Zordabb idők – Csinta Samu publicisztikája

HÉT FORDULÓVAL a romániai első osztályú labdarúgó-bajnokság vége előtt mindössze két pont előnyt őriz a Sepsi OSK az osztályozóra „ítélő” helyezéshez képest. Egy vereség és az ellenlábasok esetleges győzelme nyomán azonban ez az előny már péntek estére a Petrolul elleni idegenbeli meccs után elolvadhat, a háromszéki együttes ott találhatja magát, ahol a kiesés jeges szelei fújnak. Sokkoló lehet a hír azoknak, akik az elmúlt években egészen más „bánásmódhoz” szoktak, illetve nem naprakészek a székelyföldi csapatból. A Sepsi 2017 óta a román első liga biztos lábakon álló, elismerést és irigykedést egyaránt kiváltó együttesének számít, amely időközben két alkalommal is elhódította a második számú országos trófeát, a Román Kupát, egyszer a Szuperkupát is, három alkalommal pedig az európai hadszíntérre is kijutott, sőt, 2023-ban egyetlen lépésre volt a Konferencialiga csoportkörétől, elbotlását az utolsó küszöbben jelentős részben tőle független tényezőkre is foghatnánk.

A zuhanás mértéke annál is meglepőbb, mivel a bajnokság alapszakaszának vége előtt két fordulóval még reális esélye volt a rájátszásba jutásra. Az UTA elleni február 24-i aradi győzelem után az akkor még a saját nevelésű edző, Valentin Suciu irányította játékosok lába alatt omlásnak indult a föld. Azóta egyetlen döntetlen szakította meg a vereségek sorozatát, így jutott el az együttes a fentebb vázolt, pánik közeli helyzetig, amelynek a szurkolók közötti lecsapódása legalább olyan mértékben riasztó, mint a számszerű fejlemények.

Nem törvényszerű, hogy így történjen, de a futballtörténelem tanúsága szerint egy klub megizmosodásához vezető úton csak kevesen tudták megspórolni a kríziseket, a pokoljárást. Nem egy olyan esetet ismerünk, amikor a címvédő a következő idényben nem vagy alig tudta elkerülni a kiesést, a talpra állás folyamata a purgatórium után kezdődött. A Sepsinek természetesen nem kötelező – sőt, nem is javallott – hasonló útvonal bejárása. Az előző hét bajnokságból négyben az első hat között végző csapat az idén sem lóg ki az alsóház mezőnyből, ezért aztán eszünk ágában sincs máris rángatni a vészharang kötelét. Az azonban a végkimeneteltől függetlenül megállapítható: az együttes és szurkolói egyre kevésbé találják az egymáshoz vezető utat. És elsősorban ez az a felület, ahol a szentgyörgyi klubvezetőknek sürgős tennivalójuk van.

Egy csapat és hívei közötti szimbiózist mindenek­előtt a jó szereplés táplálja, amelyet elsősorban a bajnoki tabellán elfoglalt helyezés szokott meghatározni. Ha ez többé-kevésbé megvan, jöhetnek az egyéb „fanyalogni” valók, úgymint látványos játék, sok szerzett gól, küzdeni tudás, önfeláldozás. Bizonyos mértékben mindezek önmagukban is fontos tényezők, de a pontokban, helyezésekben kifejezhető sikerekhez képest másodlagosak. Annak idején Helenio Herrera látványban minimalista, amúgy igencsak „kimaxolt” Internazionaléja – három bajnoki cím, két-két Bajnokcsapatok Európa-kupája-győzelem és Interkontinentális Kupa-diadal – annak ellenére növelte rajongói táborát, hogy csapata némi túlzással csak addig rándult át az ellenfél térfelére, míg meg nem szerezte az 1–0-s győzelemhez szükséges gólt.

A viszonyrendszer sokat vitatott eleme, hogy a klub van-e a szurkolókért vagy ellenkezőleg. Személyesen az „ellenkezőleg” álláspontján vagyok, azzal a fülszöveggel, hogy a drukkerek kívánságait sem szabad teljes mértékben figyelmen kívül hagyni. A biztos lábakon álló, legalább középtávú perspektívájú csapat és „kirakatának” megteremtése az elsődleges, a produkció majd eladja magát. A terveknek azonban elengedhetetlen módon tartalmazniuk kell olyan együttes összerakását, amelyben tükröződik ugyan – a Sepsi esetében rövid távúnak nevezhető – múlt is, de még inkább a belátható jövő közös felépítésének szándéka és stratégiája.

