Anelka: Bocsánat!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.03.16. 21:00
Címkék
Saját internetes honlapján hétfőn publikált bocsánatkérésével folytatta Euro 2004-es magánkampányát Nicolas Anelka, a Manchester City támadója.
"Elérkezettnek látom az időt, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjek Jacques Santinitől és a francia nemzeti csapattól – írta a válogatottbeli meghívást 16 hónapja nem éppen barátságosan visszautasító támadó. – Amikor lemondtam a válogatottságot, számomra az volt a legfontosabb, hogy nyílt és őszinte legyen az indoklásom." Itt lőtt egy kicsit túl a célon az egyébként sem könnyen kezelhető játékos, hisz amikor Sidney Govou sérülése miatt utólag behívták, azt mondta: ő nem lesz a tartalék tartalékja. Erre tett rá egy lapáttal, amikor a Paris Match című lapnak adott interjújában kijelentette: "Ha Santini térden állva könyörög, talán visszatérek."A jelek szerint azóta felmérte, hogy kettejük közül a kapitány ereszkedik térdre később… "Sajnos, a lemondásom után olyan vita bontakozott ki, amely rossz vágányra terelte az ügyet – olvasható Anelka mostani közleményének folytatásában. – Akik viszont közelről ismernek, tudják, hogy a nézetkülönbségek ellenére mindig is mély tiszteletet éreztem a nemzeti mez iránt."A bocsánatkéréssel papíron javultak a 25 esztendős, 28-szoros válogatott játékos Európa-bajnoki részvételének esélyei. A válogatott néhány nagy öregje (Thuram, Vieira), a francia futballvezetők (Simonet szövetségi és Thiriez ligaelnök) nem titkolják, szeretnék őt ismét a "kékek" között látni – kérdés, mit szól az egészhez Santini. Igaz, hogy Anelka eddig 19 gólt szerzett ebben az idényben tétmérkőzésen, de sérülések és eltiltás miatt több mint egy hónapja nem játszott. Arról nem is beszélve, hogy Santini listáján olyan csatárnevek sorakoznak, mint David Trezeguet, Thierry Henry, Sidney Govou, Steve Marlet, Louis Saha, Peguy Luyindula – és még egyikük sem akarta térden látni a kapitányt…Röviden
HALILHODZSICS: CSEND. Vahid Halilhodzsics, a PSG edzője határozatlan ideig nem nyilatkozik a sajtónak, mert a média diktátornak állítja be – mély lelki sebeket ejtve rajta.
CÁFOL A BORDEAUX. A Girondins cáfolja, hogy a Birmingham Cityt elhagyó Christophe Dugarry visszatért volna soraiba, egykori sikerei helyszínére.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik