Nosztalgikus meglepetések

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.03.27. 20:41
Címkék
Asztalitenisz a Nemzeti Sportcsarnokban.Mikor is volt utoljára?Talán a szövetség 75 éves jubileumára rendezett gálán  még a múlt században& , amikor a két zseniális svéd, Waldner és Persson játszott, mit játszott, gálázott, s ugyebár akkor a mi zsenink, Klampár is ütőt ragadott. Uramisten, ennek már öt éve&
De az csak egyszeri alkalom volt, tényleg egy gála, igazából sokkal, de sokkal régebben volt pingpong a Nemzeti Sportcsarnokban. A memóriát alaposan meg kell dolgoztatni, hogy az ember eszébe jusson, mondjuk, az 1988-as kupadöntő a Spartacusszal (emlékszik még valaki egyáltalán erre a csapatra?), ám az országos bajnokság után kutatva még jobban meg kell dolgoztatni a memóriát: Juhos József, a szövetség technikai igazgatója azt mondja, legutóbb 1976-ban volt ob – a férfiaknál egyébként Klampár Tibor, nőknél pedig Lotaller Henriette győzött – itt, az "öreg" sportcsarnokban. 1976.Igaz, akkor már Jónyer mögött volt egy egyéni és egy páros-világbajnoki cím, ám a Jónyer, Klampár, Gergely aranycsapat még csak álmodozhatott arról, hogy három év múlva, 1979-ben Kínát legyőzve vb-aranyat nyer, a női válogatott Magosra, Kisházira és Lotallerre épült, a hétéves Bátorfi pedig még csak ismerkedett a sportággal.Egyszóval régen volt.Elérkezett az ideje, hogy megpróbálják valahogy visszahozni azt a régi hangulatot, a parázs csatákat, a feszültséget, a telt házat. Mert bizony akkoriban ezek az országos bajnokság velejárói voltak. Persze ma már más idők járják, oktalanság lett volna azt képzelni, hogy egyik pillanatról a másikra megtelnek a lelátók. Igaz, csak ez hiányzott, mert a jó verseny további kellékei jelen voltak a Nemzeti Sportcsarnokban: nagy mecscsek, izgalmak és persze a meglepetések.Ez utóbbiak közül is kiemelkedik két pároseredmény. Kezdjük a férfiakkal, akiknél nagyon hamar robbant a bomba, az első helyen rangsorolt Demeter, Zwickl kettős már a nyolcaddöntőben kikapott, azaz nyert meccs nélkül zárta az ob-t. A meglepetésszerző Pengő, Iván egység kétségkívül jobb teljesítményt nyújtott, mint a katari csapat-világbajnokságot is megjáró válogatottak, így legfeljebb csak azok számára lehet váratlan ez az eredmény, akik nem látták a meccset. ---- A nőknél (akik ezen a napon még a nemrégiben felújított Jégszínházban játszottak) egy fordulóval később, a negyeddöntőben maradt alul a második helyen kiemelt Lovas, Póta kettős, mégpedig a Csernyik, Hajduska duóval szemben. Lovasék hosszú hónapokon keresztül voltak versenyben az olimpiai selejtezős helyért, ám Tarján András válogatott edző néhány nappal ezelőtt úgy határozott, hogy inkább a Fazekas, Molnár kettős indulhat a jövő héten Ludwigshafenben. Nos, a jelek szerint a döntés egyik érintett párra sem volt jótékony hatással: Lovasék ugyebár nagyon korán kiestek, s Fazekasék is a sírból hozták vissza a nyolcaddöntőjüket: a Vass, Szebelédi duó már 2:0-ra és a harmadik szettben 6:4-re vezetett. Végül is innen nyertek, amit kétféleképpen is lehet értékelni: egyfelől aggasztó, hogy ilyen hullámvölgyre képesek, másfelől viszont az erejüket mutatja, hogy ilyen helyzetből is képesek voltak talpra állni. Hogy aztán e két megközelítés közül melyik a megalapozottabb, arra talán Ludwigshafen után lesz érdemes visszatérni.
Arról viszont már most érdemes beszélni, hogy férfi egyesben nem mindennapos dolog történt: a főtáblán idősebb és ifjabb Kovács János, azaz apja és fia is szerepelt. Előbbi ráadásul a selejtezőből úgy jutott fel, hogy mint a mezőny legidősebbje (1958-ban született), a legifjabbat, a nála 32 évvel fiatalabb (!) Sebestyén Pétert győzte le. Aztán sem ő, sem a fia nem élte túl az első kanyart, de ebben nincs is semmi meglepő. Az azonban kifejezetten aggaszthatja a válogatott szakvezetőit, hogy Zwickl a korai párosbúcsú után egyesben sem tudott maradandót alkotni, a védő Pattantyús két 4:3-as győzelme pedig a közönség szempontjából nem volt érdektelen.
Vasárnap délelőtt a vegyes párosok is bemutatkoznak, délután pedig – a nosztalgiashow végkifejleteként – mind az öt számban érmeket osztanak majd. ---- 87. egyéni országos bajnokság, Jégszínház, Nemzeti Sportcsarnok
Férfiak. Egyes. Negyeddöntő.
Fazekas P. (Langenlois)–Demeter (Kecskeméti Trans-Logistic Spartacus) 4:0 (8, 7, 8, 10) , Somosi (Kecskeméti Trans-Logistic Spartacus)–Marsi (BVSC) 4:3 (–8, –2, 4, 11, –7, 10. 13), Lindner (BVSC)–Pázsy (Plüderhausen) 4:3 (–8, 9, –6, 8, 9, –10, 8), Pattantyús (Flötzersteig)–Szabó (Lavamund) 4:0 (7, 8, 3, 7)
Páros. Negyeddöntő. Varga Z., Magyar (BVSC)–Pengő, Iván (Ceglédi VSE) 3:2 (–4, 6, –9, 6, 5), Fazekas P., Pázsy (Langenlois, Plüderhausen)–Varga S., Muskó (Oberwart, Basel) 3:2 (6, –7, –10, 5, 6), Somosi, Zoltán (Kecskeméti Trans-Logistic Spartacus)–Lindner, Vitsek (BVSC, Linz) 3:1 (11, 7, –13, 5), Németh K., Marsi (BVSC)–Németh J., Tófalvi (Szombathelyi AK, Zeltweig) 3:1 (5, 4, –9, 7)
Nők. Egyes. Negyeddöntő. Fazekas (Statisztika)–Kertai (Postás-Matáv SE) 4:0 (6, 4, 5, 7), Braun (BSE)–Lovas (Postás-Matáv SE) 4:1 (4, 4, 10, –4, 6), Molnár (Statisztika)–Éllő (Postás-Matáv SE) 4:0 (7, 5, 12, 10), Iszajeva (BSE)–Póta (Statisztika) 4:3 (6, 13, –9, –9, 9, –9, 5)
Páros. Negyeddöntő. Fazekas, Molnár (Statisztika)–Kókai, Ackermann (BSE, Fastron AC Tolna) 3:0 (10, 9, 7), Braun, Iszajeva (BSE)–Viski, Pergel (Statisztika) 3:0 (9, 8, 6), Éllő, Kertai (Postás-Matáv SE)–Varga T., Kunszt (Postás-Matáv SE, Kecskeméti Spartacus) 3:1 (9, 11, –9, 3), Csernyik, Hajduska (Statisztika, Budaörs-2i SC)–Lovas, Póta (Postás-Matáv SE, Statisztika) 3:2 (–5, –6, 6, 6, 11)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik