Gál Róbert Cipruson tesztel

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.07.06. 21:46
Címkék
"A mentálisat. Gyakran érzem azt, hogy elegem van mindenből, és ezek a gondolatok a munkámra is kihatnak. Tudom, hogy viccesen hangzik, de pont jókor jött ez a sérülés, és az is feldob, hogy a hét végére Ciprusra utazom."
– Vidámnak tűnik, ezt jó hallani.
– Valóban az vagyok, de miért is jó hallani? – kérdezett vissza Gál Róbert.
– Mert amikor legutóbb beszéltünk, letört volt, arról panaszkodott: nehezen viseli, hogy egyedüli férfiversenyzőként kell készülnie az olimpiára.
– Ebből a szempontból most sem könnyebb a helyzetem. Itt vagyok Tatán, és a munka ugyanolyan monotonnak tűnik, mint akkor. Talán most azért vagyok jobb állapotban, mert egy kisebb sérülés miatt könynyített edzéseket végeztem, és ez nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is feltöltött.

Gál Róbert még nem döntötte el, hogy az olimpián hány szeren szerepel majd (Fotó: Németh Ferenc)
Gál Róbert még nem döntötte el, hogy az olimpián hány szeren szerepel majd (Fotó: Németh Ferenc)
Gál Róbert még nem döntötte el, hogy az olimpián hány szeren szerepel majd (Fotó: Németh Ferenc)
– Melyik fáradtságot nehezebb elviselni?
– A mentálisat. Gyakran érzem azt, hogy elegem van mindenből, és ezek a gondolatok a munkámra is kihatnak. Tudom, hogy viccesen hangzik, de pont jókor jött ez a sérülés, és az is feldob, hogy a hét végére Ciprusra utazom.
– Egy mediterrán hosszú hétvégézés?
– Dehogy! Versenyzem. Sikerült bekéredzkednem egy nemzetközi viadalra, és ez valljuk meg, nagy szó. Mostanában ugyanis főként azok az országok jutnak lehetőséghez, amelyek csapattal indulnak az olimpián. Ilyen-olyan válogatott találkozókon mérik le, hogy hol tartanak, de ezen a ciprusi viadalon lesz egyéni verseny is, így végre egy kicsit felpöröghetek.
– Hat szeren indul?
– Nem, csak talajon és ugrásban. Bár az elmúlt héten nagyobb hangsúlyt fektettem a többi szerre, ugyebár előbbi kettő a legfontosabb az olimpia szempontjából.
– Már azokat a gyakorlatokat mutatja be, amelyekkel Athénban is szerepel?
– Még nem biztos, majd a helyszínen kiderül. Talajon például a dupla szuplé befejezést szerdán csinálom majd először kemény talajon. Persze, jó lenne, ha már élesben ki tudnám próbálni a gyakorlataimat, de azt hiszem, ez inkább Kijevre marad. Úgy tudom, sikerült oda is szervezni egy indulási lehetőséget nekem.
– Most csak ezt a két szert erőltetik, de mi a helyzet Athénnal? Az olimpián hat szeren szerepel majd?
– Még mindig nem tudom. Az edzőmmel, Vereckei Istvánnal gyakran beszélünk erről, de egyelőre még nem döntöttünk. Vagyis ő még nem határozott róla.
– Nem közösen döntenek erről?
– Igazából az utolsó szó joga őt illeti meg. Ha úgy látja, hogy a többi szeren nem vagyok kész, akkor nem erőlteti majd a hat szert, hiszen felesleges lenne egy esetlegesen jó talajt vagy ugrást kockára tenni. Most csak azt tudom mondani, hogy keményen dolgozunk, a többit pedig néhány hét múlva úgyis meglátjuk.
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
31 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik