Jól fejeződött be a 2003-as esztendő Szarka Krisztina számára. A KSI SE tornásza decemberben ugyanis megtudta, hogy a Nemzetközi Tornaszövetség szabadkártyát adott neki az athéni olimpiára.
Néhány hónapja feladta volna, ám ma már kettôzött erôvel dolgozik a jó athéni szereplésért a KSI versenyzôje (Fotó: Mirkó István)
Néhány hónapja feladta volna, ám ma már kettôzött erôvel dolgozik a jó athéni szereplésért a KSI versenyzôje (Fotó: Mirkó István)
Ám a hirtelen jött öröm gyorsan borúra fordult, Szarka, aki hihetetlen energiával vetette volna bele magát a felkészülésbe, megbetegedett. Mandulaműtétjét követően kisebb sérülések hátráltatták a munkáját, így az olimpiáig hátralévő időszak felét az edzések helyett felépüléssel töltötte. Először a júniusi országos bajnokságon tudta próbára tenni magát, a mostani hét végén pedig a nemzetközi mezőnyben is bemutatkozik, hiszen pódiumra lép egy ciprusi viadalon. – Egy picit izgulok, hiszen az idén ez lesz az első nemzetközi versenyem, és az olimpiáig már nincs több lehetőségem próbára tenni magamat – mondta Szarka Krisztina. – És bár mondhatnám, hogy katasztrofálisan alakult eddig az idény a számomra, most már egyáltalán nem vagyok letörve. Sőt nagyon jó a kedvem, és a tornám is alakul.
– Biztosan nagy erőre volt szüksége ahhoz, hogy talpra álljon. – Bizony, nagyra. Bevallom, májusban már ott tartottam, olimpia ide vagy oda, én feladom az egészet. Ha nem álltak volna mellettem az edzőim, Nagy Zsuzsa és Ziszisz Tanaszisz, no és a családom, akkor most lehet, hogy nem beszélgetnénk az athéni esélyekről. Édesanyám például anynyira odaadó volt, hogy külön diétás ételeket készített nekem azért, hogy visszanyerjem a versenysúlyomat. Egy kívülálló talán sosem érti meg, de higgye el nekem, óriási törés volt számomra ez a négy hónap. – Szóval a visszatérése igazi csapatmunka volt. – Így van. Amikor lelkileg és fizikailag is erőtlennek éreztem magam, akkor azt mondtam: nem tehetem meg a körülöttem lévő emberekkel, hogy feladjam. – Magára nem is gondolt? – Akkor nem igazán. De ahogy közeleg a megnyitó időpontja, egyre jobban érzem, mekkora hiba lett volna lemondani Athénról. Valójában most kezdem felfogni, mit is jelent olimpikonnak lenni. Vannak sportolók, akiknek sosem adatik meg az életükben ez a szerencse, így meg kell becsülnöm, hogy ilyen lehetőséghez jutottam. – A sérülései ellenére, gondolom, nem csak a részvétel lesz a fontos. – Nem, szeretnék az egyéni összetett döntőjébe, vagyis a legjobb huszonnégy közé bekerülni. Bár az idő szűke miatt új elemeket nem tudtunk beépíteni a gyakorlataimba, azt mondhatom, amit megtanultam, ma már többé-kevésbé biztosan végre tudom hajtani. Sőt még a mumus szerem, a felemás korlát is egész jól megy, így bízom benne, hogy Athénban nem okozok majd csalódást.