Ha valaki nem tud eleget vizelni, az általában nem jó jel. Ha pedig ez éppen egy kritikus és kötelező doppingvizsgálat idején történik - az tragikus következményekkel jár.
Főként, ha mindez egy újdonsült olimpiai bajnokkal esik meg. S mivel ráadásul magyar sportolóról van szó, mélyen érint mindnyájunkat a hír, ami emelkedett mennyei hangulatunkat drámai hirtelenséggel változtatta pokolira. A minden apróságra kiterjedő részleteket persze még nem ismerjük, azt azonban keserűen vettük tudomásul, hogy kedden este a NOB döntése értelmében nem akasztották az ötkarikás aranyérmet Fazekas Róbert diszkoszvetőnk nyakába az athéni olimpiai stadionban, a szám ünnepélyes eredményhirdetésekor. Jó lenne hinni, hogy itt valami félreértés, végzetes hiba, valami ostoba tévedés történt. A döntésen azonban aligha változtat már bármi is, ez az arany elúszott, végérvényesen. Arra ugyanis nem volt még példa az olimpiák történetében, hogy egy kizárt versenyzőtől elnézést kérjenek, majd mégis megkapja bajnoki érmét. Erre most sincs esély. A dopping fekélyes járványa ránksütötte bélyegét. Ezen - ki ki vérmérséklete szerint - dühönghet, sajnálkozhat, szomorkodhat, átkozódhat. De változtatni a történteken - nincs mód.Az persze régóta nyilvánvaló, hogy a tiltott teljesítménynövelő szerek használata világszerte vészesen terjed, 1968-ban a svéd öttusázó, Liljenval volt az első áldozata a kórnak, alkoholizált állapotát nem volt nehéz felismerni… 1988-ban a kanadai Ben Johnson, a 100 méteres síkfutás bajnoka bukott meg Szöulban. Azóta nem csökkent, hanem egyre nagyobb mértékben terjedt a dopping. Nagy a kísértés, egy-egy olimpiai győzelem kivételes lehetőségeket nyit a bajnokok számára - mind nehezebb ellenállni a kísértésnek, jóllehet 2000 óta egyre eltökéltebb szigorral lép fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság… Hiába, a fenyegetettség nem riasztó eléggé. Idén a kaliforniai doppingbotrány olimpia előtti áldozatává váltak olyan neves atléták, mint az amerikai sprinter Montgomery, a brit Chambers, a világbajnoknő Kelly White és még sokan mások… Athén - még jobban mint Sydney - egyre másra szedi "áldozatait", élen a házigazdákkal, a futó Kenterisszel és Tanuval, a súlyemelő Szabanisszal. Mindez nem vigasztal bennünket, s az sem, hogy Fazekas Róbert szívünket összetörő története távolról sem az utolsó a tragikus és kétes értékű sorban. Olimpikonjaink túlnyomó többsége elfogadta, őszintén vallotta és tartotta is jelszavunkat: "A tisztességes út az egyetlen." És emlékezhetünk, a játékok előtt a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke, Kamuti Jenő is éppen erre kért fel nyomatékkal minden nemzeti olimpiai bizottságot. Nincs mentség, legfeljebb magyarázat a megnyert és elveszített aranyra, tehát ezzel sem megyünk semmire, a várható eltiltással sem.Még a szégyenünk is hiábavaló.