profile

MONCZ ATTILA

1662 Cikk
Egyéb egyéni
2024.12.18. 23:39

Ugrás az ismerősbe – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A szponzorációs koncepció a labdarúgó Bajnokok Ligáját vagy a Német Kupát idézi, kevés támogatót várnak, több pénzért, ezen a szinten még több ellenszolgáltatásért. Aligha véletlen, hogy a főszponzort, illetve az autószállítót leszámítva a négy »lóvés« partner a 2018–2019-es sorozat óta kitart a Tournee mellett.
Kézilabda
2024.12.12. 00:08

Sportos bécsi vásár – Moncz Attila publicisztikája

NS-vélemény. Bevallom, én akkor nagyon elégedett voltam, mert a legtöbb edző boldog lett volna a »felső vezetés« irányjelző táblája miatt, erre jött valaki, aki megmarkolta, amit meg kellett markolni és bemondta az elődöntőt. Azt, ahol 12 éve egyetlen világversenyen sem járt a női kézilabda-válogatott.
Bajnokok Ligája
2024.11.29. 23:51

Fejcserés támadással irány a világ teteje! – Moncz Attila publicisztikája

NS-VÉLEMÉNY: Még ha a portugál liga nem is vethető össze az angollal, jelzésértékű, hogy a góllövőlista első helye mellett top 10-es a lövések, a kulcspasszok, a cselek és a támadóharmadban szerzett labdák terén is. Nem érzésre, hanem a számok alapján. Ráadásul Gyökeresnek mindegy, hogy egyedüli ék vagy párban kell elöl játszania, mindkét műfajban képes alkotni.
Tenisz
2024.11.21. 23:37

Gyáva nyúlból oroszlánkirály – Moncz Attila publicisztikája

NS-PUBLICISZTIKA. A búcsút nem Rafa feje, hanem a teste idézte elő. Megkövetelte az áldozatot a több mint két évtizedes parádéért. A minden labdamenetbe, minden ütésbe mindent beleviszek stílusért. Aki olyan búcsúbeszédet mond, mint ő Málagában, az fejben még bivalyerős. De aki évek óta hiába jár edzőterembe, hiába próbálja megerősíteni mindenét, a teste rendre megállítja, annak értelmes fejjel meg kell hallania az idők szavát.
Egyéb egyéni
2024.10.03. 23:37

Formula–1 a vízen – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Daltonék ugyan a verseny szélesebb körűvé tételével, illetve a globális elismerés növekedésével indokolták a választásukat, de ne legyenek illúzióink, a pénz volt a vezérelvük. Úgy ez már különösen érthető, ha elolvassuk a Pompeu Fadra Egyetem 2023 májusában készült tanulmányát, amely az America’s Cup rendezése miatt 1.2 milliárd eurós (2.1 milliárd dolláros) pozitív gazdasági »lökést« jósolt Barcelona városának, illetve a régiónak.
Jégkorong
2024.09.12. 23:29

Jöhet a pofonok nélküli boksz? – Moncz Attila publicisztikája

Ezen sportágak népszerűségéhez éppen a megalkuvás nélküli, győztes mentalitás járul hozzá, ami dinamizmussal ruházza fel a küzdelmet, és ami – az Independent publicistája szerint – »…a dicsőségért való küzdelemben operaházi látványosságot teremt az egyének, illetve a csapatok között«.
Spanyol labdarúgás
2024.08.12. 00:21

Amerikai túra mentette meg a Barcát – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Soriano nyitó ajánlatában egy ország, három hét és öt mérkőzés szerepelt, ebből lett a végén két ország, három hónap és 14 találkozó. A tízezer dollárból viszont sokkal több. Az összesített mérleg 461 799 pesetás profitot hozott ki az út végére, ami vastagon fedezte a klub 200 ezer pesetás adósságát.
Foci Eb 2024
2024.07.17. 22:36

Az angol futball Mózese – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Semmiképpen sem jelenteném ki, hogy Angliának »jár« most már egy nagy torna aranyérme. Southgate növekedési pályára állította a válogatottat, de 2016-tól napjainkig nem lehet annyit dolgozni, hogy azzal eltüntessük az előző ötven év összes hiányosságát.
Foci Eb 2024
2024.07.11. 23:27

Narancsos őrület – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Mindenütt sok a gyerek, akik így nem csupán a játék szeretetét, de a körülötte lévő miliőt is úgy szívják magukba, hogy azt idővel ők is képesek lesznek továbbadni. Az pedig senkit sem érdekel, ha nincs jegye a meccsre, az Oranje Parade bőven kárpótol mindenkit.
Magyar válogatott
2024.06.29. 23:45

Két meccs kontra hat év – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A szurkoló azt szokta meg, Marco Rossi válogatottja rendre felülmúlja önmagát, és azt tekintette alapnak. Németországban viszont csak a »basic« verziót kaptuk, ami még így is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ahol ez a csapat tartott az olasz szakember 2018. júniusi hivatalba lépésekor.
Kézilabda
2024.06.12. 23:23

Szólás, szabadság – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A futballért mint csúcstermékért a televíziós társaságok fizetik a legtöbbet, így az ő igényeik nagyjából az »Igenis, értettem, hozom!« kategóriába tartoznak. Amíg a »táplálkozási lánc« tetején nem az kérdés, kapnak-e interjúalanyt a riporterek, hanem az, mennyit, addig egyre lejjebb haladva, eljutva mondjuk az újságírókig, már az a felvetés kerül elő, hogy lesz-e kedve még megállni ott valakinek az addig már több helyen, többféleképpen vegzált labdarúgók közül.

1

/

84