Az építkezéshez persze elsősorban pénz kell, a megléte, illetve a hiánya mindent meghatároz. A háromszékiek költségvetése elméletileg a Superliga első feléhez sorolja a csapatot, és a klub gazdálkodása sem marad alatta, legalábbis ezt látszik igazolni a nemrég közzétett mérleg is, amelyben kétmillió eurós pluszt találunk. A biztonsági forrásképzésre törekvés természetesen dicséretes és felelősségteljes attitűdre utal. A zordabbá fajuló helyzet azonban azt is bizonyítja, hogy a játékoskeret összerakásában érvényesülő első számú szempont a nagyon olcsón, ideális esetben ingyen beszerzett, érvényes szerződés nélküli futballisták igazolása is jelentős kockázati tényező lehet. Az elmúlt két idény során érkeztek a Sepsihez ígéretes „nacionáléjú” labdarúgók, de túlnyomó többségükről bebizonyosodott, hogy korábban nem véletlenül kerültek parkolópályára.

A népi bölcsesség azt tartja, hogy piacra csak pénzzel érdemes menni. Annak hiányában legalább részben az otthoni kiskertben, műhelyben kell próbálkozni az alkotáshoz szükséges alapanyagok, eszközök előállításával. Megítélésem szerint a két módszer közötti egyensúlyt keresgélik Sepsiszentgyörgyön folyamatosan és váltakozó sikerrel. Többnyire a piacolás módszerét alkalmazva, egy-egy szerencsésebb válogatás pedig azt a csalóka látszatot képes kelteni, hogy ez működőképes. Talán épp most körvonalazódik a pillanat, a felismerés, hogy érdemes lenne nagyobb bizalommal fordulni a háztáji terméshez, illetve elengedni néhány, elsősorban érzelmi alapú megszokást. Legyen az akár játékos, aki derekas részt vállalt a klub 2011-től kezdődő hőskölteményének valamelyik szakaszában, ám a feladatok ma már meghaladni látszanak a képességeit. Mert az érdemek elismerése melletti búcsúzás tudásának elsajátítása a profivá válás egyik ismérve, miközben emberbaráti meggondolásokból halogatása egyre mérgezőbben képes hatni a környezetre.

Egy csapat botladozása megállításának egyik leginkább bevett módszere az edzőváltás. A Sepsi harmadik trénerét fogyasztja a 2024–2025-ös idényben. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányától, a 2023-ban érkező Bernd Storcktól a német típusú fegyelmet, öltözői fegyelmet várták el székelyföldi munkaadói, irányításával az együttes némi szerencsével playoffhelyet harcolt ki, végül az ötödik lett a bajnokságban. Rendszerátalakító törekvései azonban egyre inkább ütköztek a játékosok örök érvényű kényelmi szempontjaival. Tavaly szeptemberben utóbbiak „győztek”, a klub ideiglenes megoldásként a megyei osztályból az élvonalig tartó üstökösrepülést jegyző Valentin Suciut vette elő, akinek kevésbé fajsúlyos lényét díjazta egy ideig az öltözőbeli „szörny”, de aztán felfalta jótevőjét. Így került néhány hete a csapat élére a román aranygeneráció egyik alapembere, a legtöbbszörös román válogatott, a nemzeti együttesben 134-szer szereplő hajdani középpályás, Dorinel Munteanu. A kíméletlen tréner hírében álló szakember meg nem erősített hírek szerint a klub történetének legjobban fizetett edzője, de talán a Superliga szintjén is a topon van, amit tekinthetünk biztató jelnek is, hiszen az értéknek mindig ára van. Még akkor is, ha első meccsén még nem szállította a remélt csodát.

Ha egyelőre megfogalmazatlan módon is, a Sepsi mindenképpen új korszakot kénytelen kezdeni. Akár a lelátók időleges kiürülésének áldozatát is vállalva, ami az elborzasztó hangvételű kommentáradat láttán amúgy is elkerülhetetlen, de talán egyfajta megtisztulást is hozhat. Ahhoz képest feltétlenül, hogy a legutóbbi meccsen néhány néző már ténylegesen is egymásnak esett. Az ügyön aligha segíthetnek már a klubelnök néha elkeseredett hangvételű, szélsőséges intézkedéseket kilátásba helyező megnyilatkozásai. A futballpályára alig illően széplelkű Szabó Lőrinccel szólva: „… a zord táj már fölfigyelt rá, / s bámult, mint mikor a sötét / kétségbeesésnek eszébe / jut hirtelen valami szép.”

A pillanatnyi helyzet jobbra fordulását nagyban segítheti egy pénteki idegenbeli győzelem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!