Ismét dobogót vár fiaitól

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.01.11. 20:27
Címkék
Ugyan a legutóbbi "év edzője" választás eredményhirdetését még egy hónappal sem hagytuk el, a másodszor a második helyen végző Vida József már az új feladatokra összpontosít.
Az egykori kalapácsvető országos csúcstartó korábbi klubjában, a szombathelyi Haladásban dolgozik, és mind a 2003-as év legjobb sportolójának megválasztott kalapácsvetőnek, Annus Adriánnak, mind a harmadik helyezett diszkoszvetőnek, Fazekas Róbertnek ő a mestere.Vida edzőként három éve került az érdeklődés középpontjába. A sydneyi olimpiát követően kezdett vele dolgozni Annus és Fazekas, s mindketten már a következő évben kimagasló eredményt értek el. Akkor a világbajnokságon még nem sikerült a dobogó közelébe kerülniük, viszont két éve már Európa-bajnokságot nyertek, a tavalyi párizsi világbajnokságról pedig ezüstéremmel tértek haza. Természetesen Vida másokkal is foglalkozik, tanítványai közül a súlylökő Kiss Szilárd 2002-ben országos csúcsot javított, a kalapácsvető Botfa Péter pedig tavaly 80.67 méterig jutott.– Mindenki vágyik arra, hogy a munkájában sikeres legyen, és a mostani tanítványaimmal nekem erre megvan minden esélyem – mondta Vida. – Könnyű velük együtt dolgozni, hiszen profik, nem kell őket noszogatni, tudják, hogy az eredményért keményen kell edzeni. Az én feladatom az, hogy összeállítsam az edzéstervet, irányítsam a technikai munkát, s ők zokszó nélkül elvégzik az előírtakat.– Mire számított tavaly az idény elején?– Arra, hogy a vébén Annus és Fazekas érmes lesz. Aztán ahogy teltek a hetek, titokban reménykedni kezdtem Robi aranyában. Kalapácsvetésben azt hittem, Adriánnak Murofusitól kell tartania, végül mégis Tyihon előzte meg.– Az idén olimpia lesz.– Ez nem jelenti azt, hogy kétszer annyit kell edzeni, mint korábban. Az olimpia a versenyek versenye, de egyelőre nem gondolunk a nyárra. A közvetlen cél, hogy túléljük az alapozást. Aztán remélem, hogy tanítványaim ott folytatják, ahol abbahagyták, s bízom abban, hogy Botfa Péter is eljut Athénba.– Ott milyen eredményeket vár?– Annustól és Fazekastól dobogót, mert igazán nagy ellenfél nem tűnhet fel a semmiből egyik napról a másikra. – Mikor kezdik a versenyzést?– Májusban, a katari Grand Prix-viadalon. Akkor persze nem lesznek még csúcsformában, hiszen ez az idény nagyon hosszú lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik