Tengernyi futball: jöhet!

Egy ideig nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy minden jóslatot meghazudtolva borús nyitánya lesz az esztendő legnagyobb futballeseményének, de mire felfaltuk a több mint 300 kilométeres távot – az autópályadíj nem kevés, ellenben a sztráda minősége könnyelműségre csábít –, a nap széttolta az óceán felől az ország fölé kúszó felhőket.
Porto a módosabb északi országrész központja, ennek megfelelően a megálmodott fesztiválhangulatban fogadta a falai közé tóduló futballturistákat. Most már nem csak az ablakokban, az erkélyeken és az autókon táncoltatta a szél a nemzeti színeket. Erre a napra kötelezővé, de legalábbis illendővé vált a piros és a zöld szín valamilyen formabeli viselete – akin ilyet nem láttunk, az vagy görög volt), vagy az Eb hivatalos stábjának tagja. ---- Megjegyezzük, belefutottunk a városban olyanba is, akit nemhogy nem hoz lázba, de egyenesen bosszant a Portugáliának ezekben a napokban jutó figyelem, még ha a focit szereti is. Míg taxivadászatunk közben az első sofőr egy kézmozdulattal elhessegetett bennünket, mert olyan érdekes részhez érkezett az Eb híreivel zsúfolt újságjában, addig a fuvart végül vállaló idősebb úr kisebb kampánybeszédet tartott az Euro 2004 ellen. Túljutván a messziről jött magyar és a taxisofőr örökérvényű rutinjain ("Puskás Ferenc nagyszerű labdarúgó volt, Guttmann Béla pedig kiváló edző"), emberünkből előtört a terrorveszélytől tartó és a futballba ölt milliárdok miatt felháborodott kisember dühe. Azt azonban készséggel elismerte, errefelé ő a kisebbség. ---- A többség szerencsés tagjai eközben már a stadionba készülődtek, esetleg a Douro folyó mentére kiköltöző élő televíziós műsorban ropták, és üvöltötték torkuk szakadtából, hogy "Portugal" – vagy éppen ezt a műsort nézték. A vízen eközben motorcsónakverseny dúlt, de a látványos sportág iránti egészségtelen elfogultság megnyilvánulása lenne azt állítani, hogy körözésük bárkit is érdekelt.
Ami a Sárkány stadionját, a nyitó meccs kék betonteknőjét illeti, az délelőtt még az utolsó simítások terepe volt. A világító zöldben futkosó hoszteszek már-már rutinos mozdulatokkal szolgálták ki a sajtó első rohamát, a fakóbb sárgában feszítők takarítgattak a széksorok között, a "szakiszürkébe" bújtatottak pedig értelemszerűen drótokat húzkodtak a pálya szélén, illetve a kispadok körül emelgettek ezt-azt. Mondjuk lett volna dolguk a Lisszabonból ismert, a beléptetésnél használt átvilágító berendezéssel is, mert az csütörtököt mondott, így a stáb világoskékjei, a biztonságiak jobb híján motoztak – ismerjük el: gyorsan, tapintatosan.
Órákkal a kezdés előtt dudával még rést lehetett ütni a bebocsátásra váró tömegen, de már ekkor is az járt jobban, aki gyalog közelítette meg a stadion dombját. Így hamarabb nyert bebocsátást az arénát övező parkba is, ahová az Európa-bajnokság legnagyobb támogatói a manapság divatos "légváras gumivurstlit" varázsoltak, az "ügyességi foci" minden formájára csábítva a nyitó találkozó közönségét. Amazok ki is próbáltak egyet s mást, de amint lehetett, inkább elfoglalták helyüket a korán kinyitó arénában. ---- Kicsivel több mint 15 perc volt hátra a kezdésig, amikor feldübörgött a zene, és a tenger áradása véget vetett a két tábor hangpárbajának. A megnyitó rövid performance-a idejére színpaddá váló játékteret selyemkék tengervíz árasztotta el, mókás vízi élőlények fickándoztak a hullámok taraján, mígnem a szögletzászló kikötőjéből lassan középre úszott egy hajó. Veszettül ágyúzni kezdett, ahogyan korabeli társai tették oly sokszor a hajdan virágzó, majd tengerentúli birodalmát szép lassan elveszítő Portugália eseménydús történelme során.
Az idők azonban változnak, most nem kegyetlenkedésre hajlamos kiskirályok követték a hódítókat, hanem a mai kis királyok, a résztvevő 16 válogatott mezébe bújt kislányok és kisfiúk. Égnek emelkedett több száz lufi is, ahogyan a modern népszórakoztatás efféle gigantikus eseményei alkalmával manapság történik. Fordult a színpad, eltűnt a tenger, a selyemből máris kiszabták a 16 résztvevő zászlaját, utolsóként a portugált és a görögöt – az igazi előadást már türelmetlenül váró közönség tombolása közepette.
Hamarosan visszahoztak két kisebb lobogót, a szombat esti főszereplőkét. Mellesleg az év két nagy sporthatalmáét, a házigazda portugálokét és az olimpia vendégül látására készülő görögökét – tán a sors akarta, hogy éppen így vegye kezdetét az idei nyár. Ekkor még mindkét szurkolótábor rázta az ülések mellé helyezett kék és ezüst papírflittereket.
Ezzel azonban vége a közös ünneplésnek. Attól a pillanattól, hogy Jannakopulosz elindította három és fél hetes útjára a Roteirót, az igazi hódítót, már csak az élmény megosztható, az öröm nem.