Kormos Villő is indulhat Athénban

S. E.S. E.
Vágólapra másolva!
2004.07.30. 21:58
Címkék
Kormos Villő is részt vehet az athéni olimpián, miután - a nemzetközi szövetség, a FINA által felajánlott lehetőséggel élve - a Magyar Olimpiai Bizottság támogatását is maga mögött tudó honi szövetség rábólintott a 16. születésnapját hétfőn ünneplő műugró ötkarikás szereplésére.
"Már el is küldtem a köszönő levelet a MOB-nak, Schmitt Pál elnök úrnak, amiért az utolsó pillanatban kvalifikációhoz jutott versenyzőnknek is lehetővé teszi az olimpiai rajtot" - mondta Vereczkey Zoltán, a műugrószövetség elnöke, megerősítve, hogy immár hivatalosan is egy fővel bővült a görög fővárosba utazó magyar olimpiai csapat létszáma. Az elnök hozzátette, hogy nincs különösebb elvárás a fiatal műugróval szemben, akinek leginkább a 2008-as remélt jó pekingi ötkarikás szerepléshez adhat kellő alapot, önbizalmat az athéni olimpiai debütálás. A nemzetközi úszószövetség a 3 méteres műugró számra ajánlott fel indulási lehetőséget Kormos Villőnek. A részvételt a tavalyi, barcelonai világbajnokságon, illetve az idei, februári athéni Világkupa-viadalon lehetett kiharcolni. A 32 fős listára ugyan Kormos nem került fel, idei produkciójával azonban, három visszalépést követően, mégis indulóvá vált. Molnár Zoltán, a magyar ötkarikás csapat vezetője, a MOB ügyvezető igazgatója a szervezet közgyűlési határozata alapján egyeztetett Schmitt Pál elnökkel, illetve Aján Tamás főtitkárral, s abban maradtak, hogy az olimpiai bizottság támogatja a Bp. Vasutas SC fiatal versenyzőjének indulását. Kormos Villő mindössze annyit mondott, természetesen nagyon boldog, hogy ott lehet Athénban, Benyák András szövetségi kapitány pedig hozzátette: titokban számítottak rá, hogy megkapják a rajtlehetőséget az olimpiára, ezért a tehetséges sportoló a két héttel ezelőtti ifjúsági Eb-t követően sem állt le az edzéssel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik