Új értelmet kapott a 12. ember – Moncz Attila publicisztikája

AMIKOR GYEREKKOROMBAN páratlan létszámban jelentünk meg a futballpályán, a csere szóba sem kerülhetett, hanem az első ránézésre kicsivel gyengébbnek tűnő csapatba került a plusz egy fő, aztán hajrá, játszottunk, ameddig bírtuk. A végén persze a vesztes együttesnek mindig volt egy érve („Eggyel többen voltatok!”, „Nektek könnyű, nálunk volt a leggyengébb!”), de aztán nevettünk egyet, és legközelebb ugyanilyen alapfelállás esetén simán belevágtunk az öt a hat vagy éppen a hat a hét elleni csatába. Elvégre semmi sem múlt a meccsen, a lényeg a futball volt. Ma, amikor milliárdos üzlet a labdarúgás, már 22 másodpercnyi egyenlőtlen létszám miatt képesek egymásnak menni a felek – már ha az emberelőny nem kiállításból, hanem bírói hibából fakad. Különösen akkor, ha annyi idő alatt történik olyan esemény, ami az egyik fél szerint hatással volt a találkozó végkimenetelére.

Ahogyan szombaton a Heerenveen–Fortuna Sittard holland bajnokin történt. A 88. percben a hazai csapat 2–1-es vezetésénél a Sittard kettőt szeretett volna cserélni, Owen Johnsonnak és Darijo Grujcicnak kellett volna bejönnie Édouard Michut és Ryan Fosso helyére. Előbbi kettő szépen be is vágtatott, viszont a pihenésre ítéltek közül csak Fosso jött le, Michut-t a kispadról jövő kiabálás megzavarta és egy csapattársa visszaterelte a pályára. Tizenkettő a tizenegy ellen a Fortuna kiharcolt egy bedobást, ekkor észlelte mindenki a hibát… Viták és veszekedések után, ha nem is Michut, de Jasper Dahlhaus levonulását követően az ominózus bedobással folytatódott a játék, az akcióból szöglet, abból pedig egyenlítő gól született, az egész bohózat megkoronázásaképp Grujcic asszisztjából.

A Heerenveen edzője, Robin van Persie, a korábbi kiváló csatár, aki a rossz nyelvek szerint hajdan az Arsenalban megszokta, milyen 11 a 12 ellen futballozni, a mérkőzés utáni értékelésében minden egyes mondatában elhelyezett legalább egy, nemzetközileg is ismert f betűs szót, közben a gól érvénytelenítését, valamint a győzelmet követelte a frízeknek. „Úgy tűnik, ez megengedett és elképzelhető, elhiszitek?! Ez lehetséges?! Miképp lehet, hogy egy csapat tizenkét emberrel játsszon tizenegy ellen? Vérlázító!” – háborgott.

Ami tény: a „szellemjátékos” abban a 22 másodpercben nem ért a labdához, de a bedobást akkor harcolta ki a Fortuna, az azt követő káoszban pedig játékosainak bőven volt idejük előre helyezkedni. De hogy most minek kell következnie, arról még a Holland Labdarúgó-szövetségnek sincs fogalma. A szerinte „kellemetlen és kínos” helyzetben bekérte a klubok és a bírók állásfoglalását, majd pedig a nemzetközi szabályalkotó testülethez (IFAB) fordult. Nem tudni, mi lesz az ügy vége. Újrajátsszák az utolsó percet és a ráadást, esetleg a teljes meccset? Netán hagyják az egészet a fenébe, és marad a pályán regisztrált 2–2? Vagy mindent elsöprő újdonságként a vétlen csapat nemhogy 2–1-gyel, de annál nagyobb különbséggel megkapja a győzelmet és az azért járó három pontot? De lehet-e azt a gárdát vétkesnek bélyegezni, amely talán nem is hibázott, nem úgy a bírói négyes, amelynek kötelessége lett volna az elejétől a végéig ellenőrizni a csere szabályszerűségét?

