Mexikóval is döntetlent játszott a svéd válogatott

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.01.27. 21:00
Címkék
Lars Lagerbäck, a magyarral azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő svéd válogatott szövetségi kapitánya azt mondta együttesének amerikai túrája előtt, hogy a rendelkezésére álló második vonalból is ütőképes csapatot kíván formálni az Egyesült Államokban. Nos, ha célját még nem is érte el, jó úton halad: tartalékjai Dél-Korea után Mexikóval is döntetlent játszottak (ezúttal gól nélkülit), de könnyen nyerhettek is volna.Jared Borgetti, aki pár nappal korábban, a mexikói bajnokságban mesterhármast szerzett, jóformán egyszer került helyzetbe, rögtön a meccs elején - utána a svéd kapusnak, Jonas Sandqvistnak ritkán akadt dolga. Stefan Ishizakinak viszont a túloldalon több lehetősége is volt, a 66. percben például a szinte üres kapu fölé lőtt. Ricardo Lavolpe, a mexikóiak szakvezetője egyre nehezebb helyzetbe kerül, mert tanítványai továbbra is gyengén futballoznak, miközben vészesen közeledik a február 9-i, Costa Rica elleni vb-selejtező.MEXIKÓ-SVÉDORSZÁG 0-0
San Diego, 35 521 néző
V: Hall (amerikai)
MEXIKÓ: O. Pérez - Carmona (Méndez, 46.), Rodríguez, Sánchez, Salcido - Lozano (Pineda, 72.), Pardo, R. García (Osorno, 58.), Mattias (L. E. Pérez, 72.) - Fonseca, Borgetti (Medina, 63.)
SVÉDORSZÁG: Sandquist - Lundquist, Persson, Lucic, Nylund - D. Andersson, Alexandersson (P. Andersson, 82.), Ishizaki, Hysén (Djuric, 45.) - Rosenberg (Berglund, 77.), Elmander (Mourad, 77.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik