Már négy ponttal vezet a PSV

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.02.20. 21:47
Címkék
Ami az egymás elleni rangadón nem jött össze, egy héttel később sikerült: a PSV elszakadt az AZ Alkmaartól. A listavezető odahaza simán megverte a NEC együttesét, miközben az AZ csak 1-1-re volt jó a Roda JC ellen, így a két éllovas közötti különbség négy pontra nőtt.
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Vennegoor of Hesselink továbbra is második a góllövôlistán
Az eindhoveniek körülbelül negyedórán keresztül kínlódtak ellenfelükkel, aztán ritmust váltottak, kedvük szerint kombináltak (még Van Bommel távollétében, illetve Vogel sérülését követően is), és négy gólt szerezve jó főpróbát tartottak a Monaco elleni Bajnokok Ligája-ütközetre. A bajnokaspiráns az idény során már tizenkettedszer ért el legalább három gólt egy mérkőzésen, ebből 11-szer győzelmet ért a gólzuhatag, mindössze a Feyenoordnak rúgott hármas után kellett beérnie az egy ponttal.

Az ősszel még az AZ is abszolút gólgyártó csapatnak számított (nála többször egyetlen más gárda sem volt eredményes a bajnokság első felében), csakhogy a tavasszal jelentős visszaesés tapasztalható az alkmaariaknál. Co Adriaanse alakulata az eddigi öt fordulóban hat gólt jegyzett, ami kilenc pontot hozott a konyhájára. A Bodor Boldizsárt végig a soraiban tudó, Bodnár Lászlót viszont mellőző Roda elleni mecscsen De Cler révén csak egy gólt hozott össze az együttes, amire a látogatók Kah találatával felelni tudtak, így alakult ki a pontosztozkodás. Piros lapok tekintetében viszont a Roda győzött: a hektikus finisben két kerkradei (Cissé, Van Dijk), illetve egy alkmaari (De Cler) labdarúgó kapott levonulási parancsot.

Amszterdamban, az Ajax-Den Bosch összecsapáson is izgalmas volt a hajrá: a 90. percig gól nélküli döntetlenre álló mérkőzést végül 2-0-ra nyerte meg a harmadik helyen álló hazai gárda. Az amszterdamiakon De Ridder segített, a cserecsatár előbb gólt szerzett, majd gólpasszt adott Bukarinak.

A Babos Gábor nélkül felálló Feyenoord is 2-0-s győzelmet ünnepelhetett, a rotterdamiaknál a De Ridderhez hasonló teljesítménnyel kirukkoló Dirk Kuyt volt a vezér. A kikötővárosiak ezzel a diadallal megerősítették a negyedik helyüket, és egy ideig se előre, se hátra nem tudnak lépni, tekintve, hogy a harmadiktól (Ajax) és az ötödiktől (Utrecht) is hat pontra vannak.
Bodor Boldizsár mellett még egy honfitársunk jutott szóhoz a fordulóban, Pető Tamás a 34. percben szállt be Slot helyére, de ő sem tudta meggátolni a NAC Breda waalwijki vereségét.

HOLLAND CASINO EREDIVISIE
22. forduló: RBC Roosendaal-Willem II 2-0 (De Graaf 58., Hammond 90.), PSV-NEC 4-1 (Pak Dzsi Szung 21., Beasley 45., Vennegoor of Hesselink 71., Ooijer 77., ill. Butahar 55.), Utrecht-Feyenoord 0-2 (Castelen 10., Kuyt 57.), Ajax-Den Bosch 2-0 (De Ridder 90., Bukari 91.), AZ-Roda JC 1-1 (De Cler 26., ill. Kah 32.), De Graafschap-Heerenveen 2-1 (Van Beukering 48., 77., ill. Rose 73.), Groningen-Twente 0-1 (N’Kufo 14.), RKC Waalwijk-NAC Breda 1-0 (Hoogendorp 12.), Vitesse-Den Haag 3-4 (Janssen 31., 57., Gluscsevics 90., ill. Den Ouden 43., 63., Stroeve 70., Van der Gun 77.)
Az élcsoport: 1. PSV 55 pont, 2. AZ 51, 3. Ajax 47, 4. Feyenoord 41, 5. Utrecht 35 (26-23), 6. Heerenveen 35 (38-37)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik