Az örök kérdés: hány arany?

A kánikula miatt túlterhelt légkondicionálók következtében félnapos áramszünet sújtotta a várost. A NATO speciális terroristaelhárító különítményének keretében magyar vegyvédelmi alakulat is teljesít majd szolgálatot Görögországban. A földművelésügyi minisztérium négymillió eurót bocsátott Athén rendelkezésére, hogy a játékok idejére ideiglenesen kitelepítse a kóbor ebeket a városból. A legutóbbi közvélemény-kutatás adatai szerint a lakosságnak csupán elenyésző, 8.2 százaléka ellenzi a játékokat – özönlenek a hírek Görögországból. Ám minél inkább közeledünk az olimpiai játékokhoz, augusztus 13-hoz, annál gyakrabban latolgatjuk az esélyeinket. Várakozásaink közepette ez is része a nagy eseménynek, hiszen végtére játék ez is a számokkal, öszszehasonlításokkal, nem szólva ráadásul a nyerési lehetőségekről, ugye, a fogadóirodák jóvoltából, meg egyéb változatos formákról.
Hagyományaink elkényeztettek bennünket, ugyanis még mindig az a leggyakrabban feltett kérdés: hány aranyat nyerünk? Tudjuk pedig, hogy kiegyensúlyozott a vetélkedés, a kvalifikációs küzdelmek korában eleve kijutni a játékokra sem egyszerű, döntőbe kerülni igencsak elismerésre méltó teljesítmény, pontot szerezni bravúr, dobogóra feljutni még inkább. Mégis igaz: a tartós emlékezés, a halhatatlanság egyedül a bajnok jutalma lehet, a himnusz csak az aranyérmesnek és nemzetének szól.
Csokorba gyűjthetjük – persze a tévedés jogának fenntartásával - a bajnoki címre legesélyesebb versenyzőinket, csapatokat. Lapunk olvasói is hétről hétre kedvtelve teszik ezt hasábjainkon. A kajakosoktól-kenusoktól sokat várunk, főként mert Sydneyben, s azóta is mindig, kitettek magukért: Janics Natasa, Kovács Kati, a négyes, a fiúk, Kammererék, Kolonics és a többiek. Az öttusázók, Vörös Zsuzsa, Balogh Gábor, vízilabdázóink, női kézilabdázóink. Átmeneti gyengébb mutatóik ellenére idesorolhatjuk a vívókat, a női párbajtőrcsapatot, a kardozó Ferjancsik Domonkost, dobóatlétáink közül Annus Adriánt, Fazekas Róbertet, a birkózó Deák Bárdos Mihályt, az úszók közül Cseh Lászlót, a súlyemelő Krutzler Esztert, a sportlövők közül mindenekelőtt Igaly Diánát. És ne feledjük, alig zajlott úgy le olimpia, hogy ne akadt volna váratlan kellemes meglepetés a számunkra, mint amilyen Kovács Antié volt például Barcelonában, Czene Attiláé Atlantában vagy utóbb Nagy Tímeáé Sydneyben.
A fentieket jószerével játéknak tekinthetjük – nevekkel, vágyainkkal, reményeinkkel.
Ami ellenben a mértéktartó mérlegelést illeti, ahhoz használjunk fel tényeket. Segítségükkel megbízhatóan vonhatunk le következtetést. A Magyar Olimpia Bizottság többször kinyilvánított előrejelzése a 2000-ben elért eredményekhez közeli teljesítményt vár el küldöttségünktől. Nézzük ennek kapcsán az 1988-tól tapasztalható tendenciákat. Aranyéremben: Szöul – 11, Barcelona – 11 – Atlanta – 7, Sydney – 8. Az érmek számában: Szöul – 23, Barcelona – 30, Atlanta – 21, Sydney – 17. Pontszámokban: Szöul – 211, Barcelona – 208, Atlanta – 150, Sydney – 135. A pontversenyben elért helyezések: Szöul – 6., Barcelona – 7., Atlanta – 11., Sydney – 15. A MOB várakozása tehát – jellemezzük így – reálisan optimista, s közvéleményünk is elégedetten könyvelhetné el megvalósulását, mert ez a számokban is kimutatott hanyatlás megtorpanását jelezné.