Jól ütemezett dobások

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.03.21. 22:48
Címkék
Ebben az esztendőben a harmadik Világkupa-viadalon vett részt férfiválogatottunk, s Budapest és Varsó után Rómában is fényes érmeket nyertek a mieink: Ungvári Miklós aranyérmes lett, míg a 100 kilósok között a magyarok uralták a győzelmi emelvényt, Kovács Antal a dobogó legfelső fokára állhatott, Hadfi Dániel pedig harmadik lett.
Érdekesség, hogy Varsóban éppen Kovács és Hadfi vívta a bronzmérkőzést, s akkor utóbbi nyert - Rómában viszont senki sem tudta feltartóztatni a Paksi Atomrőmű SE 33 esztendős olimpiai bajnokát.- Már elég régen, három hónapja volt a legutóbbi műtétem, az elmúlt négy évben pedig csak két-három ember vert meg, tudtam, hogy ha rendesen felkészülök, most is bárkit képes vagyok legyőzni - kezdte Kovács Antal. - Varsóban még nem ment ilyen jól a dzsúdó, kondival ugyan bírtam a küzdelmeket, de a végére borzasztóan elfáradtam. Az is benne volt, hogy hosszú idő után először kellett fogyasztanom, de Rómában már minden jobban ment. Csak egy kokát kaptam, nyertem földharcban, simán vertem a németek olimpiai bronzérmesét és egy jó ütemdobással a hollandot is sikerült legyőznöm. Elco van der Geestnek vannak nagyon jó mozdulatai, de szerencsére, most én voltam a gyorsabb.
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
Kovács Antal (balra) parádés teljesítményt nyújtott a római Világkupa-versenyen(Fotó: Farkas József)
- Azzal, hogy a száz kilósok között két magyar is szállítja az érmeket, a szakvezetők kerülnek nehéz helyzetbe, hogy kit jelöljenek majd a világversenyekre.
- Azért biztos vagyok benne, hogy ez most kellemes probléma számukra. Én úgy kezdtem el ezt az esztendőt, hogy szeretnék még egy utolsó lehetőséget, de egyelőre nem tudom, hogy a májusi Európa-bajnokság vagy a szeptemberi világbajnokság lenne-e az ideális verseny számomra. Még meg kell tudnom, kijöttem-e úgy a sérülésemből, hogy érdemes tovább harcolnom.

- Hogyhogy már haza is tértek Olaszországból?
- A római verseny után nem volt hivatalos edzőtábor, de pénzünk sem lett volna arra, hogy ott maradjunk. Gondolhatja, milyen lehetőségeink vannak, ha Varsóba vonattal utaztunk. Remélem, a következő versenyünkre, Bukarestbe nem vasúttal kell majd mennünk…

- Végignézve az idei ragyogó eredményeken, bizonyára sokakban megfogalmazódik a kérdés: valóban ilyen jók a magyar dzsúdósok?
- Ez már csak olyan magyaros mentalitás, ha valamiben jók vagyunk, el kell kezdenünk gyorsan keresgélni a kérdőjeleket. Azt mondom, fogadjuk el, hogy most ilyen jól megy, ilyen jelentős sikerek lehetősége egyébként is benne volt a csapatban. Néhány versenyző, például Ungvári Miki már komoly eredményeket ért el a felnőttek között is, van itt egy programozó matematikus, Braun Ákos, aki hobbiból nyereget, akit már nem nyomaszt a bizonyítási kényszer, és mellettük ott nyomulnak a fiatalok, akik valamenynyien kiemelkedően szerepeltek a korosztályos világversenyeken. Ráadásul van még egy Rajcsányi Gergőnk is, aki most sérüléssel küszködik, a csapat szerepléséhez ő is sokat hozzátehetett volna.

KOVÁCS ANTAL:
Született: 1972. május 28., Paks
Magassága/súlya: 198 cm/100 kg
Klubja: Paksi Atomerőmű SE
Edzője: Hangyási László
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1992), olimpiai 5. (1996); világbajnok (1993), vb-2. (2001); Eb-2. (2004), 5x Eb-3. (1992, 1993, 2002, 2003, 2004); GP-2. (2001); World Masters-3. (2002); 2x Szuper A-kategóriás Vk-1. (2001, Párizs; 2003, Moszkva); 2x egyetemi világbajnok (1998, 2000); 6x magyar bajnok (1993-94, 1997-99, 2003); junior vb-2. (1992), junior Eb-3. (1991)

Magyar érmesek az idei Világkupa-sorozatban:

Férfi Vk-viadal, Budapest:
1. Ungvári Miklós (66 kg)
1. Hadfi Dániel (100 kg)
1. Bor Barna (+100 kg)
3. Burján László (60 kg)
3. Braun Ákos (73 kg)

Férfi Vk-viadal, Varsó:
1. Braun Ákos (73 kg)
2. Bor Barna (+100 kg)
3. Ungvári Miklós (66 kg)
3. Hadfi Dániel (100 kg)

Férfi és női Vk-viadal, Prága:
3. Cseroniczki Éva (48 kg)
3. Mészáros Anett (70 kg)

Férfi Vk-viadal, Róma:
1. Ungvári Miklós (66 kg)
1. Kovács Antal (100 kg)
3. Hadfi Dániel (100 kg)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik