Montreal - csődeljárás

Lőttek az álmaimnak. Nesze, neked, kis Notre Dame, Szent Helén-sziget, bóklászás a Mount Royal tavacskái körül, fagyizás a St. Catherine-en, úszás a Claude Robbillard-ban… Úgy terveztem, a nyáron visszatérek évtizedes kanadai kalandozásaim egyik fő állomáshelyére, Montrealba. Gondoltam, a felújított pompás olimpiai létesítményekben élvezem az úszó-világbajnokságot, s közben felkeresem régi barátaimat, kedvenc helyeimet. Mindennek befellegzett. Hat hónappal a nyitány előtt Észak-Amerika Párizsa, a Szent Lőrinc-csatorna metropolisa anyagiak hiányában bedobta a törülközőt, a Nemzetközi Úszószövetség szégyenszemre elvette Montrealtól a világesemény megrendezésének jogát. Felejtsük el személyes csalódottságomat, végtére is magánügy. Ráadásul aggodalomra sincs ok, mármint a vb helyszínét illetően. Ugyan a versengésben eredetileg alulmaradó Long Beachben, Los Angeles tengerparti elővárosában lanyhult a lelkesedés, és nem óhajtott élni az ölébe hulló lehetőséggel, a tavalyi olimpia rendezője, Athén, a 2012-es játékok jogáért versengő Moszkva, több német város, sőt mások is szinte azonnal beadták igényüket.

Mindazonáltal van azért ennek a montreali "csődeljárásnak" két olyan vonatkozása, amely érdeklődésünkre tarthat számot. Az egyik - és ezt egyáltalán nem a kanadaiak védelmében hozom fel, jóllehet meghátrálásuk okait talán jobban meg tudom érteni, hiszen huzamosabb ideig ott éltem közöttük, három esztendőt éppen Montrealban - a sportberuházásokkal járó anyagi terhektől való idegenkedés. Jean Drapeau, a franciás eleganciát és nagyvonalúságot sugárzó város hajdani becsvágyó polgármesterének szelleme - a hatvanas évek végén az expót is ő vitte Montrealba - még mindig kísérthet, aminek eredményeként, amikor a vb rendezői végső elkeseredésükben extra anyagi támogatásért a városhoz fordultak, a városatyák kereken megtagadtak minden terven felüli segítséget. n Noha a kanadai város nyári olimpiájának jövőre már a harmincadik évfordulóját ünneplik, az emlékek a szokásosnál élénkebben élnek az egész tartomány lakosságának emlékezetében. Az idő sok mindent megszépít, de tagadhatatlan, hogy három étvized távlatában sem képes rózsás színben feltüntetni az akkori olimpiai mozgalmat, különösképpen a játékokhoz fűződő súlyos terheket, amelyektől a jóhiszemű polgárok okkal érezték becsapottnak magukat.

Roger Taillber, a francia építész - Drapeau egyetértésével - nagyvonalú terveket dolgozott ki a stadion, az uszoda és a velodrom együttesére. A különleges tervek gyakorlati megvalósítása eleve rendkívüli nehézségeket támasztott, erre jött a kegyetlen kanadai tél, aztán menetrend szerint a sztrájkok, technikai és pénzügyi nehézségek. Végül a nyitható tetőszerkezet el sem készült, óriási, több száz millió dolláros ráfizetéssel zárultak az ötkarikás versenyek, s ezt a deficitet különféle adók formájában még tizenöt évig nyögte Montreal és Québec tartomány népe. Jellemező, hogy ezután az 1984-es játékokra - írd és mondd - csupán egy jelentkező akadt - Los Angeles. n A másik vonatkozás: Budapest - megfelelő kormánygaranciával - vállalkozott a 2006-os Európa-bajnokság megrendezésére, ugyanebben a sportágban. Nem óhajtunk semmiféle párhuzamot vonni Montreal és a fővárosunk között. Nekünk nincsenek kétségekre okot adó emlékeink sem: 1926-ban, majd 1958-ban általános elismerést aratva rendeztünk kontinensbajnokságot, az elsőt a Császár-uszodában, a másodikat a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában.

Érzékelve azonban azt a hercehurcát, amely immár két esztendeje folyik nálunk a rendezés feltételei, körülményei, helyszínei körül - úgy véljük, máris késésben vagyunk a felhívással: minden illetékes vegye komolyan ezt a nemzeti sportügyet! Nem engedhetjük meg, hogy a Montrealt ért szégyenben legyen részünk!