert világversenyt, ön viszont igen. Követi az ilyesfajta elismeréseket? Nincs önben tüske a választásunk miatt?
– Persze, hogy követem, de nincs bennem tüske. Igaz, én nyertem Rigában, de Misi az Eb-n és a vébén is érmes lett, úgyhogy igazán megérdemli. Reméljük, jövő ilyenkor, az olimpiára visszapillantva is ilyen édes gondokkal küzdenek majd, hogy eldöntsék, ő volt az év birkózója
vagy én.