Pedig ott minden olyan nett. Még a Milka-tehén is. Lilán árasztja a nyugalmat. S persze az órák. Amelyek sohasem késnek, viszont mérhetetlenül drágák.
Cantaluppi (jobbra) az FC Basellel már csak ritkán tud szárnyalni, a svájci válogatottal viszont még lesz erre lehetôsége, például a nyári, portugáliai Európa-bajnokságon
Cantaluppi (jobbra) az FC Basellel már csak ritkán tud szárnyalni, a svájci válogatottal viszont még lesz erre lehetôsége, például a nyári, portugáliai Európa-bajnokságon
Ott, a mintaállamban, Európa közepén. Ez a nemzetközi sportszövetségek gyülekezőhelye. S persze a nagy pénzintézeteké. A svájci bankszámla a biztonság, a jólét szinonimája. Már annak, aki elég pénzt tárol rajta. A helvét első osztályú bajnokság csapatainak például lassan egy fityingjük, pardon, frankjuk sem pihen a bankokban. A csőd réme mind jobban fenyeget, ami több mint meglepő egy olyan ország esetében, mint Svájc. S nem csupán amiatt, mert Svájcról nem igazán tudjuk elképzelni, hogy arrafelé bármilyen tekintetben rosszul menjenek a dolgok. Különösen most, különösen a futballban. A válogatott kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt. A juniorválogatott óriási bravúrt végrehajtva kiütötte a címvédő cseheket, s tagja az U21-es Európa-bajnokság nyolcas döntőjének, akár még az olimpián is ott lehet. Ezen túlmenően Svájc Ausztriával karöltve 2008-ban Eb-t rendezhet – a zürichi Bahnhof Strasse legelegánsabb óraboltja nem nyújt ilyen pompát, mint a svájci foci kirakata. Csakhogy odabent hovatovább dögvész honol. A legnagyobb klubok főkönyvelőinek ősz hajszálai napról napra sokasodnak: a Grasshopperst és az FC Zürichet is egyre nagyobb mélységekbe rántja az adósság – a két gárda együtt 60 bajnoki és kupagyőzelem birtokosa –, a kisebbek meg már fuldokolnak. A sikerek ellenére a média nem nagyon kíváncsi a honi bajnokikra, és a szponzorok is elmaradoznak – így a klubok évről évre eladják legjobb játékosaikat, hogy időt nyerjenek. Mecscset, nemzetközi szinten, épp ezért egyre kevésbé tudnak: az FC Basel tavalyi csodamenetelése a BL-ben üdítő kivételnek számított, de csupán arra volt jó, hogy a gárdát egy időre kiemelje az agonizálók közül. A többiek lejtmenetben vannak. Illetve, akad olyan együttes, amelyik már elért a szakadék aljára. Esztendeje a Lausanne és a Lugano nem tudta tovább folytatni a bűvészkedést: mindkettő tönkrement. A luganói zuhanás volt a látványosabb, elvégre a csodálatos város együttesét menet közben törölték az első osztályú bajnokságból. Nagyon úgy fest, most hasonló sors vár a Servette-re és a Wilre is. A liga már mindkét csapat vezérkarát felszólította, hogy mutassák be az indulási engedélyük meghosszabbításához szükséges bizonylatokat, amelyek azt tanúsítják, van elég pénzük a folytatásra. Mindkét együttesnek egy hónapja maradt a tarhálásra, különben lemegy a függöny. Mert hát Svájc nem Magyarország. Itt az ügyvezető panellakásának haszonélvezői jogát nem tekintik frankosítható értéknek (ez túlzás, de nem akkora…). Arrafelé rendkívül szigorúan veszik az első osztályú licenc kiadását, aki nem mutat be megfelelő hátteret, az nem rúghat labdába, legalábbis nem az élvonalban. Pech, de itt van ugyebár az UEFA székhelye is – Nyonban –, így például semmi sem indokolja, hogy késleltessék az európai szövetség vonatkozó útmutatásait. Azaz az Alpok hágói között keményen a tyúkszemére hágnak annak, aki nem illeszkedik az új szabványba: öt kategóriában kell megfelelni, azaz sportszakmailag, infrastrukturálisan, személyzeti és adminisztrációs szempontokból, jogilag és persze pénzügyileg is. Aki csak az egyikben bukik, máris az alsóbb osztályokban találja magát. (Előbb-utóbb nálunk is muszáj lesz eszerint osztani a licenceket: mi lesz akkor a mi kis NB I-ünkkel?) Márpedig a Servette-nél súlyos gondok vannak. Néha még most is sóhajtozva emlegetik 1999-et, amikor hajszálon múlott a Bajnokok Ligájába kerülés. Akkor valóban a lét volt a tét a 17. bajnoki cím megszerzését követően: ha sikerült volna megnyerni a Sturm Graz elleni párharcot, a főtáblára jutottak "jövedelméből" rendezni lehetett volna a klub helyzetét. Csakhogy a lépés az osztrákoknak jött ki jobban (4–3-mal mentek tovább), és azóta egyre fogy a remény – az adósság meg egyre nő. Jelenleg 11 millió svájci frankra rúg, s hiába fordult meg a genfi egyesület portáján néhány angol és ukrán befektető, ennyi mínuszt nem akartak eltüntetni. Most minden remény egy orosz olajtársasághoz kapcsolódik, ám ha nem történik valami sürgősen, a vadonatúj Stade de Geneve- ben egy ideig nem rendeznek elitligás bajnokikat. Most, a St. Gallen ellen esedékes összecsapást még lejátszhatja a bajnokságban a harmadik helyen álló gárda – a stadion üzemeltetőjének 300 ezerrel lóg a Servette, de sikerült megállapodni –, ám hogy utána mi lesz, legalábbis kérdéses. Talán egy jó kis szurkolói demonstráció segít: 13 éve egyszer már a rajongók ordibálása ébresztette fel a lelkiismeretet néhány helyi mágnásban, talán most is akad pár hazafi az orosz olajosok mellett. Az FC Wil mögött egy ukrán kompánia áll – igaz, nem sokáig. A múlt héten még egy 150 ezres injekcióval kitolták a haláltusa megindítását, de a keletiek jelezték, az idény végén elköszönnek. Az ötmilliós deficittel nem igazán óhajtanak mit kezdeni: hiába rakatták rendbe a házi torzsalkodásoktól hangos székházat az egykori aranylabdás ukránnal, Igor Belanovval – mekkora gólt lőtt nekünk Mexikóban, te jó Isten… –, financiálisan nem sikerült egyenesbe kerülni. A szövetség pedig nem kegyelmez. "Morálisan bármikor támogatni tudjuk a bajbajutottakat, de ha egy klubnak nincs elegendő pénze, nem tehetünk mást, mint megfosztjuk az indulási jogától" – közölte Nicholas Light igazgatóhelyettes, aki nevével ellentétben nem tűnik fénynek az éjszakában. Ráadásul közölte: "heteken belül bejelentjük, hányan jutnak fel a második vonalból." Ennyit a morális támogatásról…