A baj ott van, hogy a komplex folyamatra még nincs precedens, ezért nem mer senki százszázalékos biztonsággal állást foglalni. Olyan még sohasem volt, hogy „adminisztratív” úton előálló létszámprobléma alatti időben a meccs sorsát érdemben is megváltoztató esemény történjen. Olyan ugyanakkor már előfordult, hogy egy csapat másodpercekre „elcserélje” magát. Arra, hogy Dél-Amerikában volt ilyen, talán oddsot sem adtak volna a fogadóirodák (tavaly nyáron a Santos és a Blooming Copa Sudamericana-randevúján a brazilok érezték ezt jó ötletnek néhány másodpercig), de hogy a talán legprecízebb „futballországban”, illetve a sportág őshazájában is megéljünk ilyet, ráadásul a kétezres években, nos, arra én biztosan nem fogadtam volna. Ha meg mégis, akkor csak jött volna a szokásos bukta…

Merthogy Angliában és Németországban is előfordult már ilyen. A szigeten 2000 januárjában, az FA-kupa negyedik fordulójában, a Tranmere Rovers–Sunderland meccsen. A hazaiak 1–0-ra vezettek, de a bíró Clint Hillt kiállította. Röviddel később a Tranmere meglehetősen egyoldalú cserét hajtott végre: Stephen Frail bejött, de senki sem ment le. A BBC így számolt be az eseményről: „Kezdetben folytatódott a játék, de amint a játékvezetők észrevették, hogy a Tranmere még mindig tizenegy emberrel futballozik, a játék káoszba torkollott, mindkét kispad heves vitába keveredett.” Kiderült, a negyedik bíró a kiállított játékos számát mutatta fel, nem pedig Andy Parkinsonét, akit John Aldridge menedzser szeretett volna lehívni. „Olyan volt az egész, mintha Billy Smart cirkuszában lettünk volna” – jegyezte meg Peter Reid, a Sunderland vezetőedzője, utalva a XX. század egyik legismertebb brit varietéművészére. Az angol szövetség az élvonalbeli csapat óvását elutasította, mondván, abban a néhány másodpercben nem történt érdemi megmozdulás a találkozón.

Ugyanez lett a sorsa a Freiburg tiltakozásának is, amit 2022 áprilisában, a Bayern München ellen 4–1-re elveszített bajnokit követően nyújtott be. Itt a 86. percben – még 3–1-nél – 17 balhés másodperc volt, csak mert a negyedik bíró a Bayern csapatmenedzsere közlését követően Kingsley Coman régi (29) mezszámát mutatta fel, nem pedig az újat (11), így a francia csatár nem érezte úgy, neki kellene átadnia a helyét Marcel Sabitzernek. (Hogy legyen itt is plusz burleszk: a másik csere, Corentin Tolisso sprintben távozott, de nem a padra, hanem gyomorrontás miatt a mellékhelyiségbe…) Christian Dingert bírónak a freiburgiak szóltak, hogy valami nem stimmel, arról már megoszlanak a források, hogy ezt Christian Streich vezetőedző („Fújd már le, mi a szar ez?”) vagy Nico Schlotterbeck, a középhátvéd („Megszámoltam a Bayern-játékosokat, majd felvilágosítottam a bírót. Ha ezt nem tettem volna meg, valószínűleg nem tűnik fel neki.”) tette meg. Nyolcperces kavarás után folytatódott a meccs, és bár Streich nem akart óvni, „feljebb” úgy döntöttek, megpróbálják – hiába. Mert bár a német szövetség szabálykönyvében akadt olyan passzus, amely szerint jogosan járt volna a három pont a Frei­burgnak (eszerint Comannak abban a néhány másodpercben már nem volt „játékengedélye”, így jogosulatlanul volt a pályán, ezért 2–0-val az SCF-nek járt volna a három pont), de a jogászok szerint a lecserélt labdarúgó már csak „harmadik számú személy”, így ha ő pályára lép, le kell őt onnan tessékelni, majd játékvezetői labdával kell folytatni a mérkőzést. Ahogyan a valóságban is történt.

Csak eddig nem lett volna szabad eljutni. Itt is a bírók hibáztak, de legalább azt követően néhányszor lehetett azon szórakozni, Julian Nagelsmann, a Bayern akkori vezetőedzője egy-egy csere után miképp számolja meg az általános iskola első osztályát idéző módon, a két kezén a pályán lévő játékosait.

Mondjuk ezt előbb a bíróknak kellene megtenniük, elvégre ez a négyes fogat feladata – közmegegyezés szerint a negyedik számú játékvezetőé. Csak itt nincs VAR, ami a stábnak besegítene. És talán az ilyenek miatt is probléma, hogy az emberi ész túlságosan is elkezdett támaszkodni a gépi erőre. Nem minden döntési helyzetben „ugrik” a számítógép, hogy átvegye a döntés felelősségét az embertől.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!