Aján tucatnyi aranyesélyt lát

Magát az olimpiát optimistán várja: "Nagyon bízom a görögökben, ismerem őket, elég sok barátom akad közöttük. Ôk már csak olyanok, hogy szeretnek mindent az utolsó pillanatra hagyni, de valamennyi vállalásukat teljesítik majd, ebben biztos vagyok. Miképpen abban, hogy emlékezetes olimpia lesz az athéni mindannyiunk számára. Amit ember megtehet, megtervezhet, azt a szervezők - természetesen külső segítőkkel karöltve - elvégezték, vagyis reményeink szerint nem lesz okunk a panaszra." Aján egyébként a tizenötödik olimpiájára utazott el a hétvégén, mint mondja, kezdhetett volna korábban is. 1968-ban nem könyökölt, bár dolgozott eleget ahhoz, hogy kivigyék, így 1972-ben Münchenben "debütált". Van tehát emléke bőven - számára a csúcspontot, eddig Sydney, Szöul és Salt Lake City jelentette - , mindazonáltal nem abba a táborba tartozik, amelynek tagjai visszasírják a régi szép időket. "Miután a NOB a montreali játékokra megkötötte az első komoly televíziós szerződést, amely akkor százhetven millió dolláros bevételt jelentett, a pénz elkezdett főszerepet játszani, de jó értelemben. Mindenki kapott belőle, így a nemzetközi szövetségek is, többnyire mindenki jól forgatta, azaz az egész sport hasznára vált. A fordulópont a hatvanas római olimpia volt, ezt láthatták szerte a világon azok, akiknek volt televíziójuk - az ötvenhatos játékokat műholdak híján még csak nagyon kevesek élvezhették. Róma után a nagy cégek felismerték, hogy a sport milyen hihetetlenül fontos reklámhordozó, és innentől nem volt visszaút. Így nőtt az olimpia egyre nagyobbra, és jutottunk el mostanra oda, hogy többen úgy vélik, ez már egy kicsit sok. Én úgy gondolom, nem megállítani kell a növekedést, hanem visszafogni, a visszafejlesztésnek pedig ellene vagyok. Sydneyben 196 ezer akkreditációs kártyát állítottak ki, ami őrült nagy szám - és ebben nincsenek benne a turisták. Ennyi ember étkezését, szállását, szállítását, kommunikációját megszervezni hatalmas feladat. Az olimpia ugyanis nem más, mint a világ kicsiben. A sport a fő attrakció, de a meteorológiától, a biztonságig, a telekommunikációtól az infrastruktúráig, minden olyannal foglalkozni kell, ami a mindennapokban is alapvető, és ráadásul mindezt egyetlen országban, városba sűrítve, tizenhat napon át. Ôszintén szólva nem tudom, hogy Görögország után - amely körülbelül ugyanakkora, mint Magyarország - mikor vállalkozik megint egy ekkora náció nyári olimpia rendezésére."
Ami a magyar esélyeket illeti, a MOB főtitkára a két és fél éve működő előkészítő bizottság vezetőjeként szinte tökéletesen képben van sportolóink felkészültségéről, és a szakszövetségekkel folytatott 171 tárgyalás alapján talán azt is megkockáztathatjuk, hogy az esélyeket is reálisan méri fel. "Tizenkettő-tizennégy aranyesélyünk van Athénban, legalábbis az abszolút tudás alapján. Aztán hogy ebből mennyi realizálódik, azt természetesen rengeteg dologtól függ. Láttunk már sok mindent, például Moszkvában, a Luzsnyiki stadion két óriási kapujának kinyitásával-becsukásával olyan légáramlatot tudtak generálni, amely vagy felkapta, vagy lenyomta a gerelyt, nem véletlen, hogy nagy esélyeseink a hazaiak mögé szorultak. Kilencvenkettőben szent meggyőződésem volt, hogy a vízilabdatornát csakis a mieink nyerhetik meg, de a jugoszlávok kizárását követően aztán a négy közé sem kerültek. Egyszóval a világ legjobbjai között kell megmutatnunk, ami egyre nehezebb, elvégre a pillanatnyi lelkiállapot mellett oly sok minden befolyásolhatja a végeredményt. Remélhetőleg lesz hat-nyolc aranyérmünk, s összesen huszonkét érmünk - ekkor már elégedettek lehetünk. A nagy egésszel kapcsolatban hadd figyelmeztessek mindenkit: a kínaik már most ízelítőt fognak adni abból, ami négy év múlva Pekingben várja a sportvilágot, ahol is - véleményem szerint - ők végeznek az éremtábla és a pontverseny élén."