Futballkapuból az antenna fölé

- Jó a csapatának a neve!
- Moers… Nem is tudom… - csodálkozott rá a kijelentésre ifjabb Grózer György, a magyar válogatottban 16-szor szereplő, három esztendeje Németországban profiskodó, 1984-es születésű játékos, akinek neve az édesapjához hasonlóan már most jól cseng a nemzetközi röplabdaéletben.

- Speciel a másikra gondoltam.
- Melyikre?

- Grózer SC. Ne mondja, hogy tőlem hallotta először!
- Vagy úgy - mosolyodik el. - Ez tényleg jól hangzik, egyetértünk. Tényleg hallottam már, az itteni lapok, magazinok rendre szóba hozzák.

- Ennyire jól megy a játék?
- Nem panaszkodhatom. A statisztikák is ezt jelzik: vezetem a Bundesligában az ütők rangsorát, valamint a blokkok és a nyitások rovatot.

- Így állnak a hatodik helyen. Mi volna, ha a többiek is iparkodnának?
- Jó kérdés. A szélsőjátékunk tragikus, így rengeteg feladat hárul rám, szinte az összes labdát én kapom a feladótól. Még szerencse, hogy centerben Szekeres Tomi szerepel, nélküle még nehezebb volna.

- Kinőtte ezt a csapatot, nem?
- De igen. Április végén lejár a szerződésem, és szinte biztos, hogy továbblépek.

- Irány Olaszország?
- De jó lenne!

- A hírek szerint nem esélytelen.
- Korai még ez a kérdés. Persze az árulkodó, hogy egy olasz csapat szeretett volna már most kölcsönvenni a rájátszásra, ám a klubok nem tudtak megállapodni. Szeretnék, nagyon szeretnék a világ legerősebb bajnokságában játszani, vonz az a környezet, az a hihetetlen profizmus, amely körülveszi ott a sportágat. Új impulzusok, kihívás, de jó lenne már, ha ott tartanánk…

- Unja már a német bajnokságot, a német életet?
- Nem erről van szó. Kiválóan érzem magam, nincs gondom a nyelvvel sem, amit többek között annak köszönhetek, hogy amikor édesapám öt évig itt játszott, volt időm megtanulni. Ha nem jön össze az olaszországi szerződés, megeshet, maradok a Bundesligában, ám egy sokkal jobb csapatban.

- Mondjuk a Friedrichshafenben?
- A Bajnokok Ligája-szereplés, no meg a feladó, Koch Robi, valamint jó barátom, Nagy Peti személye sokat nyomna a latban.

- Minden szaván érződik, meg akarja mutatni a világnak. Kitörni készül.
- Jól látja. Úgy érzem, eljött az én időm. Három éve igazoltam Kaposvárról ide, ami, bátran kijelenthetem, életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Rengeteget fejlődtem, tanultam ez idő alatt, tizenkét kiló izmot szedtem fel, és sok-sok tapasztalatot szereztem. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen már az idejövetelemkor, azaz tizenhét évesen megkaptam a lehetőséget, végigjátszottam a meccseket, mindez azonban már nem elégít ki. A nemzetközi porondon is szeretnék bizonyítani. Ráadásul a név is kötelez, ugyebár.

- A példaképe?
- Természetesen! Akinek olyan jó játékos volt az édesapja, mint nekem, nem is lehet más. Büszke vagyok rá, remélem, ő is az lehet majd rám.

- Az ő nyomására választotta ezt a sportágat?
- Nem. Nyilván valamilyen szinten közrejátszott a döntésemben, hiszen a pálya mellett figyeltem őt, ha kellett, labdákat szedtem, viszont sohasem erőltette, hogy én is kipróbáljam ezt a játékot. Korán, nyolcévesen a suliban kezdtem, a Vasas utánpótlásában folytattam, közben azonban rendszeresen kosaraztam és fociztam, azaz három sportágat űztem egyszerre. Tizenkét évesen aztán úgy tűnt, a foci lesz a befutó, hiszen az Újpest hívott, és igent mondtam. Egy tehetségkutatón fedeztek fel, rögtön kiszorítottam az első számú kapust. Jó volt, szép volt, ám az edzéseken nem szerettem a sok futást, ráadásul a szívem is visszahúzott. Tulajdonképpen innen indult ez a pályafutásom. Dunaújvárosban, majd Kaposvárott játszottam, amikor apu volt csapata, a Moers hívott. A többi ismert.

- Milyen folytatásban bízik? A szakemberek óriási jövőt jósolnak.
- Legyen igazuk! Rajtam nem fog múlni. Imádok röplabdázni, az adottságaim is megvannak hozzá, elszánt is vagyok. Remélem, szerencsém is lesz, elkerülnek majd a sérülések, és sikerül elismert játékossá válnom, olyanná, akit szidnak az ellenfél drukkerei. Mert azt már tudom, mindig a legjobbat találják meg.

- Tapasztalat?
- Az. A nyitásaimnál rendre fütyülnek, ordítoznak a rivális drukkerei, mindenhogy megpróbálnak megzavarni. Szeretem ezeket a helyzeteket, növeli a harci kedvem, ilyenkor szó szerint szétütöm a pályát. Ha én egyszer tűzbe jövök…

- A válogatottság tűzbe hozza?
- Tűzbe hozna, ha normálisak lennének a körülmények. Mondanom sem kell, csodálatos érzés volt a válogatott mezét magamra húzni, együtt játszani a nagyokkal, Kántor Sanyival, Mészáros Dömével és a többiekkel. Idővel aztán mindannyiunkon éreztem, ez így, nulla felkészülés nélkül nem megy, ilyen káoszban lehetetlen jól szerepelni. Tudom, hallottam, egy új menedzsment azon mesterkedik, hogy profikörülményeket biztosítson, bízom benne, sikerrel jár, akkor mi sem természetesebb, számíthatnak rám. Viszont ha nem változik semmi, azt hiszem, nem én leszek az egyetlen, aki fájó szívvel búcsúzik a válogatottól.

- No igen, a németek szívesen látnák…
- Valóban, amikor kijöttem, ez is szóba került. Azóta senki sem beszélt velem erről, ám hallottam, hogy számítanának rám. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Magyar válogatott szeretnék lenni, így világbajnokságon, Európa-bajnokságon szerepelni, viszont sokszor felteszem magamban a kérdést: lesz rá lehetőségem?