Mahamadou Diarra

nemzetisége:
mali
25/6
születési hely:
Bamako
ideje:
1981.05.18.
pozíció:
védekező középpályás
magassága:
183 cm
súlya:
77 kg
korábbi klubjai:
CSK Bamako, Omilos Filathon Iraklion, Vitesse Arnhem, Lyon
sikerei:
francia bajnok (2003, 2004, 2005, 2006, 2007), francia Szuperkupa-győztes (2002, 2003, 2004, 2005), spanyol bajnok (2007, 2008), spanyol Szuperkupa-győztes (2008), serdülő Afrika-bajnok (1997), U-19-es ANK-ezüstérmes (1997), U-21-es vb-bronzérmes (1999), ANK-résztvevő (2002, 2006, 2008), Afrika legjobb ifjúsági korú játékosa (2002), az Év csapatának tagja a Ligue 1-ben (2005, 2006)

A fiatal védekező középpályás posztján egyike a legjobbaknak Franciaországban, különösen "ikertestvérével", a ghánai Essiennel értik meg nagyon jól egymást a játéktér közepén: nem véletlen, hogy gyakran együtt szerepelnek a L'Equipe Hét válogatottjában is.

A középpálya közepének jobb oldalát preferáló Diarra agresszív, kőkemény és lendületes játékstílusa már fiatalkorában kialakult, s ennek is köszönheti zsenge kora ellenére máris tiszteletreméltó éremgyűjteményét. Már 16 évesen kezdő volt a mali másodosztályú CSK Bamako együttesében, s első szezonjában meg is nyerték a bajnokságot. Ő azonban nem léphetett a legjobbak között pályára, mert a görög OFI Kréta egy rövid próbajáték után Európába csábította őt. Természetesen az utánpótlás-válogatottban figyeltek fel a lelkes játékosra, aki egy ANK-ezüstéremmel és később egy VB-s bronzzal hívta fel magára a figyelmet: az U-21-esekkel 18 évesen és pár naposan lépett pályára a FIFA rendezte tornán! Erre már a nagyobb klubok is felfigyeltek, s a holland Vitesse Arnheim igazolta le hősünket.

Igen nehezen illeszkedett be a holland futballba és életstílusba, szerencséjére Ronald Koeman a szárnyai alá vette, s külön edzésprogramot dolgozott ki számára. 2000-re már alapember lett a fekete-sárgáknál, ahol a középpályán és a csatársorban egy afrikai kolónia alakult ki Diarra, Mamadou Zongo, Emile Mbamba, Mat Amoah, Kalle Sone és Tijani Babangida személyében. 2002-ben már az egyik legjobb vízhordó volt az Erdevisiében, s ekkor került be a mali válogatottba is, akikkel részt vett az Afrikai Nemzetek Kupáján, ahol a meglepetéscsapat egészen az elődöntőig jutott. A negyeddöntőben Diarra lőtte az utolsó percben a mindent eldöntő gólt a guineaiak ellen. S bár az elődöntőben Marokkó, a kisdöntőben Nigéria verte meg őket, nagy jövő áll még Kanoutéék előtt - Diarrát pedig az újságírók a torna legjobb fiataljának választották!!! Még 2001 nyarán Frederic Guerra, a híres francia menedzser vette ekkor szárnyai alá (istállójába tartozik Govou, Bernard, Brechet, Bergougnoux, Ben Arfa), aki Lyonba egyengette védence útjait - 3.8 millió eurót ritkán fizetnek egy (Európában viszonylag ismeretlen) afrikai védekező középpályásért!

Diarra viszont az utolsó eurócentig megszolgálta vételárát: odaérkezése után azonnal elfoglalta a középpálya tengelyében a vízhordói szerepkört, s kitűnően megértik egymást a néha szintén védekező szerepkörű ghánai Essiennel - így marad ereje a széleken Juninho Pernambucanónak és Maloudának a támadásokra. A Ronald Koemenra ma is felnéző Playstation-rajongó játékos egyébként a Djila becenévre hallgat, "keresztapja", Djila nevű honfitársa szintén hasonlóan egyszerű eszközökkel operáló játékstílusú középpályás volt. Hősünk 2003-ban a BL-ben is remekelt (súlyos malária-jellegű betegsége ellenére, ami alatt teljesen legyengült, s kórházi kezelést is kapott), második bajnoki aranyában már kulcsszerepet vállalt - nem véletlenül tartják őt a jövő emberének Lyonban! Külföldön is felfigyeltek már Djila hasznos mezőnymunkájára: az Internazionale, a Manchester United és az Arsenal is bejelentkezett ügynökénél egy baráti kávézásra...

Hősünk Lyonban fantasztikus évet zárt: a BL-ben ugyan csak jól, de odahaza hibátlanul meneteltek, ő pedig újra bekerült az Év csapatába, ősszel és tavasszal is gólt lőtt az Auxerre-nek. A válogatottal viszont nem jutott el még a legjobb 16 közé sem az ANK-n, nemhogy Németországba, ám azon sztárok közül, akik nem játszhattak a világbajnokságon, érte folyt a legélesebb verseny: érdeklődött iránta többek között a MU, a Chelsea, a Real Madrid és a Milan is. A vb után kis híján aláírt Manchesterbe, hiszen hiába szeretett volna kézzel-lábbal Madridba igazolni, Benito Floro akkori sportigazgató szerint nem ért meg annyi pénzt, amennyit kértek érte. A franciák a 25 millió eurós kivásárlási árért boldogan mondtak le róla, úgy, ahogyan előző évben akkori legjobb vízhordójukról, Essienről. Végül is Ferguson hiába látta Diarrában Roy Keane utódját, a madridi elnökváltás mindent felforgatott: Mijatovics, az új sportdirektor már nem sajnálta érte az eurómilliókat (pontosabban Calderón elnök millióit).

Diarra - akár csak előző nyáron Essien - éppen eleget dohogott lyoni elnökére, Aulas-ra ("Elmondtam a klubomnak, hogy mindenképpen a Realnál folytatnám, de ezt ők nem nagyon értették meg. Pedig tudniuk kéne, hogy ilyen lehetőség legfeljebb csak egyszer adódik egy játékos pályafutása alatt."), Calderón éppen elég szépen nyilatkozott Diarráról ("Nagyon hiányzik a csapatból az ő játéka, és mindent megteszünk, hogy megszerezzük") ahhoz, hogy megértsük, miért mondtak le róla Franciaországban, és miért adtak érte 26 millió eurót Spanyolországban. "Én vagyok a világ legboldogabb embere. Mindig is nagy álmom volt, hogy a Realban játszhassam, és most valóra vált!" - vigyorgott az aláírás után Diarra, s ugyan mi mást is mondhatott volna. Főleg fizetését hallva, hiszen nem kevesebb mint hárommillió eurót vihet haza évente, ami prémiumokkal együtt négyre is felszaladhat! Capello mester "kiváló középpályánk egyik fundamentumának" nevezte Diarrát, aki az edző régi római-torinói kedvencével, Émersonnal alkot majd a tervek szerint átjárhatatlan középső csapatrészt, s jelképes módon megkapta az addig Ivan Helguera által visel 6-os mezt is.

Régi csapatával kora ősszel összekerültek a BL-ben, s a Madridot újra arcul csapta a Lyon, akik egyébként Diarra helyére névrokonát, a francia Alou Diarrát vásárolták meg (a visszavágón azért betalált hősünk egykori gárdájának kapujába). A 2006-os vb-n is pályára lépő futballistáért mindössze hétmillió eurót kellet kifizetniük - lehet, hogy a királyi klub is jobban járt volna vele, hiszen Mahamadou hiába kezdett biztatóan, a bajnokság első felében kétszer is gólt tudott lőni, ám mind védekező-, mind támadómunkájával akadtak gondok. Különösen akkor volt szembetűnő kreativitás-deficitje, amikor neki kellett volna hátára venni a löttyedt madridi középpályát. Télen néha már csak a kispadon szorított neki helyet Capello, s ezt Diarra sem hagyta szó nélkül - pechjére a szintén "anticapellista" Cassanónak elrebegett zsörtölődését szájról olvasó specialisták kielemezték, s bizony amit hősünk elmondott, azt Capello biztosan nem hímzi rá otthol a falvédőjére.

"Azt hiszem, jobb, ha Diarra csöndben marad, hiszen tizenhat meccsen keresztül folyamatosan játéklehetőséget kapott - mondta az eset után Fabio Capello. - Híve vagyok a szólásszabadságnak, de azt nem szeretem, ha ország-világ előtt tárgyalják ki csapatom ügyeit a játékosok."