<kep3>Apró változások a finisben

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.06.03. 22:35
Címkék
Szerdán éjfélkor lejárt a határidő, a 16 Eb-résztvevő válogatott szövetségi kapitányának véglegesítenie kellett a maga 23 fős keretét. Ezt módosítani most már csak akkor lehet, ha valamely játékos az első mérkőzés előtt súlyos sérülést szenved.
Az alábbiakban áttekintjük az előzetesen megadottakhoz képest megfigyelhető legfontosabb változásokat.
Tulajdonképpen kivételes helyzetben voltak az oroszok, mert kapitányuk, Georgij Jarcev az utolsó pillanatig kivárt, korábban csak nagyon bő keretet hozott nyilvánosságra. Az azonban megemlítendő, hogy a várakozásokkal ellentétben kimaradt a rangidős, egyben csapatkapitány Viktor Onopko, továbbá Alekszandr Panov és Szergej Ignasevics. Valamennyiüket sérülés tartja távol a tornától, így a "szbornaja" mindössze öt védővel utazik el Portugáliába.
Az oroszok első ellenfele, Spanyolország egy védőt volt kénytelen cserélni a hajrában, Míchel Salgado szalagszakadása miatt. Az új ember Joan Capdevila, a Deportivóból. Az A-csoport másik két tagjának (Portugália, Görögország) kerete változatlan, köszönhetően annak, hogy Temisztoklisz Nikolaidisz és Giorgosz Karagunisz is meggyógyult.
A B jelű kvartettben a két nagycsapatnak volt hasonló szerencséje, ők – az angolok és a franciák – egymás ellen kezdenek. A svájci válogatottból többen is sérüléssel küszködtek, így a szűkítéskor végül a PSV 18 éves csatára, Johan Vonlanthen lett a befutó.

Joan Capdevila (képünkön) Míchel Salgado sérülése miatt került be a spanyol válogatott keretébe
Joan Capdevila (képünkön) Míchel Salgado sérülése miatt került be a spanyol válogatott keretébe
Joan Capdevila (képünkön) Míchel Salgado sérülése miatt került be a spanyol válogatott keretébe
Ugyancsak egy fiatalnak adott bizonyítási lehetőséget Otto Baric, a horvátok mestere: Marko Babicot az U21-es együttesből hozta fel, Niko Kranjcar és Daniel Prankij kárára.
A C-csoportban két szakember, Plamen Markov (Bulgária) és Giovanni Trapattoni (Olaszország) már május 18-án, illetve 19-én megjelölte, kiket visz magával, és azóta sem kellett módosítania a névsoron. A svédek szakvezetőpárosa ellenben utólag hívta be Alexander Östlundot, mivel Michael Svensson térde nem jött rendbe addig, amíg várták. A dán tréner, Morten Olsen hétfőn veszítette el Morten Wieghorstot, akinek a helyébe Thomas Kahlenberg lépett.
A cseh és a német keretben az utolsó napig voltak nyitott kérdések. Karel Brückner azon gondolkozott, kinek a hazaküldésével szűkítse a végső, 23-as létszámra a cseh társaságot, majd Miroslav Matusovicra esett a választása. A Nationalelfet irányító Rudi Völler sokáig két helyet tartott üresen, amelyeket végül a várakozásoknak megfelelően az U21-es gárda két tehetsége, Bastian Schweinsteiger és Lukas Podolski tölthetett be. A holland szurkolóknak egyetlen változást kellett megemészteniük, Paul Bosvelt került az Achilles-ín-sérülést szenvedő Mark van Bommel örökébe, míg a torna outsidere, a lett válogatott változtatás nélkül készül tovább.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik