Fazekas is bemutatkozott

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.05.31. 21:11
Címkék
A szombati zord idő után napsütés, de fel-feltámadó erős szél fogadta Szombathelyen az IAAF dobócentrumának versenyén  amely egyben magyar, angol, norvég, walesi és szerb válogatott viadal is volt  a résztvevőket. Ennek is köszönhető, hogy vasárnap sokkal jobb eredmények születtek  no és annak is, ezúttal legjobbjaink közül többen pályára léptek
A legnagyobb figyelem természetesen a hazaiak Európa-bajnoka, a diszkoszvető Fazekas Róbert szereplését kísérte, aki bemelegítésnél 68 méter fölötti dobással kápráztatta el a közönséget. Mindenki arra számított, hogy "Szúnyog" ezek után 70 méter fölé röpíti a diszkoszt, de csúcstartónknak nem sikerült túldobnia e határt: az első versenyén – boszszankodott is a 67.32 méter miatt.
"Bár ez az eredmény sem rossz, kicsit csalódott vagyok – mondta. – A bemelegítés után hetven méternél nagyobb teljesítményre számítottam, még ha nem is készültem erre a viadalra. Csak azért indultam, mert Szombathelyen rendezték. Az igazi kezdést két héttel későbbre, a bergeni Golden League-viadalra tervezem. Annak azért örülök, hogy bennem volt a nagy dobás lehetősége."

Fazekas Róbert az idei elsô versenyén a 70 méteres határ alatt maradt (Fotó: Unger Tamás)
Fazekas Róbert az idei elsô versenyén a 70 méteres határ alatt maradt (Fotó: Unger Tamás)
Fazekas Róbert az idei elsô versenyén a 70 méteres határ alatt maradt (Fotó: Unger Tamás)
Mondjuk inkább azt, hogy a még nagyobbé, hiszen a 67.32 ugyancsak világszínvonalú eredmény. Igazi bosszankodásra a távolugró Margl Tamásnak és a gátfutó Csillag Leventének volt oka, hiszen mindketten hajszállal maradtak el az olimpia különféle nevezési szintjeitől. Margl egyenletes sorozat végén hatodik kísérletére 803 centiméterig repült, vagyis belépett a nyolcméteres távolugrók táborába. Neki azonban 805 centimétert kell ugrania ahhoz, hogy indulhasson Athénban.
"Bár úgy terveztem, hogy ezen a viadalon megszerzem az Athénba szóló repülőjegyet, így utólag mégsem vagyok elégedetlen – nyilatkozta Margl. – A verseny előtt fáradtnak éreztem magam, még az is felvetődött bennem, hogy el sem indulok. Az első három kísérletemnél azt hittem, a deszkáig sem tudok elfutni, végül mégis egyéni csúcsot értem el."
Csillag Levente 13.56 másodperccel lett második a 110 méteres gátfutáson. Az olimpai A-nevezési szint 13.55… A B-szintet Csillag szombaton és vasárnap is teljesítette, de gáton Kovács Balázs és Palágyi Gergely is pályázik az olimpiai részvételre, így annak, aki biztosan Athénba akar utazni, 13.55 másodpercet kell futnia. Az A-szintért – 670 – küzd a távolugró Ajkler Zita is (Vaszi Tünde biztos csapattag), de hiába volt egyenletes, jó sorozata, a "kiszaladt" ugrás ezúttal elmaradt, 653 centiméterrel lett első.
Kürti Évának már nincs miért izgulnia. A nyíregyházi dobónő diszkoszvetésben 58.75 méterrel győzött, így az idén már másodszor dobta túl az olimpiai csapattagsághoz szükséges szintet.
Pars Krisztián szombaton még Svájcban dobott 79.70 métert, s fárasztó utazás után vasárnap Szombathelyen lett első 79.05 méterrel. Divós Katalin is jól bírta az egymást követő napokon való versenyzést, ő 66.79 méterrel győzött. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik