Lapozzunk! – Moncz Attila publicisztikája

Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője a minap jogerőre emelkedett döntés szerint 70 ezer fontos pénzbírságot, valamint kétmeccses eltiltást kapott, amiért az Everton elleni bajnoki lefújását követően verbálisan inzultálta Michael Oliver játékvezetőt. Arról eltérőek a vélemények, hogy miképp fogalmazott, a szakember állítja, csak annyit mondott, majd megköszöni Olivernek, ha miatta nem lesz bajnok a Liverpool. A hivatalos papíron viszont már az szerepelt, hogy „Ha nem leszünk bajnokok, akkor amiatt téged foglak hibáztatni”. De tulajdonképpen mindegy is a szöveg, hiszen a tételt vélhetően alaposan megnyomó „kötőszavakat” nem is igazán említik. Ugyanakkor, ha már ennyit, egy magyar ember bruttó éves átlagkeresetének több mint négyszeresét kell kifizetni ilyen szavakért, azon lehet, érdemes elgondolkozni. Nyilván Slot éves fizetése (6.6 millió font) messze nincs összhangban az itthoni bérezéssel, ugyanúgy, ahogyan a holland szakember viselkedése is messze járt a gentlemanekétől, de az ilyen büntetési tételek láttán felvetődhet a bírók vattába csomagolásának érzése is.

Az én megyei bajnokságokon nevelkedett lelkemben okvetlenül. Gyerekkoromra visszaemlékezve, egy-egy ilyen párbeszéd láttán még röhögött is volna a játékvezető, ha ennyivel megússza a zűrös meccset. De még a kétezres évek elején sem volt más a helyzet, tapasztalatból tudom. Amikor a lelátóról „szakmát váltva”, újságíróként hivatalosan is megismerkedtem Kassai Viktorral, az akkori legjobb magyar bíróval, a nevem hallatán elkezdett mosolyogni, megjegyezve, hogy „Apádra emlékszem”. Apukámnál később érdeklődtem, hogy ugyan már, mit mondott neki (Kassai Komárom-Esztergom megyében kezdte a pályafutását, az ácsi pálya pedig az egyik leghírhedtebb volt arrafelé), mire ő csak annyit közölt, „Biztos megdicsértem párszor!” Egyébként jóban voltak, ezt tanúsíthatom.

Nem titok, az a bíró nem született meg és nem is fog megszületni, akivel maradéktalanul elégedett leszek, és sajnos egyre jobban nő a távolság köztem és közöttük. Részben azért, mert sokan a futballpályát összetévesztik a világot jelentő deszkákkal, pedig nem nekik kellene maguknak követelniük a főszerepet, másrészt pedig azért, mert túlságosan is hagyatkoznak a VAR-ra. Halogatják a döntést, vagy még rosszabb, nem merik vállalni. Mert félnek a hibázástól. A gép pedig biztonságot ad. De ugye nem a gép kapja meg a játékvezetői díjat?

Erre jó példa a nagyszerű Oliver sporttárs, aki a mögöttünk hagyott hétvégén (tehát már bőven a Slot-eset után!) a Crystal Palace–Millwall mérkőzésen nem vette észre, hogy Liam Roberts kapusnak még az Éric Cantona, Oliver Kahn kettőst is sikerült felülmúlnia a kungfurúgás hatékonysága terén, amit Jean-Philippe Mateta kórlapjának tanúsága szerint a 25 öltés bizonyít. Azt, hogy egy kapus nyújtott lábbal fejbe rúg egy csatárt, csak a VAR segítségével sikerült realizálni. Kíváncsian várom, hogy a nálam Slot szidalmainál jóval súlyosabb esetet miképp szankcionálják az illetékesek. Az aligha elég, hogy Olivert „kiveszik” a hétvégi Premier League-fordulóból. Ha sikerül következetesen alkalmazni a büntetési tételeket, egy szavam sem lesz.

Természetesen az is igaz, hogy a játékosok és a közreműködők is egyre kevésbé partnerek. A folyamatos teljesítési és üzleti kényszer ezen a téren is érezteti hatását. Sajnos. Akadnak persze ellenpéldák, és elnézést, hogy más sportághoz „fordulok”, de arra az esetre talán még mindenki emlékszik. Két héttel ezelőtt rendeztek egy Veszprém–Sporting kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzést. Jesper Madsen és Mads Hansen eleve a legtöbb városban messze van a díszpolgári címtől, de ez aznap este csaknem fél óráig Veszprémben különösen igaz volt. Aztán szegény Madsen minden előzmény nélkül összeesett, attól kezdve Hansen egyedül vezette a mérkőzést. Nyilván alaptalan remény volt, hogy hibátlanul végzi a dolgát, ezen sebesség mellett az két bírónak is lehetetlen, de Hansen „beleállt” a kihívásba, a helyzet nehézségével tisztában lévő játékosok és a szurkolók pedig mindenben partnerei voltak.

De sajnos nem ez az általános, amit mutat a mérkőzések után, illetve játékon kívül kiosztott lapok számának növekedése is. Az említett Everton–Liverpoolon például három pirosat kellett kiosztani a végén. Slot mellett jutott egy a 98. perces egyenlítő gólt „okosan” a Liverpool-tábor előtt ünneplő Abdoulaye Doucourénak, valamint az emiatt „emberkedő” Curtis Jonesnak is. Slotot ráadásul az idény korábbi részében is kiállították a Ligakupában, illetve a hozzá hasonlóan szorgos lapgyűjtő edzők száma is egyre magasabb, a lista élmezőnyében természetesen Diego Simeonéval és a műfaj koronázott királyával, José Mourinhóval.

Persze ők is messze vannak attól a szakvezetőtől, aki alighanem csúcstartó ezen a téren, ráadásul egy más szempontból is unikális mérkőzésen. 1969-ben Angliában az FA Challenge-kupában találkozott egymással a Tongham Youth és a Hawley Reserves csapata. Az egyik partjelző civilben a Tongham vezetőedzője volt, és amikor az egyik játékosa megsérült, berohant a pályára segíteni neki. A túlbuzgó bírótól ezért sárga lapot kapott… De nem csupán emiatt készült a meccsről Booked címmel dokumentumfilm! A mérkőzés jegyzőkönyvében az összes játékos neve mellett ugyanis szerepelt a sárga lapos figyelmeztetés. Ha nem a pályán kapta meg, akkor a mindössze másodéves bíró az öltözőben írta be neki. Nem számított, hogy egy vágás miatt az egyikük már a kórházban sem volt, a másikuk meg egy esküvő miatt a környéken sem (de legalább valaki használta a nevét), jött a sárga. Később a regionális szövetség ugyan törölte a büntetéseket, illetve az illetékesek mindent megtettek az eset eltüntetése érdekében, de John Bush rendező nyolc játékost is felkutatott, így jöhetett a mozi! (A bírót is megtalálta, de ő nem akart nyilatkozni.)

Ami viszont elsőre hihetetlen, de igaz: mérkőzés előtt is lehet lapot kapni, szélsőséges esetben pirosat is. A legmókásabb, egyesek szerint az 1970-es Guinness-rekordok könyvében szereplő eset Skóciában zajlott le, amikor egy ificsapat minden tagja már a kezdő sípszó előtt sárga lapot kapott. Csak mert olyan bíró vezette a mérkőzést, akivel már összetűzésbe keveredtek, így amikor meglátták, „illő” szerenáddal fogadták a pályán. A játékvezető nem volt vevő az ingyenkoncertre. Ennél persze akadtak súlyosabb esetek is, az élükön talán Patrice Evráéval. A többek között Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó az Európa-liga 2017–2018-as évadában a Guimaraes elleni mérkőzés előtt megrúgta csapata, a Marseille egyik szurkolóját. Kiállították, az idény további részére eltiltották, az OM pedig szerződést bontott vele. Hozzá képest csak kisdobos volt Jean Fernandes, a Cerro Porteno kapusa, aki a 2021-es paraguayi Szuperkupa-mérkőzésen obszcén jelzésekkel adott szabadidős tippeket az ellenfél Olimpia szurkolóinak. Naná, hogy ebből is piros lett, viszont egyik esetből sem származott létszámbeli kára a vétkes csapatának, mert a szabályok szerint a kezdés előtt még lehet „cserélni” a kiállított futballistát.

Talán utóbbi példákból is látszik, egyik oldal sem hibátlan. De ha a válságkezelés annyit tesz, hogy az egyik felet – olykor elvtelenül – védjük, és kizárólag a másikat büntetjük, az hosszabb távon nem vezet jóra. Az oldalak közötti távolság csak nőni fog, ami senkinek sem jó.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!