Tóth-bronz vegyes párosban

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.04.01. 23:18
Címkék
Egyszerűen hihetetlen, hogy négy nap alatt mekkorát képes fordulni a világ.Tetszenek még emlékezni az aarhusi Európa-bajnokság csapatversenyeire? Akkor bizonyára az is "megvan", hogy ott bizony árnyaltan fogalmazva is mélyponton volt Tóth Krisztina, aki a szlovákok, majd a horvátok ellen is betlizett, s egyértelműen rajta úszott el a női válogatott érme.Akkor egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni.
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)
Tóth Krisztina két érmet már nyert Dániában, ám a harmadik sem lehetetlen… (Fotó: Reuters/Claus Fisker)

Azóta eltelt négy nap, s ugyanaz a Tóth Krisztina, ugyanabban a csarnokban, ugyanazon a kontinensbajnokságon, az egyéni küzdelmek során eddig mindössze egyetlen mérkőzést veszített: női egyesben, női párosban százszázalékos a mérlege, s vegyes párosban is csak egy zakó csúszott be: 12 meccsből 11 győzelem, emellé pedig egy döbbenetes, 39:12-es szettarány.
Na, most ezen igazodjék ki az ember.
Bár tudják, mit? Ahelyett, hogy most ezen tűnődnék, inkább ünnepeljük meg az ötszörös Európa-bajnoknő menetelését, már csak azért is, mert időközben már két érmet is begyűjtött, s a harmadiktól is csak egyetlen lépésnyire áll. Egyesben előbb az olaszok csapatban Eb-aranyérmesén, Laura Negrisolon gyalogolt keresztül, majd az amúgy klasszis védőjátékosnak tekinthető orosz Szvetlana Ganyina legyőzése sem okozott számára különösebb gondot, így a negyeddöntőben - immár éremért - a román Steff ellen folytathatja. Kétség ne férjen hozzá, nagy meccs lesz.
Talán még annál is nagyobb, mint amilyen volt a női páros negyeddöntő. Bátorfi Csillával az oldalán a német Hain-Hoffman, Wosik duó ellen küzdöttek, helyenként szó szerint értve: voltak ugyanis pillanatok, amikor mintha nem lett volna olyan olajozott a gépezet, ahogyan azt már megszokhattuk tőlük, de összességében így is magabiztosan jutottak be az elődöntőbe.

A dobogós hely tehát már biztos, az elődöntőt pedig a Ganyina, Palina duó ellen vívják a mieink. Még véletlenül sem szeretnék semmit sem elkiabálni, de tekintve, hogy az orosz kettős védőstílusú, s az ilyenek ellen köztudomásúan kiválóak Bátorfiék. Na jó, inkább nem mondok semmit, maradjunk annyiban, hogy a mondatot majd az elődöntő után folytatom.
Nem szóltam még a vegyes párosról, pedig talán ezzel illett volna kezdenem. Annál is inkább, mert ebben a számban elképesztően nagy menetelésre voltak kényszerítve a legjobbak, s örömmel jelentem, hogy a Szmirnov, Tóth egység állta a sarat: péntek reggel a legjobb 32-ből indult a mezőny, estére pedig már az is kiderült, hogy az orosz-magyar kooperáció bronzérmet szerzett Aarhusban. A magabiztosságukra mi sem jellemzőbb, mint hogy az elődöntőig mindössze két szettet hullajtottak el. Kár, hogy az elődöntő már nem sikerült igazán, mintha Szmirnov és Tóth is fáradtnak tűnt volna - ami egyébként egyáltalán nem lenne meglepetés -, így a Chen Weixing, Viktórija Pavlovics osztrák-fehérorosz kettőst gyakorlatilag még megszorítani sem tudták. De azért annál nagyobb baj sose legyen, mint hogy valaki egy Európa-bajnoki elődöntőben kap ki, és ezzel bronzérmet szerez.

És ne feledjük, ezzel még messze nincs vége a Tóth-napoknak, mert ugyebár női párosban is tuti az érem, csak a színe kérdéses, ráadásul még egyesben is nyitva az út.
Mindez azok után, hogy a csapatversenyek során…
Hiába no, a klasszis attól is klasszis, hogy a mélypontról is képes pillanatok alatt felkapaszkodni. S ha már ennél a kategóriánál tartunk, ne feledkezzünk meg Bátorfi Csilláról sem, akinek egyfelől a női páros menetelésében ugyancsak elévülhetetlen érdemei vannak, másrészt pedig egyesben és vegyes párosban hozzá méltó módon búcsúzott, mégpedig valószínűleg nemcsak ettől az Eb-től, hanem az Európa-bajnokságoktól úgy általában: a nála 15 esztendővel fiatalabb Zwickl Dániellel alkotott vegyes párosa csak óriási csatában maradt alul a román Filimon, Samara duóval szemben, egyesben pedig a német Wosikkal a végletekig kiélezett meccs végén szenvedett vereséget. Maradt tehát számára a női páros, amely így most már különös jelentőséggel is bír: vagy itt sikerül megszereznie a jubileumi, tizedik Európa-bajnoki címét, vagy kilencszeres Eb-aranyérmesként lép le a nemzetközi színtérről. Ami, ha így marad, akkor is szenzációs, de az ember azért reménykedik, hátha sikerül.

Nem sikerült viszont a többi magyarnak a talpon maradás, péntek estére mindannyian búcsúztak. A bravúrhoz Fazekas Péter volt a legközelebb, aki a döntő játszmában még 7:5-re vezetett a világbajnoki címvédő osztrák Schlager ellen, végül mégsem tudott élni az eséllyel. Ezt leszámítva csupa papírforma-, bekalkulálható vereséget könyvelhettek el a mieink, a tudósító pedig azt, hogy a verseny utolsó két napjára most is csak Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla maradt versenyben. Éppen úgy, mint az utóbbi hat Európa-bajnokságon mindannyiszor.

25. asztalitenisz Európa-bajnokság, Aarhus
Egyéni verseny
Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért: Steger (német)-Lindner 4:0 (9, 7, 2, 6), Schlager (osztrák)-Fazekas 4:3 (9, -5, -3, 4, -8, 4, 7), Szamszonov (fehérorosz)-Zwickl 4:0 (10, 5, 10, 4)
Nők. Egyes. A 16 közé jutásért: Fazekas-Grundisch (francia) 4:1 (-12, 10, 7, 7, 6), Tóth-Negrisoli (olasz) 4:1 (4, 3, 3, -11, 6), Póta-Safran (szlovén) 4:0 (9, 10, 12, 12), Wosik (német)-Bátorfi 4:3 (3, 4, -10, -14, 10, -7, 5). Nyolcaddöntő: Boros (horvát)-Fazekas 4:1 (7, 9, 15, -5, 7), Tóth-Ganyina (orosz) 4:1 (4, 3, 3, -11, 6), Li Jiao (holland)-Póta 4:1 (8, -8, 7, 9, 4)
Páros. Negyeddöntő: Bátorfi, Tóth-Hain-Hoffmann, Wosik (német) 4:2 (8, -8, 6, -4, 5, 3), Boros, Steff (horvát, román)-Fazekas, Póta 4:1 (-10, 9, 9, 5, 7)
Vegyes páros. A 16 közé jutásért: Heister, Li Jiao (holland)-Fazekas, Póta 3:1 (7, -9, 7, 8), Pázsy, Molnár-Zubcic, Olsson (horvát, svéd) 3:0 (8, 7, 5), Filimon, Samara (román)-Zwickl, Bátorfi 3:1 (-9, 8, 8, 7), Illas, Poliacková (szlovák)-Lindner, Nilsson (magyar, svéd) 3:2 (9, -10, -5, 4, 8), Szmirnov, Tóth (orosz, magyar)-Bratanov, Li Yunfei (belga) 3:0 (9, 4, 8). Nyolcaddöntő: Karakasevics, Garkauskaite (szerb, litván)-Pázsy, Molnár 3:0 (5, 5, 3), Szmirnov, Tóth-Illas, Poliacková 3:0 (5, 4, 7). Negyeddöntő: Szmirnov, Tóth-Crisan, Badescu (román) 4:2 (5, 3, -9, -11, 9, 9). Elődöntő: Chen Weixing, Vik. Pavlovics (fehérorosz)-Tóth, Szmirnov 4:0 (7, 9, 8, 7), Karakasevics, Garkauskaite-Schlager, Liu Jia (osztrák) 4:0 (11, 8, 5, 4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik