Pénzosztás

Azt sem, hogy annak a szavaira, aki a sorsáról dönt, odafigyelünk, mert az elosztás privilégiuma hatalmat és befolyást jelent a politikában, a gazdasági életben, s éppen így a sportfejlesztésben is (ahol pedig ildomosabb lenne persze hatalom gyakorlása helyett az ügy szolgálatáról szólni).A sport 2005. évi költségvetésének eredeti változata - Athén sikereit mintegy elfeledve - az alig túlélhető nyomor árnyékát vetítette társadalmi szervezeteink elé, s a közös riadalom korábban nehezen elképzelhető, egységesen harcias csapattá formálta a fenyegetetteket. Fellépésük két látványos intézkedést eredményezett: előbb az országgyűlés módosított a büdzsén (1.7 milliárd forint emelés), majd a miniszterelnök közbenjárására a kormány az általános tartalékok terhére javított tovább a helyzeten 1.2 milliárddal. A "hárommilliárdos akció" nyomán öröm és megkönnyebbülés érződött a sportélet valamennyi térségén. Az életben maradásért folytatott küzdelem egysége viszont nyomban feledésbe merült, helyet adva a nagy kérdésnek: ki ossza fel és hogyan a "sikerdíjat"? A meghatározó ernyőszervezetek - a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a szakági szövetségeket, az olimpiai sportágakét is magában foglaló Nemzeti Sportszövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság - valamennyien úgy vélték, felelősek és egyben kompetensek is az újrafelosztásban. A kérdésben érintett még a parlament Ifjúsági- és Sportbizottsága, a Nemzeti Sporttanács, a Nemzeti Sporthivatal.Emlékezhetünk, meglehetősen éles pengeváltás tanúi lehettünk a közelmúltban a MOB és a NSSZ között. Különösképpen az ötkarikás mozgalom vezetőit érte érzékenyen az új sporttörvényben meghatározott változás: a korábbi pénzelosztási funkció helyett a kiemelten közhasznú testületnek meg kell elégednie a javaslattétel lehetőségével.A tárgyilagosság kedvéért: a MOB évről évre helyes arányokat alkalmazva osztotta szét az államtól kapott támogatását. Tartozunk az igazságnak ellenben azzal is, hogy a feladatot csak 1998 után bízta rá a kormányzat, megelőzően szintén csupán javaslattevő szerepet játszott. Nem a demokratizálás szándéka indította egyébiránt a sport vezetését arra, hogy a kifejezetten szakmai megfontolásokat követelő pénzelosztással a MOB-ot hatalmazza fel, sokkal inkább az a körülmény, hogy a kérdésben illetékes minisztérium "elengedte" a hozzáértő szakembereit. A MOB volt annyira előrelátó, hogy a legértékesebbeket átmentette saját szervezetébe. Korábban ugyanazok a személyek - a sporthivatal keretei között, külön főosztályt alkotva - évente lényegében három hónapot a társadalmi szervezetekkel, sportági szövetségekkel történő költségvetési egyeztetésekkel töltöttek, amelyek szerződéssel zárultak. Ez a demokratikus elveknek is megfelelő előkészítő folyamat az évente bekövetkező sokrétű változások (versenyprogram, eszköz beszerzés stb) részletes elemzésével biztosította a döntések korrektségét.A költségvetés az adófizetők forintjaiból tevődik össze - közpénz. Elosztása nyomatékos felelősséggel jár, s nemcsak megalapozott szakértelmet, hanem szigorú ellenőrzést is feltételez. Az odaítélésben nem játszhat szerepet elfogultság, mások érdekeit figyelmen kívül hagyó önös érdek. Az államigazgatási szerv - esetünkben a Nemzeti Sporthivatal - ilyen: semleges, pártatlan és feltételezhetően objektív. A döntéshozatal megkerülhetetlen állami felelősség azért is, mert a támogatottak különböző csoportjait a demokrácia jegyében egyébként is elszaporodott, s egymás közötti viszonyaikban saját érdekeik védelme mellett érthetően számos önös elemet érvényre juttatni igyekvő társadalmi szervezetek alkotják.Minden illetékes szervezet - remélhető önmérsékletet tanúsítva - kidolgozza tehát elképzelését az állami támogatás elosztására. A Nemzeti Sporttanács, amely egyébként magába tömöríti a leginkább érintett szervezetek képviselőit is, eleget téve a demokratizmus szabályainak, alaposan megvitatja majd a javaslatokat február 8-án. Ám a végső szót - s ez így van rendjén - a Nemzeti Sporthivatalnak kell felelősséggel kimondania.