Portugália: A derbire hangoltak a nagycsapatok

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2004.01.25. 22:42
Címkék
Már a 20. forduló jegyében telt a hét vége, ugyanis mind a listavezető Porto, mind a mögötte öt pont hátránnyal loholó Sporting az egymás elleni szuperrangadóra hangolt.
Árulkodó momentum volt, hogy José Mourinhót, a portóiak edzőjét az Amadora ellen 2–0-ra megnyert mérkőzést követően először arról kérdezték az újságírók, hogy figyelemmel követi-e a szombat késő esti Belenenses–Sporting fővárosi derbit. "Most nem fogom megnézni – érkezett a válasz. – Inkább a jövő héten, videóról. Nyugodt körülmények között mérem fel a Sporting játékosait, és talán átértékelem a róluk kialakult nézetemet."Mourinho ekkor még nem tudhatta, hogy a zöld-fehérek siralmas kezdést követően magabiztosan fektetik két vállra a Belenensest. A hazaiak egy védelmi hibából már a 9. percben bevették Ricardo kapuját, de aztán elfogyott minden tudományuk, miközben a Sporting egyre nagyobb mezőnyfölényre tett szert. A szünetre már egyenlő állással mentek a felek – az egyre inkább magára találó Sá Pinto egyenlített –, a folytatásban pedig esélye sem volt a Restelo negyedbelieknek, hogy otthon tartsanak akár egyetlen pontot is"A Porto ellen ugyanilyen nyugodtan kell játszanunk, mint most. Van rá egy hetünk, hogy felkészüljünk, és nem fogjuk elkapkodni, mert a listavezető ellen csakis a győzelem ér valamit" – szögezte le Fernando Santos, a második helyen tanyázó lisszaboni Sporting szakvezetője. SuperLiga
19. forduló: Marítimo–Alverca 1–1 (Alan 84., ill. Alex Alfonso 29.), Porto–Amadora 2–0 (McCarthy 30., 45.), Belenenses–Sporting 1–3 (Marco Paulo 9., ill. Sá Pinto 32., Joao Pinto 67., Liédson 93.), Académica–Leiria 1–2 (Marcelo 67., ill. Gabriel 34., Douala 40.), Gil Vicente–Rio Ave 1–2 (Ferreira 48., ill. Evandro 61., Junas 78.), Moreirense–Pacos Ferreira 1–0 (Tito 52.), Nacional–Braga 5–1 (Rossato 23., 72., Adriano 45., 90., Gouveia 50., ill. Wender 66.). A Guimaraes–Benfica találkozó lapzártánk után ért véget, míg a Boavista–Beira Mar mérkőzésre hétfőn kerül sor.
Az élcsoport: 1. Porto 51 pont, 2. Sporting 46, 3. Benfica 37 (18 mérk.), 4. Braga 33, 4. Beira Mar 31 (18), 6. Marítimo 30
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották az olimpiai bajnok úszót

Úszás
13 perce

Hansi Flick eldöntötte: kupagyőzelem esetén sem ünnepel az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Lakatos Rita nevével indít tehetséggondozó programot a német Zwickau

Kézilabda
41 perce

Vívás: Horváth Lotti megnyerte a vb-t, így hazajöhetett Kínából

Utánpótlássport
1 órája

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
1 órája

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
1 órája

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
1 órája

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik