A maconi hősöket köszöntötték

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.07.17. 22:03
Címkék
"A fiam a lelkemre kötötte, hogy ismerjem meg a Beé Pityut" – fogott kezet az athéni olimpia egyik résztvevőjével Mészáros György."Ne haragudj, hogy zavarlak, én vagyok Pintér Hilda" – fordult oda Janics Natasához jókedélyűen, sportosan a – Bánfalvi Klárával egyetemben – magyarok első világbajnok női kajakozója, aki néhány jó tanáccsal el is látta az augusztusi játékokon két számban rajtoló versenyzőt. A helyszín: a Remíz étterem kerthelyisége.Az alkalom: a Magyar Kajak-kenu Szövetség az 1954-es kajak-kenu világbajnokság magyar hőseit köszöntötte. A maconi hat arany-, öt ezüst-, öt bronzéremmel végződő ünnepeltjei kedvéért pedig az athéni olimpiára készülő magyar kajak-kenusok is otthagyták edzőtáboraikat, kocsiba ültek, vagy éppen motorra pattantak, hogy szemtanúi lehessenek ennek a fél évszázados "osztálytalálkozónak".Az arcok ma is mosolygósak voltak, a régi sztorik sem koptak meg, csak akkor komorultak el a tekintetek, amikor a hiányzók, az örökre eltávozottak névsorát olvasták fel. A lista sajnos hoszszúra nyúlt, de szerencsére az emlékérem-átadó is, amelyen Baráth Etelének, a honi szövetség elnökének Janics Natasa mellett a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György segédkezett. És, hogy kik vehették át a gyönyörű emlékplaketteket és a virágcsokrokat? Íme, álljon itt az 1954-es világbajnokságon részt vevő magyar csapat névsora: Bonn Ottó, Füzesséry Gyula, Pozsgai Lajos, Novák Gábor, Sasvári Mihály, Tuza József, Borossné Lieszkovszky Valéria, Pintér Hilda, Bánfalvi Klára, Fábián László, Gurovits József, Kovács László, Mészáros György, Nagy László I, Nagy László II, Péhl József, Söptei Róbert, Szigeti Zoltán, Turi Sándor, Vagyóczky Imre, Varga Ferenc, Veréb Dezső, Wágner Ferenc, Szörényi Ervin, Wieland Károly. Az elhunytak névsora: Bende József, Csillag Pál, Gelle Sándor, Nezvál Ede, Pelle László, Szabó Sándor, Töpper Károly, Halmai József, Egresi Vilma, Kecskés Júlia, Hatlaczky Ferenc, Mészáros István, Urányi János, Csonka Ferenc, Parti János, Sován András, Szabó Ferenc, Bodor István.A sportminisztérium az ünnepség alkalmából kitüntetéseket adott át: Bonn Ottó, Füzesséry Gyula, Bánfalvi Klára, Pintér Hilda, Mészáros György, Vagyóczky Imre, Kovács László, Nagy László, Szigeti Zoltán, Wieland Károly vehetett át díjat.
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
30 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik