Inkább rózsaszín, mint fekete

Pedig egy évvel korábban az egyesület közel volt ahhoz, hogy megszűnjön. A nagy múltú Palermo, amely 1900-as megalapítása óta 17 idényt töltött a Serie A-ban, 2002 júniusában a csőd szélére került. A csapat Franco Sensinek, a Roma elnökének a tulajdonában volt, aki azonban meg akart szabadulni tőle. Ekkor jelentkezett érte Maurizio Zamparini, aki korábban éveken át a Venezia tulajdonosa volt, de úgy gondolta, hogy Szicíliában, egy nagy múltú egyesület élén sikeresebb lehet.
Az új presidente óriási tervekkel vágott neki a 2002-2003-as idénynek, és csaknem rögtön sikerrel járt: a rózsaszín-feketék néhány A-ligás játékossal (Asta, Bilica, Conteh, Di Napoli, Zauli) megerősítve hajszál híján feljutottak a legjobbak közé. Az utolsó fordulóban nyerni kellett volna a Lecce elleni idegenbeli ki-ki meccsen, ám a rózsaszín-feketék elbuktak, 3-0-ra kikaptak. Zamparini a kudarcból is erőt merített, még több pénzt szánt a csapatépítésre, és újabb A-ligás focistákat csábított le magához: többek között Gianluca Berti kapust az Empoliból, Eugenio Corinit a Chievóból, Luca Tonit a Bresciából, később a két Filippini testvért és másokat, míg edzőnek azt a Silvio Baldinit nyerte meg, aki előbb feljuttatta az Empolit a legjobbak közé, majd bent is tartotta a Serie A-ban.

A Palermo a 2003-2004-es B-ligás idényben a várakozásnak megfelelően gyakorlatilag végig az öt biztos feljutó hely valamelyikén tartózkodott, ennek ellenére egy kisebb hullámvölgy miatti veszekedés után Zamparini elnök elzavarta Baldinit, és szerződtette Francesco Guidolint, a Bologna korábbi trénerét. A rózsaszín-feketék elsősorban Toni 30 góljának (!) köszönhetően nagyszerű teljesítménnyel, 83 pontot megszerezve a Cagliarival holtversenyben megnyerték a Serie B-t, így 31 évvel a legutóbbi felbukkanásuk után viszszakerültek a legjobbak közé.
Guidolin természetesen maradt, és Zamparini újabb stabil A-ligás futballistákkal egészítette ki a keretet: érkezett többek között Barone, Barzagli, Brienza, Guardalben, Zaccardo és Santana, csupa-csupa kipróbált első osztályú zsoldos.

A csapat legjobbja persze továbbra is Luca Toni maradt, aki Marcello Lippinek köszönhetően már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott (Izlandon), sőt, a norvégok elleni vb-selejtezőn győztes gólt szerzett - természetesen Palermóban. A 27 éves csatár 2000-ben a Vicenza színeiben debütált a Serie A-ban, majd két bresciai év és egy súlyos sérülés következett a Palermóba szerződése előtt. Azóta viszont szinte minden húzása bejött, elegendő csak az elmúlt egy-két hónapra gondolni: eljutott a B-ligából az A-ligába, az A-ligából a nagyválogatottba, a nagyválogatottból az olasz futball szentélyébe, a San Siróba, az Inter elleni meccsre, és még nem tudjuk, hogy hol a vége.
Egy biztos: a csatárnak nem szállt a fejébe a dicsőség, még akkor sem, amikor a Siena elleni vasárnapi nyitó mérkőzésen a Palermo az ő góljával nyert 1-0-ra, és szerezte meg a bentmaradáshoz szükséges pontok közül az első hármat. "Imádom, ha a csapatom az én gólommal nyer egy nullra. Egy csatár számára nincs ennél jobb érzés, hiszen ilyenkor érződik, hogy mennyire fontos tagja a csapatnak - emlékezett vissza második A-ligás bemutatkozására a Modena melletti Frignanóban született futballista, aki azonban rögtön előretekintett az Inter elleni szombati találkozóra: - Megpróbáljuk emlékezetessé tenni a milánói estét a magunk és a szurkolóink számára. Az egyik bajnokjelölttel találkozunk, de az első mérkőzésen aratott győzelmünknek köszönhetően nyugodtan várhatjuk a meccset. Az Inter játékosainak már a nevük is félelmet kelt az emberben, de egy bajnokit sohasem szabad előre feladni. Mi sem fogjuk."